Maholnap 40, szeleburdi vénlány vagyok – legalábbis az anyám szerint. Igazából még csak most töltöttem be a 36-ot, és keresem a helyem a világban. Az anyámnak pedig az a legnagyobb baja velem, hogy ki merem mondani, ha valami nem tetszik, legyen szó akár róla, akár munkáról, akár szerelemről. Ráadásul változtatni is képes vagyok. Nem akarok úgy járni, mint ő, aki még húszéves sem volt, mikor az egyik hivatalban kezdett dolgozni, és jövőre kisebb-nagyobb átszervezések után, de nagyjából ugyanabból az irodából fog nyugdíjba menni, miközben hányszor, de hányszor panaszkodott a munkájára, főnökére, az alacsony fizetésére. És végképp nem akarok úgy beleragadni egy kilátástalan kapcsolatba, mint annak idején ő. Látom, hogyan élnek apámmal, süt róluk, hogy már jó ideje semmi közük egymáshoz (azon kívül, hogy a lakásuk kettőjük nevén van).
Nem vagyok hajlandó hosszú évtizedeken keresztül együtt élni valakivel csak azért, hogy ne legyek egyedül. Egy kapcsolattól érzelmi biztonságot, barátságot, megértést és gyengédséget is várok, nem pedig pusztán anyagi biztonságot, ahogy azt anyám sulykolná belém. A kapcsolataimban sosem féltem kimondani, hogy vége, ha úgy éreztem, már nincs tovább mit mondanunk egymásnak. Ami pedig a munkát illeti: hát az igazság az, hogy még mindig nem tudom, igazából mit szeretnék kezdeni magammal. Egyetemet végeztem, és rövid ideig dolgoztam is a tanult szakmámban, de nagyon hamar rájöttem, hogy nem nekem való. Azóta több területen is kipróbáltam magam: dolgoztam gyerekekkel, önkéntesként, multinál és kisvállalatnál, a biztosítási ügynöktől a gyári munkásig sok minden voltam már, de valahogy eddig még sehol sem éreztem azt, hogy igen, ez az a terület, amivel hosszú távon foglalkozni szeretnék.
De nem adom fel: az elmúlt években rengeteg tapasztalatot és ismeretséget kötöttem, és hiszem, hogy meg fogom találni a helyem a világban, mert újratervezésben nagyon jó vagyok. Csak anyám győzze kivárni!
R.
Kedves Olvasóink!
Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kérjük, az ímél tárgya „Levéltitok“ legyen!
