A fiataloknak megmutatjuk, milyen volt az, mikor még levelet írtak az emberek. Mert gyönyörűszép volt, illatos levelek mentek és jöttek, teli nagy érzésekkel vagy sokatmondó üdvözletekkel.
Manapság nem divat a levelezés, van helyette okostelefon, cset meg szkájp, SMS és e-mail… A mai emberek nem ismerik a levélpapírt, a fehér vagy vajszínű lapok finom illatát, a borítékra ragasztott bélyeg kesernyés enyvszagát.
Még harminc évvel ezelőtt is nagy divat volt a levelezés (hát még pár emberöltővel előttünk)! A vasfüggöny szorosan zárt, utazni nem lehetett, még a közeli Magyarországra is alig. A levelek azonban jöhettek és mehettek – a titkosrendőrség láthatatlan felügyelete mellett. Átléphették a határokat, és hírt hozhattak a messzi idegenből.
Mi, akkori fiatalok is nagyon vágytunk a nagyvilágba, bár számunkra az megközelíthetetlen volt. Maradt a luxemburgi rádió zenéje és a Szabad Európa Rádió, ahol Cseke László játszotta sorra a legújabb slágereket a Délutáni randevúban. Az olasz könnyűzene a virágkorát élte, a San Remó-i fesztivál világesemény volt minden évben, és mindenki az olasz filmekért rajongott.
Moszkvai éjszakák!
1957-ben a Világifjúsági találkozót Moszkvában rendezték 34 000 fiatal részvételével a világ minden tájáról. A VIT eszméletlenül népszerű volt, nagy nyitásnak számított. (Ekkor született a Moszkvai éjszakák című sláger, ami bejárta az egész világot.) A Világ Ifjúsága című nagy formátumú magazin egy egész oldalon olyan fiatalok címét közölte, akiknek bátran írni lehetett. Ez indította el a nagy levelezési hullámot. Akkor megint divatba jött a levelezés – levelezett is boldog-boldogtalan.
Életem első levelezőpartnere egy dunaszerdahelyi lány, Mari volt. Tizenegy éves korunkban ismerkedtünk össze Čadcán, az erdei iskolában. Hetente váltottunk levelet évekig, egészen addig, amíg el nem költöztek a rokonokhoz egy távoli országba. Akkor a barátság megszakadt. Második levelezőm Éva volt, akivel együtt voltunk pionírtáborban. Vele ma is tartom a kapcsolatot.
Ám én kívülre leselkedtem, külföldre is levelezni akartam, nem csak az ország határain belül. Írtam a Világ Ifjúságában közölt címekre, de senki nem válaszolt, amit természetesnek vettem, hiszen sok-sok levelet kaphattak a címek.
Levélből olaszul tanulok
Mígnem aztán elhatároztam, hogy megtanulok olaszul. Tetszettek az olasz filmek, tetszett a zene, miért is ne? Végül ez nyitott ablakot a világra. Az elérhető lehetőséget választottam: megvettem a könyvesboltban kapható egyetlen olasz nyelvkönyvet és nekiültem. Föltettem magamban, hogy az első oldaltól az utolsóig minden szót, minden mondatot megtanulok. Így is lett – ráadásul aputól kaptam egy olasz-magyar és magyar-olasz kisszótárt. Mennyire imádtam ezt a három könyvet! (Még ma is megvannak.) Délutánonként átvettem egy-egy leckét, füzetben elvégeztem a feladott gyakorlatokat – és persze szorgalmasan hallgattam a rádión megfogható olasz állomásokat, mert egyedül így lehetett gyakorolni a kiejtést. Az olaszimádatom sokáig kitartott.
Első éves egyetemista voltam, amikor hatalmas meglepetés ért: egy ismerőstől, aki szolgálatilag Olaszországban járt, kaptam egy címet, egy egyetemista fiúét. Írtam neki, és Rocco postafordultával válaszolt. Megfordult velem a világ, amikor otthon az asztalomon megláttam a válaszlevelet! Nem akartam hinni a szememnek. Levél jött nekem Rómából!!
„Io ho 22 anni, sono iscritto all’Università degli studi di Roma e frequento il primo biennio del corso di laurea in metematica.” „… ti prego di parlarmi della tua famiglia ed in particolar modo di te, ed inviami una tua fotografia che desidero tanto vederti.”
,,Huszonkét éves vagyok, a Római Tudományegyetemre járok, elsőéves vagyok a kétéves matematika szakon." ,,… kérlek, hogy írj a családodról és elsősorban magadról, és küldj egy fényképet, mert nagyon szeretnélek látni."
A Világ Ifjúsága című nagy formátumú magazin egy egész oldalon olyan fiatalok címét közölte, akiknek bátran írni lehetett. Ez indította el a nagy levelezési hullámot.
Huszonkét éves vagyok, és olasz!
Roccóval közel három évig leveleztünk. Megtudtam, hogy még tanul, a család mindig Terracinába jár nyaralni, és hogy az olasz főiskolások sokat buliznak – állandóan bárokba járnak. És közben hetente kaptam két-három színes képeslapot is Róma műemlékeiről, a modern E.U.R. negyedről, amit Mussolini építtetett, meg gyönyörű panorámafelvételeket Rómáról meg mindenhonnan, ahol Rocco utazgatott, később Cividale del Friuliból, ahol a katonai szolgálatát töltötte. Sajnos, már nem emlékszem, miért szakadt meg a levelezésünk.
Ám akkor már nem bírtam levelezőpartner nélkül. Mit tegyek? Pozsonyban volt egy Orbis nevű bolt, ahol idegen nyelvű újságokat lehetett kapni. Olasz újság is volt kettő, a Noi Donne című női lap és az olasz baloldal lapja, a Vie Nuove. Aztán egyszer írtam egy rövid bemutatkozó levelet a Noi Donne szerkesztőségének, és elküldtem benne a címemet. Megjelentették, és érkezett is válasz. Rosa Ravennából írt, Roberto egy toszkánai kisvárosból. Robertóval tíz évig leveleztünk, két alkalommal meg is látogatott. Rosával első olasz utamon találkoztam először Ravennában, már jóval a fordulat után, másodszor Pozsonyban, amikor csoporttal érkezett hozzánk.
A Noi Donne című olasz női lap márciusi száma 1961-ből
Ezt írta a 16 éves Rosa 1968 szeptemberében: „Mi dispiace molto che tu non possa accettare il mio invito, ma spero che la tua situazione ritorni normale al più presto. Io spero che tutto ciò che sta succedendo ora a Praga termini prestissimo a ti auguro una vita normale di nuovo e senza paura a te e a tutti i cecoslovacchi…”
,,Nagyon sajnálom, hogy nem tudod elfogadni a meghívásomat, de remélem, hogy gyorsan normalizálódik a helyzet. Remélem, hogy hamarosan véget ér mindaz, ami most Prágában történik, remélem, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. Nyugodt, félelem nélküli életet kívánok neked és minden csehszlovák embernek."
Rosával még most is váltunk levelet vagy e-mailt karácsonykor.
Még több levél, még több levelezőpartner!
A levelezés nagy szenvedély, én sem maradtam meg ennél a két levélpartneremnél. A húgom is kért és kapott címeket, ezekből többet átengedett nekem. Így ismertem meg Vincenzót, aki szicíliai volt, Castelvetranóban lakott, Trapani közelében. Vincenzót érdekelte a politika, már ’68 után voltunk, az itteni eseményekről akart tudni, de magáról Szicíliáról is rengeteget írt, térképeket, képeslapokat, könyveket küldött Selinuntéról, a Templomok völgyének görög templomairól és Trapaniról, ami nagyváros, kerületi székhely.
Egy szomorú levél Vincenzo Napolitól a katonai szolgálatáról:
„Adesso che mi trovo molto distante dalla Sicilia, è difficile che io possa andare a casa…”
,,Most nagyon messze vagyok Szicíliától, és nehéz lenne hazamenni…"
„Mi trovo a Cividale che dista dal mio paese circa km 2000. Se guardi una carta geografica dell’Europa, potrai vedere che mi trovo molto più vicino a Bratislava che a Castelvetrano. … Qui me la passo male. A me piace molto l’ordine e la disciplina, ma qui esagerano troppo…”
,,Cividaléban vagyok, ami kb. 2000 km távolságra van a szülővárosomtól. Ha megnézed egy Európa-térképen, láthatod, hogy közelebb vagyok Pozsonyhoz, mint Castelvetranóhoz. … Rosszul érzem itt magam. Én is szeretem a rendet és a fegyelmet, de az, ami itt van, már túlzás…"
Egy másik fiú, Franco költő volt, a magyar irodalmat is ismerte, elküldte Kosztolányi Halotti beszédének olasz fordítását (még most is emlékszem, az „Egyedüli példány” olaszul így hangzik: „Esemplare unico”).
Elogio Funebre di Kosztolanyi
Vedete, cari amici, morí all’improviso,
E ci ha lasciato soli. Ci ha ingannato.
L’abbiamo conosciuto: non era un grande,
Era soltanto un cuore, vicino al nostro cuore.
Non esiste più.
Ora è simile alla terra.
– Libera traduzione di Franco Fiumara
„Ora non ti voglio annoiare più e ti mando tanti cari saluti e sono il tuo amico lontano: Franco”
,,Most már nem untatlak tovább, sok szeretettel üdvözöllek, messzi barátod: Franco"
Többekkel is kezdtem levelezni, például Szardíniába, de ezek a kapcsolatok abbamaradtak.
A családban az egyik nővérem Magyarországra levelezett hosszú évekig, bár a lánnyal, Piroskával sosem találkozott. A húgom szintén beleszeretett Olaszországba, sok levelezőpartnere közül eggyel még mindig tartja a kapcsolatot. Esther L’Aquilában lakik, Dél-Olaszországban, és őt annyira megragadta a távoli Szlovákia, hogy diplomamunkáját is a levelezés szokásáról, mint jelenségről írta.
Régi leveleimet és a lapokat még most is őrzöm. Sok van belőlük, rakosgatom ide-oda, nincs szívem kidobni. Talán majd elégetem a kerti kiskályhában.
Facebookon keresgélek
A számítógép kincsesbánya, a keresőprogramokkal mindent meg lehet találni. Rocco régi lakcíme alapján szatellitfölvételen láttam a házat, ahol annak idején lakott, amikor leveleztünk. Vincenzo profilját megtaláltam a Facebookon – a fényképe is ott volt. A vékony, magas fiatalemberből tisztes öregúr lett, egy politikai párt képviselője. Rosával tizenöt éve is találkoztam Pozsonyban, a volt szocialista országokban utazgatott, az egész napot együtt töltöttük. Elmondta, hogy a fia egyik évfolyammunkáját Szlovákiáról írta. A kíváncsiság tehát kölcsönös volt a levelezésben – nekünk egzotikus volt a Nyugat, nekik a világ vége volt a keleti blokk.
Minden levél egy kicsike ablak volt, amelyen keresztül át lehetett kukucskálni az ismeretlenbe.
Kapcsolódó írásunk: Levéltitok
