A toscanai táj jellegzetes. Toscana régen nagyon szegény vidék volt, mert nem települt ide ipar (a kommunista párt ezért is volt erős). A földet hagyományosan művelték meg, ennek köszönhetően Toscana szinte érintetlenül vészelte át a modernizációt – s megmaradt bájosan bukolikusnak.
Nyáron kabócák és szöcskék ciripelése tölti meg a levegőt. A tájban hegyes alakú ciprusokat látunk, amelyeket szélfogóként ültettek a mezőkre és az utak mellé. Jellegzetes a teraszos művelés: kőfalakkal óvják a termőföldet a domboldalakon.
(Kép forrása: wallpaperaccess.com)
Az olajfaligetek és a szőlők között kukoricát és árpát termesztenek. Mert igen, ezüsthátú leveleivel mindenütt bőven terem az olajfa, és minden talpalatnyi területen szőlőt ültetnek. Sok a külföldi, aki megvesz egy-egy lepattant gazdaságot, s elkezd a békés tájban saját bort termelni. Jártunkban-keltünkben mi is ráakadtunk egy ilyen gazdaságra, ahol az angol telepes szíves szóval kínálta borát, s elbeszélgetett velünk a bortermelés nehézségeiről.
A toscanaiak nagyon büszkék arra, hogy az etruszkokig visszavezethetik a múltjukat. Olyan génváltozatokat találtak náluk, amely csak rájuk jellemző. Nem véletlen, hogy az etruszk urnák faragott képmásai annyira hasonlítanak a ma itt élők arcvonásaira. Botticelli örökítette meg a klasszikus toscanai arcot.
A toscanaiak szeretik szűkebb hazájukat. Van erre egy külön fogalmuk, ez a campanilismo – még a legkisebb faluban is van harangtorony, campanile, amelynek zúgása ma is erős érzelmeket vált ki belőlük.
A toscanaiak különben is imádják a tornyokat: a még a középkorból itt maradt San Gimignanóban például 76(!) torony volt. A középkorban a nemesi családok ezekben laktak. Az ablak nélküli tornyok magánerődök voltak: ha jött az ellenség (néha csak a szomszéd család), akkor egyszerűen felhúzták a létrákat.
A piazza vagy főtér ott van minden toscanai városban. A városlakók itt találkoznak minden délután a hagyományos esti séta, a passeggiata előtt, és itt zajlanak a különböző fesztiválok (imádnak ünnepelni). Itt van a harangtorony és az árkádos udvar, ahol a nagy melegben hűsölni lehet, és ma is ugyanazt a célt szolgálják, mint a középkorban, mikor megépítették őket. A campanile hívta a helybélieket az ügyes-bajos dolgok megbeszélésére, s ez figyelmeztetett a veszélyre is. Itt állt a duomo, a dóm és a kútfej is, mert az ivóvíz értékes kincsnek számított, és előírások védték a tisztaságát.
Jellegzetes olasz piazza (Kép forrása: jetsetter.com)
Firenzét kiemelt hely illeti meg a toscanai városok sorában. Hogy miért? Mert itt találták fel a reneszánszot. Persze itt is volt piazza, itt is voltak céhek, de az 1400-as években a várost igazából már nem az előkelő lovagok, hanem a polgárok irányították. A régi templomokat és az áhítatos, sötét festményeket unalmasnak tartották, és olyasmi után kutattak, ami ugyanolyan független és elfogulatlan, mint ők. És ekkor felfedezték az ókort. Nem volt fontos nekik, hogy a régi rómaiak pogányok voltak, inkább azt csodálták, milyen szabad szellemben vitáztak a természet és a világ megannyi jelenségéről.
Rajongtak mindenért, ami Róma korabeli volt: a remek szobrokért és az oszlopos épületekért. Felfedezték, milyen szép a világ – s benne az ember! És régi athéniak és rómaiak művei által újjászületettnek érezték magukat (az újjászületés reneszánszt jelent). Ekkor a firenzeiek újra elkezdték az oszlopos építkezést: lásd a firenzei piazzát, a régi római szobrokat utánzó szoborparkkal. Firenzében éltek a legnagyobb szobrászok, festők, mint Leonardo da Vinci, aki azt is tudni akarta, mi az, amit lefest, s hogy függ össze minden. Jegyzetei között például ez a mondat is ott található: A Nap nem mozog.
Az olaszok híresek szépérzékükről és kreativitásukról. Szinte az anyatejjel szívják magukba a szépet. A falusi gyerek a futball-labdát egy tizennegyedik századi templom falának rugdalja: szeme a szépet korán megszokja.
A sienai palio, a lóverseny Toscana legnagyobb ünnepe. A lóversenyt először 1283-ban említik a források. A zsokék, akik nyereg nélkül versenyeznek, a 17 contradat, kerületet képviselik. A versenyt felvonulás előzi meg, amelyen a résztvevők bemutatják a kézzel készített színpompás viseletüket és zászlólengetési tudományukat.
De a palio nem ezért érdekes! A világ más helyén mára merev ünnepi felvonulást kreáltak volna belőle. Bezzeg az olaszok! A palio él, mert a hangulat olyan, mint nálunk egy izgalmas futballmeccsen: mindenki fogad és kiabál, a versenyzőket biztatja.
A sienai palio (Kép forrása: toscana-italy.com)
Ott voltam a menetben, amelyik örvendezve és ujjongva kísérte a győztest. Mit kísérte?! A vállán vitte! – a lovával együtt a templomba. Nálunk a futballsztárok nem kapnak ennyi ünneplést! Az olaszok nem engedik, hogy az ünnepeikből valami idegenforgalmi látványosság legyen – a palio az övék, és harsogva ünneplik.
Végezetül: Mit érdemes vásárolni Toscanában?
Bort természetesen, és olívaolajat. A kis gazdaságok mindenütt az út mellett saját termékeiket is árulják: mézet, antipastit, vagyis tésztát, likőrt, sonkát. A toscanai fazekasok alkotásai is értékesek, vagy a reneszánsz kerámiák másolatai. Na és ott van a finom bőráru! Egy bőr válltáska vagy pénztárca a legszebb ajándék lehet kedvesünknek.
