Tény és való, hogy kevés férfi szeret beszélni az érzéseiről, pedig igazán fontos lenne. Holott csak így kerülhetünk egymáshoz lelkileg közelebb. S bár csak a magam nevében tudok beszélni, de úgy gondolom, sok férfitársamban megtalálhatóak azok a tulajdonságok és jellemvonások, melyeket a lángoló szerelem hoz ki belőlünk. Nézzünk közülük néhányat!
Érdekel az összes információ, amit a nő magáról elhint
Amikor eltalál minket Ámor tüzes nyila, és szerelembe esünk, álmaink nőjéről mindent tudni akarunk. Imádjuk, hogy vannak sejtelmes titkok, amiket csak később tudhatunk meg, de azt is, amikor elmeséltek nekünk néhány izgalmas, személyes dolgot. Ilyenkor szinte éhezünk az információkra.
Minden apróságra figyelünk
A szerelmes férfi agya olyan, mint egy szivacs. Ekkor még mindenre emlékszünk, és tulajdonképpen nagyon figyelmesek vagyunk. Szülinapok, évfordulók, első csók! Tudjuk, mi a kedvenc ételetek, hova mennétek szívesen kirándulni. Egyszerűen annyira topon vagyunk mentálisan, hogy csak na! Lessük minden lépéseteket és kívánságotokat. Tudom, ez az odafigyelés idővel kicsit megcsappan, de azért ettől függetlenül később is igyekszünk kihozni magunkból a maximumot!
El akarjuk mesélni az egész életünket
Amilyen szívesen meghallgatunk titeket, olyan szívesen mesélünk el magunkról mindent. Kedvenc filmek, könyvek, jelenetek, italok, régi sztorik. Egyszerűen mindent, amit lényegesnek találunk az életünkben, szeretnénk veletek megosztani. Természetes, hogy egy idő után már nem nyílunk meg annyira, de mindezt azért csináljuk, mert úgy gondoljuk, hogy már ismertek minket, így feleslegesen koptatnánk a szánkat.
110%-os bizalom
Eljön az a nap minden férfi életében, amikor megtalálja azt a nőt, akiben teljes mértékig meg tud bízni. Egyszerűen érezzük, kiszagoljuk azokat a nőket, akik érettek egy kapcsolathoz. Ha megtaláljuk azt a nőt, akivel kölcsönösen megbízunk egymásban, akkor a bizalom egyszerűen olyan alapdolognak számít, amiről nem is kell beszélni. Ott van ez a bizalmi szál, hihetetlenül erősnek érezzük, közben mégis észrevétlen.
Mindent megteszek!
Ha szerelembe esek, őrült dolgokra is képes vagyok. Nem hiába mondják, hogy egy férfi a csillagokat is lehozná a nőnek. Minden kívánságát lessük a hölgyeknek, és olyan szinten meg akarunk felelni nekik, hogy az már szinte rémisztő. Hangsúlyoznám, ez nem afféle „papucs”-reakció, hanem egyszerűen elsodor minket a féktelen szerelem vágya. Persze, ehhez az is szükséges, hogy a másik oldalról ugyanezt kapjuk, és ne úgy érezzük, hogy csak kihasználnak minket.
Őrülten szexi, és én megőrültem!
Minél jobban megkedvelünk titeket, annál kellemetlenebb szituációkba csöppenhetünk. Ugyanis ilyenkor már nem tudjuk levenni rólatok a szemünket, folyamatosan bámészkodunk: mozdulatok, gesztusok és reakciók sorozatában veszünk el. S amikor már fizikailag is megközelítetek minket, akkor már érezzük, hogy nagyon veszélyes és ingatag területre érkeztünk, mert teljesen elönt minket a vágy...
Kerekes Áron