Egy gyerek az év során sokszor kap ajándékot – a karácsonyi ajándék mégis más. Karácsonyra a megfogható játék mellett a gyerek valami mást is szeretne. A karácsony csodáját.
Megróbáltunk összeállítani pár ajándékötletet. Ezekkel, ugye, tele van a padlás, mégis, talán sikerült összeválogatni a legfontosabbakat.
(Kép forrása: instagram.com/merrymakingandmirth)
A csoda
Karácsonykor az ember szeretné visszakapni azt a képességét, aminek gyerekként még a birtokában volt: hitt a csodákban. Ülök az autóban, kint havas táj suhan el mellettem. Sötét van, de a házakból színes fények szűrődnek ki. Sokáig úgy hittem, manók járnak a házakba a karácsonyfákra fényeket aggatni... Most nézem a gyerekeim, ahogy tátott szájjal bámulják a csillagszórót, és szeretném nyújtani a percet, hogy sokáig élvezhessék a csodát.
Az első tanácsom: adjunk minél több csodás élményt a gyerekeknek, ne sürgessük őket, ha elbámészkodnak. Ne akarjunk mindent megmagyarázni, vagy értelmet találni mindennek! Inkább próbáljunk meg tanulni tőlük: hátradőlni, és élvezni a pillanatot. Az ünnep a szívünkben ünnepel, s kevesebb szorgoskodással is ünnep marad.
Idő
A gyereknek szüksége van a szüleire. Persze, fontos, hogy készen legyen a halászlé, tiszta legyen a lakás, illatozzon a bejgli, és az összes rokon ajándéka szépen be legyen csomagolva. Ám a nagy sürgés-forgásban ne felejtsük el: a gyerek számára az a legfontosabb, hogy együtt legyen az egész család.
Lassítsunk, és üljünk le a gyerek mellé! Élvezzük, ahogy a hulló hópelyheket figyeli, vagy arról gondolkodik, hogyan is kerül a karácsonyfa a szobába. Öleljük meg, pusziljuk meg, és fordítsunk figyelmet rá!
Ne rohanjunk át a decemberen, gyűjtsük a haszontalan pillanatokat! Szedjünk tobozokat az erdőben, etessük együtt a madarakat. A gyerekek az erdei havas hancúrra évek múlva is emlékezni fognak. Nem kell minden pillanatban kezdeményeznünk, kitalálnunk, zseniálisnak lennünk. Érjünk rá legalább karácsonykor! Legyünk együtt a gyerekkel lazán, oldottan, a szőnyegen hasalva, az ágyban heverve, az asztalon játszva. Együnk jókat együtt, nyugodtan, kedélyesen. Mert a tétlenséget néha dicsérni kell.
Jól tudják ezt a kreatív kultúrák, hogy a tétlenségből születik: a tett. Az ókori görög Athénban az emberek színházba jártak, az agórán beszélgettek. S ebből született a görög kultúra és filozófia (amiből később az egész európai kultúra eredezteti magát). Bezzeg Spártában mindenkinek tevékenykedni kellett. Például éjjel-nappal tornáztak, nem volt szabad tétlenkedni. Ezért aztán egyetlen nagy spártai filozófusról sem tudunk, mert nem is voltak.
Hagyomány
Kövessük a családi hagyományt, vagy teremtsünk új rítusokat! A hétköznapokhoz a család adja a legtöbb erőt. Az életben semmi sem tökéletes: minden az örök változásról szól. Ám vannak biztos pontok (mint a karácsonyi szertartások), melyek mélyen bevésődnek a gyerekek lelkébe. A későbbiekben – akárhova veti a sors őket – ezek kapaszkodót jelentenek. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A Mennyből az angyalra, amit minden szenteste elénekelünk, a közös mézeskalácssütésre, a tobozgyűjtésre a jégcsipkés erdőben, a még a nagyitól hallott karácsonyi mesékre. Ilyesmikre.
Nálunk például minden karácsonykor annyifelé vágunk egy almát, ahányan vagyunk, és mindenki kap egy szeletet belőle, jelképezve, hogy a család összetart, és a jövő évben is számíthatunk egymásra. Pici gyerekkorom óta él a szokás, és remélem, a gyerekeim is továbbadják.
A karácsony sokat változott mostanában. Sokan wellnesshotelben töltik a családi ünnepet – mert már nincs mögöttük a család. Sok a válás, szétmennek a kapcsolatok, s a végén számon sem tudjuk tartani, ki tartozik a családba, és ki nem. Ünnepelni mégis kell. Mély lelki szükséglet, hogy bizonyos napokat kiemeljünk a hétköznapokból, és jelentőséggel ruházzunk fel.
Az ünnepek ciklikussága (hogy minden évben ugyanazt csináljuk) az időt strukturálja, és biztonságot ad. A rítus ugyanaz, de mi azért minden évben változunk, és látjuk, hogy a családtagok is másak lettek. Ni, Zsuzsa néni hogy megőszült, s Gézu hogy megnőtt! Egy nagy körforgásban vagyunk, egyszerre éljük át a változást és a biztonságot, hogy jövőre is minden ugyanúgy lesz.
Az adakozás öröme
Hányszor, de hányszor előfordult már, hogy bumfordi kis rajzokat, összeragasztott és krikszkrakszokkal „díszített” alkotásokat kaptam a gyerekeimtől. És én nem raktam a fiók mélyére, őszintén örültem a rajzoknak. És ők is örültek az én örömömnek. Engedjük, hogy alkossanak a gyerekek, hisz bármit, amit készítenek, szívből készítik. Ne törődjünk a rendetlenséggel és a földön heverő papírfecnivel.
Ugyanígy: ha később ők akarják díszíteni a karácsonyfát, hát díszítsék ők – anélkül, hogy utána mi, mindentudó felnőttek, kijavítanánk a „művet”. Az a fa úgy tökéletes, ahogy a gyerekkezek feldíszítették. Ne a tökéletesre, hanem az őszintére törekedjünk!
A megfelelni akarás kínja sokszor a gyerekeket gyötri a legjobban. Megszokták, hogy ha a szülők meg akarják őket lepni, akkor valami értékes ajándékot vásárolnak. Ezért aztán, mikor ők maguk akarnak apunak, anyunak örömet szerezni, nem találják meg hozzá a formát. Vásárolni nem tudnak (miből), és a nagyobbacska gyerek már gyanakodik: hátha az a rajzocska, amit a szülő kezébe nyomott, igazából nem is tetszik. Biztosan azért került az éjjeliszekrény fiókjának mélyére. Ez a félelem (Az én rajzom elég-e neki? Vajon csak én, magamban elég vagyok-e neki?) elég korán megjelenik a gyermeki lélekben.
(Kép forrása: instagram.com/merrymakingandmirth)
A legnagyobb ajándék
A legnagyobb ajándék mi vagyunk a gyerekeinknek. Amikor csak rájuk figyelünk, és nem vesszük fel a berregő telefont, és nem ugrunk fel kétpercenként, hogy bekukkantsunk a sütőbe, kész-e már a bejgli. Legyünk együtt a gyerekeinkkel, és játsszuk azt, amit ők szeretnének! Olvasni? Sakkozni? Babázni? Bármit, ami az ő kis lelküknek jólesik – vegyünk benne részt. Ezzel nemcsak az ő napjukat aranyozzuk be, de észre fogjuk venni, hogy mi is mekkora ajándékot kapunk a gyerekeinktől: megnyílnak nekünk, mesélnek magukról, az álmaikról, a vágyaikról.
Sokan kölcsönt vesznek fel, hogy a gyereknek minél trendibb ajándékot tudjanak venni. Pedig nem biztos, hogy jó, ha egy gyerek azonnal megkap mindent. Ha nincs az életében várakozás, nem edződik az akaratereje – s nem tanulja meg, hogy néha bizonyos dolgokról le kell mondani, bizonyos dolgokat el kell engedni. A gyermek, aki mindent megkap, felnőttként is mindent azonnal akar, s ebből keletkeznek a legnagyobb bajok. Boldogtalan, elégedetlen ember lesz belőle, aki nem tud majd mit kezdeni azzal a feszültséggel, amit kielégítetlen vágyai okoznak (s majd a szenvedélyekben keres vigaszt, függővé válhat).
Nem tragédia, ha nem tudjuk kielégíteni a gyerek minden vágyát. Szükség van a várakozásra, arra, hogy a gyerekek is tisztában legyenek a család anyagi korlátaival. Hasznos, ha a gyerek időnként együtt vásárol a szülőjével, így megtanulja, mennyit ér a pénz: benne él a család valóságában.
