Meg tudok bocsátani

A női önbecsülés jelentősége óriási, mert máskülönben elhisszük, biztosan azért bánik így velem, mert megérdemlem, azért csalt meg, mert megérdemlem. A nők hajlamosak magukat hibáztatni. Az évszázados elnyomottságban megtanulták, hogyan ügyeskedjenek, sok fifika van a kezükben – sokkal több, mint a férfiaknak, akiknek ilyesmire nem volt szükségük. A baj az, hogy ezt a fifikát sokszor egymás ellen használják.

Mindig meg kell tudni bocsátani a félrelépést? A nő dolga a megbocsátás? Lássuk olvasói leveleinket a témáról!

(© Giulia Rosa)

A férfi-nő kapcsolat sokkal több, mint szex. A szerelmi kapcsolatokban igenis fontos a monogámia, és hogy megismerjük a másikat. Megismerés nélkül nem tud kibontakozni mély szeretet, és nincs bizalom se. Önbecsapásnak tartom, mikor azt mondogatják, hogy a férfiak poligámok. Szerintem a nők is vannak annyira poligámok, mint a férfiak. Legalább is azokban a társadalmakban, amelyekben a nő félrelépése már nem tabu. Ma már a nők ugyanúgy csalnak, mint a férfiak! És nagy gond a válással csak azóta van, mióta a nő már nem hiszi el, hogy neki tűrnie kell, mert ez a világ rendje. Ma már csak a kizsigerelt nagyik hiszik el, hogy a férfinak többet szabad, csak mert férfi.

Régen azt mondták, az asszonynak legyen nagy a köténye, amellyel sok mindent eltakarhat a világ elől. Mentegették a félrelépő férjeket, eltakarták a konfliktusokat, őrizték a jó házasság látszatát. Ha ma egy nő így viselkedik (lásd kötény szindróma), akkor azt mondják róla: gyáva, nem mer önmaga lenni, a saját életét élni, mert még a régi lecke jár a fejében (alázatosnak lenni). Egykor a férj, apa szabta meg, mit tehet egy nő. Most a nő dönt arról, mit akar, milyen életet választ. Szabadon. S válassza a megbocsátást vagy a válást: mindkettő az ő szuverén döntése.

A mai nőnek tudnia kell, hogy mit akar az életben, hogy a saját jogán akar-e valakivé válni, vagy a gyermekei és a férje jogán. Ez utóbbi esetben másoktól függ – s kiszolgáltatott lesz egész életére. Az, hogy jó feleségek akarunk lenni, még nem azt jelenti, hogy meg kell mindent bocsátani.

Vera

Én is azok közé a nők közé tartozom, akiket megcsal a férjük – és mégsem hagyom el. A férjem nem rossz ember. Egyszerűen az történt, hogy egyszerre két nőt szeret, méghozzá tartósan. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: lehetséges ez? Lehetséges, hogy egy férfi egyszerre két nőt szeressen? A választ magam sem tudom. Néha azt gondolom, nem, máskor meg elhiszem, hogy igen. Körülbelül tíz éve tart szeretőt, ugyanazt a nőt. Már régóta tudok róla, de csendesen hallgatok, nem szólok semmit. Az ok: két gyermekem van, akik imádják az apjukat. Igaz, hogy már gimnazisták, de ez semmin sem változtat. Ráadásul a férjem nagyon jól keres, ő tart el minket, mindent megad nekünk. (Úgy hiszem, a szeretőjének is.) Mindig kedves hozzám, nem bánt meg, rendszeresen szeretkezünk. Miért váljak el tőle?

A szeretője egyébként szintén nem egy buta nő – bár úgy gondolom, én többet érek nála. Eltűröm, hogy hetente nála tölt egy-két órát, hogy mindenféle hazugságokat kitalálva, évente egyszer elutaznak Horvátországba. Aztán hazajön, és minket is elvisz valahova: Görögországba, Spanyolországba, Törökországba... Tudom, hogy a végén úgyis mindig mellettem köt ki. És most mi lenne velem ötvenévesen a férjem nélkül? Kivel kezdjek el egy új életet? Bármilyen különös, attól, hogy a férjemnek szeretője van, szexisebbnek látom őt. Ez az egész helyzet arra ösztönöz, hogy nagyon odafigyeljek a külsőmre és arra, mit mondok neki, hogy állandó „harcban” álljak érte. Persze, vannak rossz pillanataim is. Amikor nincs otthon, néha eszembe jut: lehet, hogy épp most ölelgeti azt a nőt. Vajon őt is úgy csókolja, ahogy engem? Aztán elhessegetem magamtól ezt a gondolatot, és azt mondom magamnak: fel a fejjel! Amíg hazajön hozzám és a gyerekekhez, addig én vagyok a nyertes! 

Y. V.

Amíg nem tapasztaltam meg a saját bőrömön, milyen is megcsalt feleségnek lenni, mindig úgy gondoltam, nem tudnám elviselni. Aztán a házasságunk nyolcadik évben kiderült: a férjem viszonyt folytat a kolléganőjével. Az első gondolatom az volt: vége. De amikor este bementem betakarni a fiainkat, valami megtört bennem. Nekik apa kell! És akkor úgy döntöttem, megküzdök a férjemért. Sikerült. De a második alkalommal már képtelen voltam megbocsátani, elköltöztem a szüleimhez. Könyörgött, ígérgetett, végül beadtam a derekam. Sokáig tartott, míg el tudtam felejteni – de megérte. Benőtt a feje lágya. És amikor a gyerekeink önálló életet kezdtek, mi is új életet kezdtünk.

Megváltozott a mi kapcsolatunk is. Már nem rohanunk el egymás mellett, mint a külön vágányokon futó vonatok. Odafigyelünk egymásra. Szeretetet adunk és kapunk. Olyan harmonikus, boldog párkapcsolatban élünk, amit fiatalkoromban el sem tudtam képzelni. Nagy kár lett volna, ha annak idején feladom, és azonnal a válóperes ügyvédhez rohanok, mint a mai fiatalok.

Modern Vica

Régen a nő önfeláldozó volt: az igazi nőt (egyenlő volt az igazi feleséggel) csak szerető gyermekei gyűrűjében tudták elképzelni. Bezzeg a mai női magazinokban alig találni olyan képet, ahol gyerekek láthatóak anyákkal: a mai női lapok tele vannak divatképekkel és szingli nők képeivel. Nők egyedül, nők csoportokban... A hagyományos női erények (önfeláldozás, tisztaság, gondoskodás), persze, mára sem vesztek el, csak nem a média örökíti tovább azokat, hanem a – család. A család örökíti-örökítené, de mivel nem működik igazán (hiszen majd minden második házasság felbomlik), a rendszerbe hiba csúszik. Az önfeláldozás, a tisztaság már nem vezető erények, lassan kiderül, csak a gyermektelen nő tud igazán önmaga, a férfit határozottan kezelő valaki lenni. A mai magazinok ugyanis ezt a nőképet idealizálják. Hol van itt a megbocsátás – ezeken a képekben csak az Én, Én szerepel. 

Nóra

Vannak olyan házasságok, amelyekhez érdemes foggal-körömmel ragaszkodni, meg vannak olyanok is, amelyekből jobb mielőbb kiszállni. És az is megtörténik, hogy a nő hiába próbálja megtartani a férjét, az akkor is elhagyja, mert a szerető az erősebb. 

(© Giulia Rosa)

M. M.

Tisztelt szerkesztőség, rendszeresen olvasom az Új Nőt, sokat tanulok is belőle. Hogyan lehet megbocsátani a hűtlen férjnek? A gyerekek miatt meg lehet bocsátani, de a hűtlenséget nem lehet elfelejteni. Soha. Mutatjuk, hogy megbocsátottunk, de ez csak színjáték. Én 65 éves nő vagyok. A férjem az elejétől fogva megcsalt, én csak a munkára voltam jó. Tűrtem, szenvedtem, két gyereket neveltem. Neki így kényelmes volt: tiszta ruha, vasalt nadrág stb. Igaz, hogy nem mindig sikerül a második házasság sem, de van, amikor a harmadik a legjobb... A mai eszemmel már elválnék, mert ha valaki csak szolgálónak jó, akkor nincs értelme folytatni. A gyermekeim ma is számon kérik tőlem, miért nem váltam el – és igazuk van. Az ilyesmit (a cserbenhagyást) nem lehet megbocsátani. Ha rám jön az ideg, ma is a férjem fejéhez vágom, mit tett, s hogy miért nem hagyott el – de már késő bánat. Én azt mondom, nem kell megbocsátani. Újra kell kezdeni, míg lehet, s míg az ember fiatal. 

Zsuzsi

A mai nők már nem sokat teketóriáznak: nem tűrnek és nem szenvednek egy rossz házasságban, mint tették azt anyáik, hanem ők is csalnak – és válnak. Persze, jórészt ők húzzák a rövidebbet, mert a gyerekek nevelése az ő dolguk marad, pénzük kevesebb lesz, mert nem tudnak annyit dolgozni, mint egy férfi, akinek gondja egy szál se, mert a gyerekeket az anyjuk neveli. A mai nők viszont már nem tudnak tűrni, annál sokkal nagyobb az öntudatuk.

A válás mégsem főnyeremény, mert a gyerekek nem díjazzák a család szétesését. Először magukat, később a szüleiket hibáztatják érte. Szerintem ma nem kérdés a megbocsátás, mert a mai nők nem tudnak megbocsátani.

Kati

Gimis barátnőm, Rózsi annak idején sokunk példaképe volt: szép volt, mint a festett kép, s neki minden sikerült, ami nekünk, kevésbé szépeknek és okosaknak nem. Az érettségi után azonnal egy sármos mérnök vezette oltár elé, a milliomosnegyedben építkeztek, ruháit a pesti menő butikokban vásárolta. Nagy jövőt jósoltak neki anyáink, s ő minden álmukat valóra is váltotta. Két szép gyereke született, s mintafeleség vált belőle. Nála a ház ma is kívül-belül ragyog, a szőnyeg rojtjai vigyázzállásban állnak, ezüstkeretben a gyerekek képe: helyes fiú, kedves lányka. Rózsi most is olyan, mint egy baba (na, kicsit korosabb baba) – de azt mondja, ma már mindent másképpen csinálna. S újabban már kimondja, amit mindig is sejtetett: elpazarolta az életét és a szépségét.

Annak idején az anyukája arra nevelte, hogy az anyaság megszépíti a nőket, meg a nő életének értelme a család, s a férfi tiszteli a nőt, mert az megszüli a gyerekeit. Hát ebből Rózsi esetében egyik sem jött be. Egy Claudia Schiffert is lelaknak a bébik (pedig neki aztán telik kozmetikusra, bébiszitterre, fitneszgurura), nem úgy, mint egy hétköznapi nőt. A sármos férje először a titkárnőjével csalta, aztán a kolléganőjével, majd a szomszédasszonyával. S Rózsi a gyerekek érdekében mindig megbocsátott, amiért a végén a sármos férj már hálás sem volt. Az első hűtlensége után bundát vett Rózsának, az utolsó már említésre sem került. Rózsa ma azt mondja, élete legnagyobb tévedése volt, hogy nem ment főiskolára, s nem teremtett magának önálló egzisztenciát – sármos férje tartotta el. A lányának már azt tanította: menj, és tanulj, s ne bízz a férfiban, csak saját magadban! És soha ne tűrd el, ha megaláznak, ha pedig megcsalnak, add vissza! 

(© Giulia Rosa)

V. M.

Tisztelt szerkesztőség! Egyetértek azok véleményével, akik azt vallják, hogy több, mint 20 évi házasság után nem kell mindjárt elválni, csak mert a férjek nem voltak immunisak egy új szerelemmel szemben. Mivel nem tűntek el szívükből a régi érzelmek, adtak egy esélyt a házasságnak. Nem gondolkodtak úgy, mint a mai nők: „Ha te így, akkor én úgy”. Mi a férjemmel 40 éve házasodtunk össze. A házasság nem kötelező. Akik szívből szeretik egymást, azok megfogadják, hogy kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, egészségben, betegségben, míg az ásó, kapa, nagyharang el nem választ egymástól – mint a mesében.

Csakhogy míg a mesében bűbájjal meg lehet oldani a gondokat, addig az életben elmarad a csoda. Minthogy nem vagyunk szentek, bizony előfordulhat, hogy a házastársak közül valamelyik eltévelyedik. A legjobb megoldás a türelem. Időt kell adni a vétkesnek – időbe telik, amíg az élet visszatér a megszokott kerékvágásba, éppúgy, mint az egyéb katasztrófáknál az életben. Hívő katolikus vagyok, rendszeresen járok templomba. Sokszor eszembe jut, mit mondott Jézus, mikor a farizeusok a házasságtörő asszonyt elébe vitték: „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való.” Az asszonynak pedig azt mondta: „Menj, és többé ne vétkezz!” 

Ica néni

Tisztelt szerkesztőség! Hogyan lehet megbocsátani a hűtlen férjnek? Sehogy! Vagy ha mégis, alig. Mert mindig össze fog hasonlítani azzal a másikkal, a Jó Nővel, mi meg lemaradunk a versenyben, mert a sok gürcölésben és kiszolgálásban szépen kimaradunk és lemaradunk az életről. A megcsalt „született feleség” pedig egy mosógép és egy szakácsnő keveréke. A férjnek igényei vannak, szórakozni mindig tisztán, frissen indul – otthon bezzeg fáradt, csak fekszik a tv előtt, nézi a focit, a hokit és a Való Világot. Mi pedig a munka után törődhetünk a családdal, a gyerekekkel.

De változtassunk! Mi is törődjünk többet magunkkal, igenis legyenek igényeink és (teljesíthető) vágyaink! Nekünk is jólesik a szeretet, az odafigyelés, a megértés. A gyerekek azt viszik magukkal az életbe, amit otthon láttak. Megcsalt feleségek, ne adjunk rossz példát a gyermekeinknek! Ne engedjük, hogy lábtörlőnek használjanak bennünket, legyen kellő méltóságunk! 

Egy régi olvasó

Melyik házasság nem unalmas egy idő után? Mindegyik. A megbocsátás pedig bonyolult valami. A nő az egyik percben szereti, a másikban gyűlöli a férjét. Nem tudja, képes lesz-e felülemelkedni a történteken. A nő egója szenved. A legjobb megoldás, ha úrrá lesz a kíváncsiságán, mert amiről nem tudunk, az nem fáj. A nem tudás könnyíti a feledést, segít megújítani a bizalmat. Ha pedig a feleség követ el házasságtörést, az már kész katasztrófa – az egész családra nézve. A mai világban nemcsak a férjek, sok feleség is bűnbe esik. Kezdődnek a kimaradozások, kávézással, lazítással, esti szórakozással, ivással stb. Ha ezt a feleség csinálja, az nagyobb bűn, mintha a férj – és káros az egész családra. A férj magára hagyva, a gyerekek is szétszóródva. Ez az én véleményem.