Nagyon gratulálunk annak az apukának, aki azt modja, az apának is vannak jogai...
Félreértések elkerülése végett: tudjuk, persze, hogy az anyának is gratulálhatunk, mikor azt mondja, hogy egy anyának is vannak jogai. Vitás esetekben az anyát is mindig meg kell hallgatni, nem csupán az apát. Mi azonban nem igazságot akarunk tenni ebben a konkrét ügyben (az a bíróság tiszte), hanem kijelenteni: Az apukának is joga van a gyerekéhez. Ahogy az anyának is.
Tóth Péter a Comenius Egyetem matematika–fizika szakán végzett, ám azóta számos dologgal foglalkozott: dolgozott a reklámszakmában, pszichológiát tanult, és természetgyógyászként praktizált. Több mint két évtizede életvezetési tanácsadóként is dolgozik, több ezer embert oktatott és coacholt. Azóta szervezi az egészség napjait, mely presztízsfesztivállá nőtte ki magát Szlovákiában.
Újabban az apák is jogokat követelnek. Nevelni szeretnék például a gyereküket, akit általában még mindig az anyának ítél a bíróság. Nem adják fel. S ma már nem kevesen vannak! Íme, egyikük: Péter.Tóth Pétert Vágsellyén sokan ismerik, hiszen onnan származik. S ma már egyre többen ismerik a nevét az egész országban. Péter egy igazán életvidám, 51 éves apuka, aki immár nyolc éve neveli egyedül a lányát (Szencen élnek).
Az első telefonhívásunk alkalmával Péter vidáman bólint rá az interjúra, persze, az időpontot még pontosítanunk kell. Másodjára, amikor beszélünk, azt mondja, hogy a megannyi teendője között azért még gyorsan befőzi a lekvárt, azután rögtön találkozhatunk. Máris úton vagyok Szenc felé, ahol egy kávézó előtt találkozunk. Péter széles mosollyal fogad, letegeződünk – és a sok mosoly, kedvesség, limonádé és kávé mellé súlyos témák kerülnek az asztalra. Péter kálváriát járt azért, hogy a lánya nála maradhasson. Apaságról, gyermeknevelésről, válásról, a férfiak meghurcolásáról, egy elvált apa tapasztalatairól beszélgetünk.
– Mióta van nálad a lányod?
– Úgy, hogy külön élünk, és csak én nevelem, 2009-től. Maga a válás, kilencévnyi meghurcoltatás után, négy éve történt. Tehát jogilag tizenhat évig voltam házas.
– Bátran kijelenthetjük, hogy te harcoltál a lányodért?
– Persze.
– Milyen nehézségekkel kellett megküzdened?
– Megállapíthatjuk, hogy boszorkányüldözés folyik a férfiak, az apák ellen. Egyrészt rendkívül férfiorientált a társadalom. Másrészt meg PONT ellenkezőleg. Ami a családi dolgokat illeti, ott a férfiak hátrányban vannak. Őket okolják mindenért. A családon belüli erőszakot rögtön a férfiakkal azonosítják! Nálunk ez tabutéma. Pedig nem egy esetben a nők követik el a családon belüli erőszakot, tettel vagy szóval. Bezzeg erről egy szót se lehet hallani!
– Talán mert az érintettek hallgatnak.
– Velem is megtörtént, és rengeteg ismerősömmel. A gyámügyesek nagy része mindenáron le akarja járatni az apákat (tisztelet a kivételnek). Persze, sok esetben jogos a vád, ezt azért szögezzük le. De ne általánosítsunk, hanem ítéljük el az erőszakot mint olyat! Az emberi jóság és gonoszság, tisztesség és erkölcstelenség nincs nemhez, korhoz kötve.
– Nem csupán ököllel lehet ütni, szóval is lehet terrort elkövetni. Ezt rendkívül szégyellik a férfiak, nem?
– Persze. Rengeteg olyan eset van, amikor az asszony veri a férjet, vagy ÉRZELMILEG terrorizálja, lelkileg és szexuálisan zsarolja. Miközben Szlovákiában sorra épülnek a különféle kríziscentrumok az anyáknak és a gyerekeiknek, az apák nem tudnak hova menni. Komolyan: hova menjen egy ilyen férfi?
– Tulajdonképpen sehova.
– Pontosan. Így kerül sok férfi az utcára. Ráadásul itt egy jelentős dolgot kell megemlíteni. Egy gyermek nem azt vizsgálgatja, hogy a szülője nő-e vagy férfi. A gyereknek egy szeretetteljes, GONDOSKODÓ szülőre van szüksége. Teljesen mindegy, hogy anya az vagy az apa. Az ideális, ha mindketten a háttérben vannak. Minden gyermeknek kell a női és férfi-viselkedésminta, tény és való. Ám ha már egyszer válni kell, akkor nem helytálló az a frázis, hogy a gyerek kizárólag csak az anyjánál lehet jó kezekben.
– Pedig ebben az országban sincs ez másképp!
– Szlovákiában a gyermekelhelyezési esetek 97%-ban az anyának adják a gyereket. Ritkán vizsgálják érdemben a körülményeket.
– Nálatok hogy történt?
– A lányom hatodik hónapja járt az első osztályba, tehát kiselsős volt, mikor berendelték a gyámhivatalba. Engem kiküldtek a teremből, a lányom meg elmondta nekik, hogy ő apucival szeretne maradni. Erre megszidták, és azt mondták neki: “Rendes kislány ilyet nem mond!”
– Ezt csak így kijelentették?
– Igen. Mint utóbb kiderült, egyéb érzelmi zsarolást és manipulációt is bevetettek a 7 éves kislánnyal szemben. A lányom újra és újra közölte, hogy ő tényleg az édesapjával akar maradni! Erre azt válaszolták neki, hogy akkor ezt neki írásba kell adnia. Ekkor a lányom tört betűkkel leírta, hogy velem akar maradni. Majd bementem a terembe, elolvastam a lányom írásos nyilatkozatát, és a jelenlétemben betették a papírt az aktába. Ezt követően a gyámhatóság igazgatónője kiadta az állásfoglalást: „Mivel a gyermek nem fejezte ki egyértelműen, hogy az apával szeretne maradni, ezért nem javasoljuk, hogy a gyermeket az apának ítélje a bíróság.”
– Egyértelműen? Hiszen a lányodnál ez nem volt kérdéses az elmondottak alapján!
– Hogyan meséljem el úgy, hogy ne tűnjön anyaellenesnek? Nyolc év alatt 4 bírósági, szakértői vélemény született, mind az én javamra. Egy és három év között alakul ki az igazán mély érzelmi kapcsolat gyerek és szülő közt. Meglátásom szerint itt következett a törés a feleségem és a gyerek közti viszonyban. Erre a korszakra szinte nem is emlékszünk. Amikor megszületett a pici, és éjjel nyöszörgött, akkor felébresztettem a feleségemet. Ő megetette, majd ilyen sorrendben aludtunk vissza: az anya, a gyermek és végül én. Ez aztán azzal folytatódott, hogy egy idő után kihurcolkodtam a hálószobából.
– Miért?
– Úgy gondoltam, nincs értelme, hogy mindketten fáradtak legyünk. Felváltva voltunk a lányommal. Aztán amikor vége lett az éjjeli szoptatásnak, attól kezdve a lányom velem aludt. A feleségem külön szobába ment, mert pihenni akart. A gyermeknek viszont nagyon fontos a szülő közelsége, mert a szülő ad neki biztonságérzetet. És ez a biztonság végigkíséri őt egész élete folyamán.
– Ekkor alakult ki kettőtök között az erős apa-lánya kötődés?
– A gyerekeknek is fontos, hogy este, amikor elalszanak, és reggel, amikor felébrednek, mellettük legyünk. A nagymamám azt mondta nekem: „Petikém, a bajt sose vidd az ágyba!” Mi a lányommal minden este megbeszéltük, mi történt aznap. Először a rossz dolgokat. Ki bántotta, mitől félt, milyen érzései vannak, aztán a jókat.
– Esti mese helyett beszélgetés?
– Keveset olvastam mesét – amit ma már sajnálok –, viszont sokat beszélgettünk. Kibeszéltük a napközben történt dolgokat. Zárásként pedig mindig a jó dolgokról beszélgettünk, hogy a lányom azzal merüljön álomba. Ez FONTOS momentum volt, ezért is olyan erős a kötődés köztem és a lányom között.
– Aztán jöttek a megpróbáltatások?
– Rengeteg megpróbáltatás várt ránk: vádak, vádaskodások, bírósági határozatok és így tovább. Meghurcoltak. Nekem mégis volt kellő türelmem és kitartásom, hogy végigharcoljam a harcomat. Sok apa a tizedénél feladta volna, miközben a gyámhatóságok pontosan erre játszanak. Hogy az apa feladja!
– Tudnál arról mesélni pár szót, min mentél keresztül?
– Elmesélem, hogyan menekültünk el a lányommal otthonról. Akkoriban gyakoriak voltak a provokációk velem szemben. Ki akartak hozni a sodromból, hogy ezt később felhasználhassák ellenem. Sőt, tettleges támadások is történtek. Nos, a lényeg, hogy a volt feleségem lekapcsoltatta a házunkról a villanyt, és elment otthonról. Fogalmam sem volt, hogyan tovább. Fontos volt, nehogy megvádoljanak azzal, hogy elraboltam a lányom. Tehát bementem a gyámhatóságra, és elmondtam, mi a helyzet. Jöjjenek ki terepszemlére. Egyszerűen be kellett biztosítanom a lányom alapszükségleteit!
– Erre ők?
– Erre ők azt mondták, hogy nem hajlandóak jegyzőkönyvet felvenni. Kérdeztem, hogy miért. Azt válaszolták: mert mi van, ha az exnejem holnap mégis visszakapcsoltatja a villanyt! Erre azt mondtam, persze, igaz, de mi van, ha holnapután megint kikapcsoltatja a villanyt?! Miért tenne ilyet? – kérdezik. Ugyanazért, mondom, amiért ma. Csak miután kijelentettem, hogy közjegyzőt hívok, akkor voltak hajlandók jegyzőkönyvezni az esetet.
– Azóta nyugodtabb az élet, hogy elköltöztetek?
– Igen is meg nem is. Már nincsenek napi megpróbáltatások, de a közös házunkba még mindig csak úgy tudok bemenni, ha viszek magammal egy tanút. Mi a lányommal külön élünk, egy bérelt lakásban.
– S közben a lányodnak mindezt fel kell dolgoznia...
– Együtt kell feldolgoznunk. Nekem sokat segített a munkám. A legnehezebb, amikor a gyermek csalódik a szülőben, szeretetének hitelességében, korrektségében.
– Hogy volt nálatok a gyermekláthatás?
– Ez ügyben is több határozat született. Mindegyik a gyámhatóság és a volt feleségem igényeit igyekezett kielégíteni. A volt feleségem a határozatokat megtámadta, vagy csak nem tartotta be azokat. A bírónő a 8 év leforgása alatt látta az eltökéltségemet, valamint a négy, rám nézve pozitív szakértői véleményt, így végül azt a döntést hozta, hogy a lányomat nálam helyezi el.
– Tartod még a volt feleségeddel a kapcsolatot?
– Csak a szükséges mértékben, azt is a biztonság kedvéért az ügyvédemen keresztül.
– A lányoddal milyen a viszonyod most?
– Nagyon jó. Amikor rákérdeznek, akkor azt szoktam mondani: a lányom jól van, csak az apja nehezen viseli. (nevet) Most van az a bizonyos, „ajtócsapkodós“ korszak.
– Mindent megbeszéltek?
– Igen, hiszen mindennek ez az alapja. A gyermeknevelésnek is. Erre tanítottam a lányomat pici kora óta: kommunikáció, kommunikáció! Idejekorán elmagyaráztam neki, hogy mindenben számíthat rám. S ha bajban van – mindegy, hogy saját maga okozta-e, vagy sem –, ahhoz, hogy segíteni tudjak, elsősorban tudnom kell róla. Még akkor is, ha esetleg rossz fát tett a tűzre. A következő nagyon fontos dolog, hogy sose hazudtam neki.
– Szokott tőled tanácsot kérni?
– Persze, sőt! Még olyan dolgokban is kikéri a véleményemet, amit egy szülővel nem szoktak megbeszélni. A lányom most van a felnőttkor küszöbén, 18 éves. Bármivel fordulhat hozzám, mindent elmondhat, és akármire rákérdezhet. A jó kapcsolatban nem kell leltárszerűen mindent elmondani, azonban fontos, hogy bármire rákérdezhetünk. A lényeg, hogy őszinte, igaz válaszokat kapjunk. S mindez oda-vissza működjön.
– Egy ösztönös apáról beszélünk?
– Igen, nem filózom ám túl a dolgokat! (ismét nevet) A lányomat mindig bevontam az aktuális ügyekbe. Sokan ellenezték, de hát folyamatában érti meg az ember, mi történik körülötte. Ne az legyen, hogy hirtelen rászakad az ég, és bumm! Kerültem, hogy a gyermek értelmetlen acsarkodásnak legyen tanúja. Szerintem a viselkedési minták a legfontosabbak.
– Mit takar ez pontosan?
– A gyerekek a szüleiket különböző élethelyzetekben látják, s ez így van jól. Témánkhoz ragaszkodva: ha otthoni krízishelyzet van, akkor jó, ha látja a szülőt más kapcsolatokban is, például harmonikus módon kommunikálni. Ebben a helyzetben apa így viselkedett, abban pedig úgy. Nem azt mondom, hogy az a jó, amit én csinálok, azonban ez is egy lehetőség. A nevelés alapvetően nem áll semmi másból, csak hogy példát mutatunk!
– A veszekedés pedig az élet velejárója.
– Így igaz. Azt szoktam mondani a lányomnak: „Nézd, kislányom, nem az a baj, hogy az emberek veszekednek, az az élet velejárója. Természetes dolog, nincs azzal gond, mert mindenki a saját érveit, meggyőződéseit, saját elgondolását akarja keresztülvinni. A fontos az, hogy utána mi következik. Le kell higgadni, be kell látni, ha hibáztunk – és bocsánatot kell kérni. A megoldást kell megtalálni, és kompromisszumokat, melyek közben bebiztosítják a felek méltóságát.”
– Hogyan vélekedik a gyermeknevelésről egy apa, aki egyedül neveli a lányát?
– A gyereket nem nevelni, hanem tanítani kell. Különféle dolgokra. Ezért egy felelősségteljes szülő is folyamatosan tanul, hogy taníthassa a gyermekét!
– Ma már rengeteg a válás. Miért, mit gondolsz?
– Az emberek nagy része úgy van vele, mint a telefonnal: Ha öreg, vagy nem működik, akkor lecseréljük! A problémák arra vannak, hogy megoldjuk azokat. Vannak viszont helyzetek, amikor ez nem megy, ekkor külön kell válni. Nagyon sokan azt vallják, hogy ők szabadok, ők azt csinálnak, amit akarnak. Keverik a szabadságot az anarchiával!
– Hiszen ők akarnak házasodni! Aztán mégis szabadok akarnak maradni? Hogy is van ez?
– Ha választok valamit, leteszem mellette a voksom, felelős vagyok érte. Ezt elfelejtik az emberek. Fontos, hogy megtegyünk mindent a közös jóért. S ez mind a két félnek erkölcsi kötelessége.
Biztos vagyok benne, hogy Péter megtette a tőle telhetőt. A beszélgetés közben is annyi jogi szakkifejezést használt, hogy végül megkérdeztem, nem végzett-e véletlenül a jogi karon. Mosolyogva válaszolta, hogy ezeket az évek során tanulta. A lányáért mindent, a lányának a legjobbat: ezt akarja. Céltudatos, jó kedélyű férfi, és ízig-vérig apuka.
Derzsi Bernadett
