Küldj egy írást, és legyél Te is Új Nő!
Lányok, régi olvasók, jövőbeli munkatársak, küldjetek egy jó írást, szösszenetet, s mi itt megjelentetjük!
A régi világban mindenkinek volt egy mellékfoglalkozása. A férjem korán elkezdte a méhészetet, ám nem nagy anyagi haszonnal járt. Sokan fóliás zöldségtermesztéssel foglalkoztak. Sok rábeszélés után mi is elkezdtünk zöldséget termeszteni. Keményen dolgoztunk. Reggel korán keltünk, munka után is sötétedésig kinn dolgoztunk a kertben. Volt közöttünk egy nagy utazó, egy igazán talpraesett kolléga, akivel a férjem és én nagyon összehaverkodtunk. Ők már jártak a tengernél, és tervezgették, hogy a nyáron ismét Bulgáriába utaznak a barátokkal. S ha van kedvünk, mi is velük tarthatunk.
Én spórolós vagyok, szeretem megfogni a pénzt. Sajnáltam annyit egy útra rákölteni (olyan keményen megdolgoztunk érte!), de azért vonzott a tenger. Nagy nehezen ráadtuk magunkat.
A pluszpénzt beforgattuk a felszerelésbe: sátrat, kempingcuccokat vásároltunk. Összeismerkedtünk a többi családdal is, és mindent megterveztünk, megszerveztünk. Indulás előtt a csomagtartót úgy megpakoltuk, hogy egy tű sem fért volna el benne. Másnap hajnalban indultunk, három autóval, hét gyerekkel és hat felnőttel. Az autók követési távolságban haladtak egymás után, figyelve, vigyázva egymásra. Összekovácsolódtunk, a szívünkkel láttuk egymást. Utána is voltak más közös kirándulásaink, együtt báloztunk, szilvesztereztünk, látogattuk egymást gyakran, majd ritkábban. Ahogy nőttek a gyerekek, egyre több odafigyelést kívántak – így a barátságok meglazultak. Most, hogy a legkisebb unoka is lassan felcseperedik, ismét egymásra találtunk. Megint gyakrabban találkozunk.
Ott tartunk, hogy egy sima gulyásparti is mély nyomokat tud hagyni bennünk. Akár a legutóbb. Délután négyre voltunk hivatalosak. Az autóból kiszállva tárt karokkal üdvözöltük egymást. A gulyás már az asztalon gőzölgött. Később, mikor már esteledett, a kandallótűz fénye világította meg az arcunkat. Beszélgetés közben iszogattunk, ízlelgettük a háziasszony finom almás pitéjét. Még annyi év után is új vonásokat fedeztünk fel egymásban, új gesztusokat, meglepő álmokat. A lobogó tűz fényében ránk törtek gyerekkorunk emlékképei, amikor téli estéken a család körülülte a tűzhelyet. Most már mi is nagymamaként, nagyapaként ülünk a kandalló előtt, egy olyan fura világban, ahol az embereknek nincs idejük egymásra. Csak megköszönni tudom ezt a szép estét. És az összes többi eljövendőt.
Jakab T. Irén Szirénfalváról
