A tavaszra visszarévedve ismerjük meg Szinyei Merse Pál képét és a Majális korzetet. Általa viselhetővé válik a művészet. Érdekesség, hogy a művész önmagát is ráfestette a képre: a hason fekvő férfi maga Szinyei Merse Pál.
A régi vágású fűzők és a Majális korzet között az a különbség, hogy a Majális korzet rugalmas. A régimódi fűző a testet alakította, ez a testre simul. „A ruhád legyen érted, ne pedig te a ruhádért!” – mondja Meyer Eszter-Virág, a korzet tervezője. Kialakításának köszönhetően akkor is kényelmes, ha viselőjére felszalad pár kiló. A méretsor is alakbarát, hiszen az S-M és az L-XL számozás arra szolgál, hogy egyetlen modern hercegnő se érezze rosszul magát, mikor rápillant.
Aki viseli és bemutatja: Kórósi Lilla
A Majális korzet életem első olyan rendelése volt, amellyel maradéktalanul meg voltam elégedve. Egy rózsaszín papírba bugyolált mesevilágot kaptam. A korzeten már első pillantásra láttam, hogy végtelenül igényes alkotás; s mintha rám öntötték volna. Úgy éreztem, mintha a levegőnél is könnyebb virágszirmok táncikálnának rajtam. Mindeközben pedig Szinyei fő műve köszön vissza a tükörben, némi tüllel megbolondítva.
A festményről
Hinnénk, hogy a festmény sosem látott zöld pázsitot, önfeledten piknikező társaságot, és nem érintette májusi fuvallat? Sőt, mi több, ez a gondtalanul piknikező társaság sosem volt így együtt ebben az összetételben. Szinyei festménye ugyanis egy műteremben készült. A festő 1872 júliusától 1873 márciusáig dolgozott rajta, majd ugyanebben az évben a bécsi világkiállításon mutatta be a grandiózus művet. Az ováció azonban elmaradt. A képet a fal legtetejére akasztották fel, ahol több kép is volt, alig lehetett látni. A nagyközönségnek pedig egyáltalán nem tetszett, mert szembement az akadémikus festésmodorral.
Ez akkoriban azt jelentette, hogy minden festő ugyanazt festette és ugyanúgy: nagy történelmi és mitológiai témákat. A Majális viszontegy hétköznapi kép volt. Szinyei kiragadott a mindennapokból egy pillanatot. A kép láttán a kritikusok fanyalogtak, szemet bántó színekről beszéltek, mérges sárgászöldről, formátlan pacákról – ezzel a napsugarak folthatású játékára céloztak, melyek megjelentek a ruhákon. „Ahogy a férfiak a fűben le szoktak ülni, ugyanolyan nyersen festette meg őket...” – hányták a szemére Szinyeinek. Micsoda harsány színek, nincs is ilyen zöld fű!
Egy alkalommal Szinyei megmutatta a vendégeinek a Majálist, mire a képviselőház alelnöke azt mondta: „Ejnye, Palikám, akkor legalább jobb nadrágot festhettél volna magadnak, nem ilyen foltosat.” A nadrágon megjelenő napsugarak játéka nem tetszett a jeles barátnak.
Miért zseniális a Majális?
Tudnivaló, hogy az akkori bécsi és magyar közönség ízlésvilága jócskán „le volt maradva”, nem ismerték a modern áramlatokat. Pontosan azért volt zseniális Szinyei Merse Pálunk, mert megérezte az új időknek új szeleit. Pedig nem utazott soha, például nem járt Párizsban, s mégis, ösztönösen ugyanazt festette, mint Manet vagy a francia impresszionisták (csak ő társtalanul). Vagyis ezzel jócskán megelőzte a korát. Nagyságát a hazai közönség csak később értette meg.
Szinyei végül leakasztotta a Majálist a falról, és hazavitte Jernyére. Később úgy döntött, hogy felajánlja a Magyar Nemzeti Múzeumnak – feltéve, ha jól látható helyen állítják ki. A múzeumot viszont nem hozta lázba az ajánlat. „Minek is fessek? Jobbat a Majálisnál úgy sem tudok festeni, az meg senkinek sem kell...” – írta később az önéletrajzában Szinyei.
Itt élt Jernyén!
Szinyei Merse Pál életének itteni vonatkozása is van – édesanyja például a Sáros vármegyei nőegylet létrehozója volt, és 1848-ban részt vett az eperjesi hadikórház megszervezésében. A kisdiák Szinyei is Eperjesen tanult, mégpedig hatodikos koráig, mikor megbukott összes osztálytársával együtt. (Szlovák tanáraikat megkergették egy tüntetésen, s azok bosszúból megbuktatták őket.) Tudnivaló, hogy a festő élete jó részét az eperjesi járásbeli Jernyén – a mai Jarovnice – élte le.
Szinyei Merse Pál a plein air festője volt!
Vagyis sokszor kint, a természetben festett, ahogy a francia impresszionista festők. Ezért is sok bántás érte, a kritikusok a zöldjeit brutálisnak találták. Egyszer Bécsben a Pacsirta című képe elé gyeptéglákat hozatott, hogy szembesítse a kritikusokat a valódi zöld fűvel. (Nem sok különbség volt a két zöld szín között...) „Akkor élt igazán, ha mezítláb festhetett, és csiklandozta a fű a talpát. Én ezért haragudtam: mi lesz, ha valaki meglátja így?... Még bolondnak tartják!” Ezt egy interjúban mondta Probstner Zsófia, Szinyei Merse Pál felesége. Szinyei nehezen élte meg a csalódását, hogy senki sem érti meg a festészetét. Teljesen megkeseredett, felesége elvált tőle, mert nem bírta elviselni a férje dühkitöréseit. (Zsófia később újra férjhez ment, s 101 éves korában halt meg.)
Szinyei önarcképe
A depressziós festő a Majális megfestése után vagy tíz évig nem vett ecsetet a kezébe... Inkább gazdálkodni kezdett, otthagyta a családi birtokot, és saját házat épített, kiterjedt gyümölcsöskerttel. Barátai végül egy festőt küldtek a kertjébe, hátha az majd megint festésre ösztönzi... Szinyei felvette a kesztyűt, ismét festeni kezdett. Szinyei utolsó huszonöt évét végül szakadatlan munkával töltötte: a maga ültette kerteket festette, bár évente 5-6 képnél ekkor sem készített többet.
A végén az elismerés is megérkezett: még Ferenc József császár is vett a képeiből. 1920-ban Jernyén érte a halál, de ekkor már elismert, megbecsült festő volt. A várva várt elismerést az 1896-os budapesti millenáris kiállítás hozta el számára, mikor a magyar állam megvásárolta a Majálist az akkoriban létrejött Szépművészeti Múzeum számára. A kép ma a Magyar Nemzeti Galériában van kiállítva.
A korzetről
A Majális korzetet az Y Konszept alkotta meg. A márka tulajdonosa Meyer Eszter-Virág, akinek AZALEAS kollekciója egy királylány gardróbját idézi. A csodás tüll anyagok és puffos ujjak elvarázsolják a modern hercegnőket. A gyártás az első cérnahúzástól az utolsó simításig Magyarországon zajlott, magyar női kisvállalkozók készítették a fűzőt. A tervező végig hulladékmentes szemléletmódot követett; arra törekedett, hogy a felhasznált anyagok maradékaiból kiegészítők készüljenek.
Mit kell tudni még?
A szatén korzet sötétzöld betéteket kapott, és vállfodrok díszítik. A tündérszárnyakra emlékeztető fodros pántok hossza harmincöt centiméter, de kialakításának köszönhetően rugalmas. A korzet háta gumírozott, így maximális kényelmet biztosít viselőjének, szinte átöleli.
Bélése – pántjaihoz hasonlóan – rózsaszín. A habos-babos AZALEAS kollekció ékköve egyértelműen a Majális korzet.
A korzett története
Már az ókorban is használták a derék karcsúsítására és a mell kihangsúlyozására. Medici Katalin francia királyné udvarában például csak darázsderekú hölgyek tartózkodhattak az 1500-as évek derekán. Más és más fűzőket készítettek az angol, az olasz, a német és a spanyol területeken. A tizenkilencedik században általánossá vált a viselése, ezért készítési technikája fejlődni kezdett, például megjelent a zárócsat.
A melltartó feltalálása után a korzett háttérbe szorult, pedig a nagy keblű hölgyek számára kényelmesebb viselet volt, mint a hátizmot terhelő melltartó. Volt idő, amikor a hölgyek más fűzőt viseltek a lovagláshoz, az utazáshoz, de még a terhességhez is. A modern korban aztán Coco Chanel szabadította ki a nőket a merev fűzők rabszolgaságából. (A férfiak is kedvelték a korzettet, mert tartást adott, s ha szükség volt rá, eltakarta a pocakot.)
