A Dekameron pajzán históriák gyűjteménye, csupa erotika. Boccaccio a firenzei karnevál idején írta, bátor volt, s ez lett élete fő műve. Az erotikára áhítozók falták, s ma is csodáljuk érte.
Hét nő és három férfi a pestis alatt egy vidéki kastélyban húzza meg magát önkéntes karanténban, és történetek mesélésével szórakoztatják egymást. A témát mindig az előző este megválasztott királynő vagy király határozta meg. A novellák erotikusak vagy szatirikusak (jókat lehet rajtuk kacagni, ez segített már akkor is átvészelni a sötét napokat). A dekameron görögül tíz napot jelent – a Dekameronban tíz napon keresztül mindenki mond egy mesét, tízen tízszer tízet, vagyis százat.
Kilencedik novella
Guiglielmo Rossiglione úr megéteti feleségével Guiglielmo Guardastagno úr szívét, kit az asszony szeretett, ő maga pedig meggyilkolt; mikor az asszony ezt megtudja, az ablakból a mélységbe veti magát és szörnyethal, és szerelmesével együtt temetik el. Neifile novellája bevégződött, és nagy szánakozást keltett mind társnőinek szívében; midőn a Király nem akart csorbát ejteni Dioneo kiváltságán, s mivel rajta kívül már csak neki magának kellett novellát mondania, ekképpen fogott szóba:
– Eszembe jut egy novella, kegyes szívű hölgyeim, s mivel oly igen megesik szívetek a boldogtalan szerelem példáin, ezen éppoly szánakozást fogtok érezni, mint az előbbin; mivel előkelőbb emberek voltak, kikkel megesett az, mit elmondani akarok, és végzetük is sokkalta kegyetlenebb volt, mint azoké, kikről előbb szó esett.
Tudnotok kell tehát, hagy miként a Provence-beliek mesélik, élt valamikor Provence-ban két nemes lovag, s mindkettőnek várkastélya és hűbéresei voltak, s egyiknek neve volt Guiglielmo Rossiglione, másiknak Guiglielmo Guardastagno; mivel pedig egyik is, másik is fölöttébb jeles férfiú volt a fegyverforgatásban, igen szerették egymást, és szokások volt mindennémű tornákra, mérkőzésekre és lovagi játékokra együtt s egyforma színekbe öltözötten menniök. És ámbár mindegyik maga kastélyában lakott, s egyik kastély a másiktól jó tíz mérföldnyire esett, mégis megtörtént, hogy Guiglielmo Guardastagno feledvén Guiglielmo Rossiglione úr iránt való barátságát és cimboraságát, halálosan beleszeretett annak gyönyörűséges és kedves feleségébe, és hol ilyen, hol amolyan mesterkedésekkel elérte, hogy a hölgy észrevette ezt, s mivel fölöttébb derék lovagnak ismerte őt, megtetszett neki és szerelem ébredt benne a férfi iránt, olyannyira, hogy nála jobban semmit nem kívánt és nem szeretett, és semmi mást nem óhajtott, mint hogy a férfi megkívánja őt; nem sok időbe telt, s ez is megtörtént, és akkor forró szerelemben egyszer és másszor együtt voltak.
Mivel pedig érintkezésökben nem voltak eléggé óvatosak, történt, hogy a férj neszét vette a dolognak, és igen megháborodott, olyannyira, hogy Guardastagno iránt való nagy szeretete halálos gyűlöletre fordult; de ő jobban tudta ezt rejtekben tartani, mint a szerelmesek ő szerelmüket, és feltette magában, hogy mindenáron megöli a férfit. Hogy pedig Rossiglione ilyen lelkiállapotban volt, történt, hogy Franciaországban nagy lovagi tornát hirdettek, melyről Rossiglione nyomban híradással volt Guardastagnónak és megüzente neki, hogy ha kedve van, jöjjön el hozzá, és majd együtt meghányják-vetik, vajon elmenjenek-e és miképpen. Guardastagno nagy örömmel feleletül adta, hogy másnap okvetlenül elmegy hozzá vacsorára. Rossiglione ennek hallatára észbe vette, hogy most itt az alkalom amannak megölésére, és másnap felfegyverkezvén néhány szolgájával együtt lóra szállt, és várától körülbelül egy mérföldnyire valamely cserjésben lesbe állott, ottan, hol Guardastagnónak el kellett haladnia, s minekutána jó darab ideig várakozott reá, megpillantotta két fegyvertelen szolgája kíséretében, fegyvertelenül, mivelhogy egyáltalán nem tartott tőle; s mikor látta, hogy amaz helyre ért, hol meg akarta támadni, orvul és gonosz indulattal rárohant lándzsájával kezében, és elkiáltotta magát:
– Most meghalsz!
És alighogy így kiáltott, abban a pillanatban már mellébe is döfte lándzsáját. Guardastagno védekezni sem tudott, szólni sem, s amint a lándzsa átfúrta, összeesett és kisvártatva meghalt. Csatlósai nem ismerték meg, ki volt a tettes, megfordították lovukat, és sebes vágtában eliramodtak uruk kastélyának irányában. Akkor Rossiglione leszállt lováról, késsel felvágta Guardastagno mellét, tulajdon kezével kitépte annak szívét, s minekutána begöngyöltette azt valamely kopja kis zászlajába, parancsolta egyik csatlósának, hogy hozza utána, embereinek pedig megparancsolta, hogy emez dologról senki ne merészeljen szót ejteni; s megint lóra szállt, és az éjszaka beálltával megtért kastélyába. Az asszony, mikor meghallotta, hogy Guardastagno azon este náluk fog vacsorázni, és nagy sóvárgással várta már őt, most hogy nem látta, fölöttébb elcsodálkozott, és mondá férjének:
– Hogy van az, uram, hogy Guardastagno nem jött el?
Felelte a férje:
– Asszony, üzenetet vettem tőle, hogy csak holnapra lehet itten.
Ezen az asszony némiképp megütközött. Rossiglione pedig leszállt lováról, hívatta a szakácsot, és mondá neki:
– Fogd ezt a vadkanszívet, s készítsd belőle a legpompásabb és legízletesebb fogást, melyet csak tudsz, s ha majd asztalnál ülök, tálald fel ezüst tálban.
Az igaz szerelem előtt lehullanak az akadályok! Ez a tanulsága a legtöbb novellának.
A szakács fogta azt, s megfeszítvén minden művészetét és minden ügyességét, apróra vagdalta, és jóféle fűszerszámokat tett belé, s pompás pecsenyét készített belőle. Midőn pedig ideje volt, Guiglielmo úr feleségével együtt asztalhoz ült. Felszolgálták a vacsorát, de a férfinak oly igen marta lelkét az elkövetett gaztett, hogy alig evett valamit. Annak utána a szakács felküldötte ama pecsenyét, melyet is a férj felesége elé helyeztetett, s maga úgy tett, mintha ma este nem volna étvágya, de emez fogást fölöttébb dicsérte. Az asszony, kinek bizony volt étvágya, enni kezdett abból, s ízlett neki; miért is az egészet megette. Mikor a lovag látta, hogy felesége mind az egészet megette, szólott ekképpen:
– Asszony, hogy ízlett néked ez a fogás?
Felelte az asszony:
– Hitemre, uram, pompásan ízlett.
– Isten engem úgy segéljen - mondta erre a lovag -, meghiszem azt, s nem csodálkozom rajta, hogy holtában ízlik néked az, ki életében mindennél jobban ízlett.
Az asszony ennek hallatára kicsinyég meghökkent, annak utána pedig szólt:
– Micsoda? Mit adtál ennem?
Felelte a lovag:
– Az, kit megettél, valóban Guiglielmo Guardastagno úr szíve volt, kit te, hűtlen asszony, oly igen szerettél, és bizonyosra vedd, hogy annak szíve volt, mivelhogy tulajdon kezemmel téptem ki kebléből annak előtte, hogy hazatértem.
Ne is kérdezzétek, vajon fájt-e az asszonynak, mikor meghallotta ezt arról a férfiról, kit mindennél jobban szeretett. Kisvártatva azonban szólott:
– Te becstelen és hitvány lovag módjára cselekedtél; mivelhogy ha én szerelmes páromul választottam őt, ki semmire engem nem kényszerített, s téged ekképpen megbántottalak, én érdemeltem meg a büntetést, nem pedig ő. De Isten mentsen, hogy még valaha más falat lemenjen torkomon oly fölöttébb nemes étek után, mint oly derék és becsületes lovagnak szíve, minő Guiglielmo Guardastagno úr volt.
És felkelt, s az ablakon, mely háta mögött volt, pillanatnyi habozás nélkül hátrafelé kivetette magát. Az ablak igen magasan volt a földtől, miért is a hölgy, amint leesett, nem csupán szörnyethalt, hanem szinte darabokra zúzta magát. Guiglielmo úr ennek láttára szörnyen megrémült és észbe kapott, mely gonoszul cselekedett; mivel pedig félt a néptől és Provence grófjától, nyergeltetett és elmenekült. Másnap az egész vidéken híre futott, hogyan esett a dolog; miért is Guiglielmo Guardastagno úr várának népe s mind a hölgy várának népe is keserves gyásszal és siránkozással összeszedte a két holttetemet, s a hölgy kastélyának templomában egy sírba temette mind a kettőt, föléjök pedig verseket írtak, melyek elmondják, kik vannak abban eltemetve, s mi volt az oka haláloknak.
Kapcsolódó írásunk: Karanténban szabad-e szeretni és szeretkezni?
