A dohányzás olyan rossz szokás, amelyről mindenki tud. Ezen túl azonban mindenkinek vannak fura szokásai, amelyekről egyedül csak ő tud. Másoknak is vannak? Ez itt a kérdés. Válaszunk: Igen, másoknak is vannak. Olyan szokások ezek, amelyekről mélyen hallgatunk, amelyekkel kapcsolatban ködösítünk, sőt amelyeket letagadunk (például, hogy soha nem kukkantunk bele a férjünk mobiljába).
Nézzük, mi az, amiről hallgatni szokás…
...hogy bulvárlapokat olvasunk. Megvesszük az újságot. Átugorjuk a kormányválságról szóló híreket, unottan továbbsiklunk afelett, mennyi adósságot csinál az Európai Unió egyik-másik országa. Kit érdekel ez? Minket inkább az érdekel, kivel hozták hírbe Berki Krisztiánt, kivel jár legújabban Palvin Barbara, mennyit fogyott Tóth Vera... Bulvárlapot üzletben soha nem vásárolnánk, a villamosban komoly regényt olvasunk, de az internet – az más! Aki azt állítja, hogy sosem olvas bulvárhírt, az reggel még fogmosás előtt átfutja a legújabb szaftos csemegéket.
... hogy hétvégén unatkozunk
Egész héten mérgelődünk az irodában, előre örülünk a hétvégének. Aztán eljön a péntek délután, reménytelenül esik az eső, a gyerekek nem akarnak a nagyihoz menni, annál inkább szétszedik a lakást. A férjünkkel az együtt töltött tíz év alatt már mindent megbeszéltünk, a vasárnapi ebéd nem arat sikert (Már megint sült lazac! Nem tudnál egyszer már egy jó gulyást főzni?). Ilyenkor van olyan kedvünk, hogy azt is a férjünk fejére olvasnánk, amit egy jó házasságban SOHA NEM húz elő az ember. Hát inkább félrehúzódunk a sarokba, és reménykedve várjuk a hétfőt, amikor újra munkába mehetünk, kávézhatunk a sosem veszekedő kolléganővel. A pszichológusok szerint ez a vasárnapi depresszió. Rajtunk is kiüt?
...hogy nem mindig vagyunk előkelőek
Valamennyien tudjuk, hogy bizonyos életkor felett már illik hölgynek lenni. Mivelhogy a stílus teszi az embert. Ennek ellenére elkövetünk dolgokat, amelyek egyáltalán nem stílusosak. Például lusták vagyunk kimosni kedvenc blúzunkat – inkább jól beparfümözzük. Szabadságunk szertelen napjaiban nem tudunk ellenállni, és veszünk egy Vuitton-utánzatot a helybeli piacon, bár tudjuk, hogy egy ilyen retikül felér a társadalmi öngyilkossággal. Komódunk alsó fiókjában megbújik két-három ciklámenszínű Frédi és Béni póló, és az üzletközpont kijáratánál inkább másfelé nézünk, semhogy adjunk némi aprót a térdeplő koldusnak. A megmaradt pénzen inkább sült kolbászt veszünk a sarkon, és mohón fölfaljuk. A kosztümkabátra fröccsenő zsírcseppeket gyerekünk koszos kezére fogjuk. Apropó: most már sejtjük, hogy a francia nők miért szeretik annyira a hanyagul vállra vetett sálakat. Talán ők is hasonló maszatokat rejtegetnek alattuk?
...hogy rendetlenek vagyunk
Lenyaljuk a zsírt az ujjunkról. A levetett harisnyát nem a szennyestartóba, hanem a szekrény aljába dobjuk. Pormacskák lapulnak az ágyunk alatt. Minden nőben ott rejtőzik a lusta kutya. Annak ellenére, hogy hosszú eszmecseréket folytatunk a barátnőinkkel, hogyan kell rendben tartani a konyhakredencet, hogyan kell naponta kisúrolni a fürdőkádat, felmosni a csempét. Hazudik az a nő, aki azt állítja, sose feküdt le este úgy, hogy ne lenne elmosogatva az utolsó pohár is a konyhában. Van ilyen nő? Nemigen hisszük. Talán valahol máshol... Mi még nem találkoztunk eggyel sem.
...hogy néha belekukkantunk párunk mobiljába
Fuj! Ezt nem illik. Ronda, elítélendő, kerülni való tulajdonság. Belemászni egy másik ember magánszférájába! Ráadásul, ha egyszer megteszi az ember, függővé válik. Hiszen a mobilból olyan sok mindent meg lehet tudni! Hogy háromszor felhívta az anyukáját, kétszer nem vette fel, amikor a barátja, Feri hívta... A fenébe, ki lehet az a Szandra?! A név máris felkerül a feleség „gyanús személyek” nevű listájára, „utánanézni” megjegyzéssel... Akárcsak a beérkező SMS-ek között a Bogár: „Akkor ötkor. Bogár”. Később kihúzva, mert kiderült, hogy a név az egykori osztálytársat, Bogár Jóskát takarja. „Szörnyű dolgot műveltem – mondja Liza a barátnőjének. – De csak egyetlenegyszer! Megnéztem Péter mobilját!” A barátnő majd elgurul a nevetéstől. Átöleli Liza vállát, és azt mondja: „Te most jöttél le a falvédőről? Ezt csinálja mindenki, és nem életében egyszer, hanem hetente!”
...hogy este néha nem mosunk fogat
Vannak esetek, amikor igazán nem megy. Mintha hatalmas fatönk feküdne köztünk és a fürdőszoba között. Például amikor hajnalfelé botorkálunk haza egy lakodalomból. Vagy borospincéből. Ugyanez a helyzet a make-uppal. Pedig harminc fölött arclemosás nélkül lefeküdni kész öngyilkosság. Reggel olyan gyűrött az arcunk, mint az egyhetes újságpapír. Hát még ha a kedvesünk mellett ébredünk! Az már iszonyat! Csakhogy... Miután kialudtuk magunkat, felkelünk, arclemosózunk, lezuhanyozunk, krémezkedünk, alapozunk, kikészítjük magunkat – ugye, nem dőlt össze a világ?!
...hogy néha beleszeretünk valaki másba
Nincs semmi rossz abban, ha az ember szerelmes. Sőt! A föld felett lebegünk, mindenkire mosolygunk, kilóinktól megszabadulunk, mert nincs idő enni, egyszóval boldogok vagyunk. Ez így rendben is volna, ha a rekamién nem ülne mellettünk valaki más, aki nem a férjünk. Az, akibe annak idején szintén őrülten szerelmesek voltunk, és akit még mindig szeretünk. A gyermekeink apja. Az ám, csakhogy a szerelem furfangos dolog. Annyira érdekli a házasságlevél, mint a sarki rókát a burmai politikai helyzet. A pszichológusok szerint ez teljesen normális. Az lenne a furcsa, ha ilyesmi sose fordulna elő. Az a lényeg, mennyire engedjük szabadjára az érzelmeinket. Hogy meddig tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani. A bölcs Olga így kommentálta a nem helyénvaló szerelmeket: „Olyan ez, mint amikor az ember eltöri a lábát. Az okos házaspár vár egy évet, amíg elmúlik. Azután minden megy tovább.” A legszerencsésebb, ha a szerelem megmarad – a fejünkben. A gondolatokat senki sem cenzúrázza. Gondolatban annyiszor lehetünk szerelmesek, ahányszor csak akarunk.
...hogy néha hazudunk
Csúnya szó. Mi ilyet nem teszünk. Nem hazudunk, legfeljebb egy kicsit megmásítjuk a valóságot. Néha valamit elhallgatunk, néha más összefüggésekbe helyezzük, néha hozzáteszünk, néha elcsippentünk az igazságból. Az anyósnak mégsem mondhatjuk meg nyíltan, hogy „ezt a blúzt még sötétben sem venném fel pincét takarítani”. Se a férjünknek, hogy „ezen a fogadáson ott lesz Zoltán is, aki múltkor meg akart csókolni, és csak azért nem engedtem, mert még túl józan voltam”, vagy „ez a vacak ruha annyiba került, mint a te promóciós öltönyöd ingestül, nyakkendőstül”. Ehelyett azt mondjuk: „ez a blúz olyan szép, hogy elteszem valamilyen különleges alkalomra”, meg hogy „a fogadáson ott lesz Timi, Klára és Mirtill, meg még néhányan, csupa ismerős”, valamint „ezt a kék ruhát Ildikótól kaptam, neki zöld a szeme, nem áll jól neki”. Hát hazugságok ezek?
...hogy néha turkáljuk az orrunkat
Iszonyú rossz szokás. Gyerekkorunkban is bányásztunk az orrunkban? Akkor felnőttkorunkban is fogunk. Bár a gyerekeinknek azt tanítjuk, „ne túrd az orrod, mert akkora lyukak lesznek rajta, mint egy disznónak”. Jolinak volt egy kínos esete. Dugóba került az autópályán, már félórája álltak a sorban. Észre sem vette, hogy az orrát piszkálja, csak akkor döbbent rá, amikor a szemben levő autósorból egy férfi csodálkozva rámeredt. Majd a föld alá süllyedt szégyenében, de nem volt hová elslisszolni. Akkor megfogadta, hogy soha többet. Persze csak akkor, ha valaki megláthatja!
...hogy nincs kedvünk a gyerekkel játszani
Igen, életünk értelme a gyermek. De amikor már harmadszor kell átöltöztetni a Barbie babát, flitteresből síruhába, síruhából menyasszonyiba... Vagy addig kell rekedt hangon utánozni a békát, míg teljesen elmegy a hangunk... Pedig az említettek még a jobbik eset. Idegesítőbb az, ha egész este a kisvonatot kell szerelni, miközben áll a munkánk. Ilyenkor szokott eszünkbe jutni a kérdés, nem jobb-e a gyerektelen barátnőnk sorsa. Eretnek gondolat, méltó a lelkifurdalásra. Pedig Amerikában már megjelent néhány tanulmány, amelyek kimutatták, hogy a nők nagyobb része szívesebben végzi a házimunkát, mint játszik a gyerekeivel. Uff!
...hogy lopunk
„Aki lop, az hazudik és csal is.” Ugye, ezt tanultuk gyerekkorunkban? Mi a lopás? Ha megtartjuk azt az újságot, amelyet a postás néni véletlenül a mi postaládánkba tett? Ez talán nem, de az már igen, ha a szupermarketben tizenegy kiflit teszünk a zacskóba, de csak tízet mondunk a pénztárosnőnek. Vannak, akik ennél is továbbmennek. Katus nemrég egy irtó ronda napszemüveget emelt el az egyik boltban. Be akarta bizonyítani magának, hogy képes rá. Egy megdönthetetlen alibit is kitalált arra az esetre, ha mégis elkapnák.
...hogy megjátsszuk az orgazmust
Igazat megvallva, sokkal rosszabb, ha a szerelmet játsszuk meg. Az orgazmus mímelése a nagy szerelem megnyilvánulása is lehet. Nem akarjuk megsérteni a kedvesünket, aki már egy órája igyekszik, hogy jót tegyen nekünk. Nem lehet elkeseríteni azzal, hogy „édes szívem, ne haragudj, ma igazán nem megy, nem tudok másra gondolni, csak a holnapi értekezletre, de azért nagyon szép volt!”. Vannak pasik, akik sose értik meg az ilyesmit. Máskor meg miért terhelnénk őt olyan bajainkkal, hogy húzza a görcs a lábamat, megrándult a bokám, stb. Bár az igazat az érintettnek nem kell bevallani, a barátnőnek azért nyugodtan elmondhatjuk.
Varga Klára
