A felsőpatonyi Székely István (45) nem mindennapi foglalkozást űz: arborista. Ha kell, 30-40 méter magasan lóg egy kötélen, vagy épp építkezéseken helyszínel. Egyszóval menti a fákat.
Az arborista lehet magasan képzett fasebész vagy olyan szakember, aki a fák egészségére és biztonságára helyezi a hangsúlyt. Az arboristák mesteri módon, kötelek segítségével másznak s dolgoznak a fákon. Az erdészt ismerjük, de hogyan lesz valakiből arborista? – kérdezzük Székely Istvántól.
Székely István
Beszélgetésünk elején megjegyzem, hogy a japánoknak van egy külön szavuk arra a jelenségre, amikor a napfény áttör a fák levelein, és aranyló sziluetteket rajzol. Ez a „komorebi”. István erre elmosolyodik, majd azt válaszolja: ő mint arborista azt szereti, ha a fa nem engedi át a napfényt. Az ugyanis azt jelenti, hogy a fa egészséges.
– Tisztázzuk az elején: mivel foglalkozik az arborista? Az emberek sokszor csak annyit látnak, hogy már megint vágják a fát, és csóválják a fejüket.
– Az arborista az én esetemben városi erdész, aki nem a nagy fapopulációkkal, hanem az egyes fákkal törődik. Városi környezetben foglalkozik faápolással, végigköveti a fák teljes életciklusát az ültetéstől egészen a kivágásig. Mindennapos feladataink közé tartozik még az építkezések során veszélybe kerülő fák megmentése. Sajnos, minél inkább beépítjük, júdáspénzre váltjuk a szabad, zöld térségeinket.
A fa kész ökoszisztéma, együtt él a gyökerénél lakó gombákkal, mikroorganizmusokkal, madarak fészkelnek rajta, rovarok porozzák be, kártevői és élősködői vannak a taplógombától a fagyöngyig. A fa él!
– Kezdjük az elején. Hogyan lesz valakiből arborista? Ilyen iskoláról még nem hallottunk.
– Én mezőgazdasági szakközépiskolát végeztem – mondja István. – Majd jött a rendszerváltás, a termelőszövetkezetek megszűntek, így végül a helyi kábelgyárban kötöttem ki. Később külföldön próbáltam szerencsét, Ausztriában egy kertépítő cégnél dolgoztam. Ott találkoztam először arboristákkal.
– Rögtön megtetszett a mesterség?
– Mindig is tetszett a kötélzeti munka, szeretem a kihívásokat. Először az interneten néztem utána, de ekkor még a faápolás nem volt képben, a favágás vonzott. Azóta viszont nagyot fordult az életem, mert nem eltüntetni, hanem megmenteni szeretném a fákat – vagy legalább meghosszabbítani az életüket. (Mosolyog.)
– Hol lehet kitanulni a faápolást?
– Szlovákiában is vannak kurzusok, próbáltam minél több képzést elvégezni – legyen szó kötéltechnikáról vagy faápolásról. Amikor pedig már jól beszéltem németül, elkerültem egy céghez, amelyik Ausztriában a legnagyobb úttörője a faápolásnak. Ez a cég rendelkezett saját technikummal, ez volt az Arbor Technical Institute Kreitl. Itt olyan képzést kaptam, amiért a mai napig hálás vagyok.
– Mit értsünk rajta?
– Hat évig tanultam a faápolást, a végén megkaptam az európai fatechnikusi képesítést. Szlovákiában rajtam kívül még egy ember rendelkezik ilyen képesítéssel. Először az alapfokozatot végeztem el, így lett belőlem európai famunkás. A címet négy év után kaptam meg, s bár egyfajta minimumot jelent a szakmán belül, tág, széles tudást követel. Közben volt egy másodállásom is: az elefántcsontparti tiszteletbeli konzul kertésze voltam. Ezt azért említem, mert jó iskola volt, a sok elmélet után a gyakorlat zöld fáját jelentette, mert közben megtanultam ültetni, gondozni a kertet. A házban a „Monsieur” megszólítás volt használatos, mivel a cselédek franciául beszéltek. Reggel hét órától délután négyig dolgoztam a munkahelyemen, utána fél öttől egészen este nyolcig a konzuli kertet gondoztam. A konzul úr közölte velem: mikor kinéz ablakon, zöld kertet akar látni, ahol minden növény vigyázban áll. Mit mondjak: hét évig dolgoztam nála, azalatt egyszer sem jött le az udvarra. (Nevet.)
Mérésekkel bizonyított, hogy a betondzsungelekben a napnak kitett részeken akár nyolc Celsius-fokkal magasabb lehet a hőmérséklet... Déli-délkeleti oldalra érdemes fát ültetni, ha árnyékolni szeretnénk az épületet. Pár jól ültetett lombos fával az épület klimatizálásának költsége akár harmadával csökkenthető.
– Az arborista a városban dolgozik. A ma oly divatos lakóparkokban viszont minden van, csak kert nincs. Esetleg pár tuja árválkodik a nyakig érő betonkerítések mellett...
– Környékünkön nemrég beindult, úgymond, az ingatlanfejlesztés: szétparcelláztak egy szép nagy telket, s felépítettek rajta hét-nyolc kis házat. A telek korábban egy idős házaspár tulajdonában volt, s állt rajta egy gyönyörű, 30 méter magas fekete nyárfa. Felhívott a beruházó, hogy ki kéne vágni, mivel már az összes házat eladták, de a fás udvar senkinek nem kell. Már legalább tízen megnézték, de félnek a fától. A tízből kilencen halálra ítélték, egy ember volt csak, aki meghagyta volna – ő viszont nem kapott kölcsönt a házvásárlásra.
– Ilyenkor mivel érvel egy arborista?
– Mivel érvel az átlagember? Sorolom: a fa szemetel, levelet, termést hullat, potyog az ága, madarak szállnak rá, alája piszkítanak. Ilyen „égető” problémák vannak ma a fákkal. Az persze más dolog, hogy sok fa nem is oda való, ahova ültették. Ha egy 30 méter szélesre növő fát berakunk a sarokba, akkor nem a fa tehet arról, hogy útban van. Amikor az emberek panaszkodnak, én mindig visszakérdezek: tudják-e, hogy nyáron milyen jó a fa alatt üldögélni? Árnyékot ad, és pár jól ültetett, lombos fával az épület klimatizálásának költsége is akár a harmadával csökkenthető. Nagy koronája felfogja az esőt, a gyökereivel pedig hamar kiszárítja a talajt. A fa megszűri a szálló port, elviselhetővé teszi a meleget, a házak fala egyáltalán nem vagy kevésbé melegszik fel.
– Mennyire jellemző, hogy az illetékesek kikérik az arborista véleményét?
– Szerencsére egyre többször keresnek meg, s még a munkálatok előtt egyeztetünk az illetékes szervekkel. Az egyik projektnél például elértük, hogy a fásítási tervben szerepeljen az úgynevezett gyökérzár, ami arra szolgál, hogy a gyökerek ne fussanak be az út alá. A környékbeli városi önkormányzatok főként tájjellegű, őshonos fákat ültetnek, ilyen a hárs, a juhar, a tölgy vagy a fűzfa. Azonban az ő kezük is meg van kötve: kevés pénzből gazdálkodnak, és gyakran a legolcsóbb, fiatal fákat választják. Jobb lenne persze kinevelt fiatal fákat ültetni, hisz ezeknek jóval nagyobb az esélyük a megmaradásra – viszont többe kerülnek.
– Van azért kivétel, fehér holló, akivel jók a tapasztalatai?
– Azt gondolom, faápolásban Szered városa számít úttörőnek. A város büdzséjében külön tételként szerepelnek az arborista munkák, és van saját fakataszterük. Ez egy leltár, amelyből tudni lehet, hogy milyen fák vannak a város területén, és pontosan hol találhatók. Ami nagy segítség!
A szeredi kastélyparkban például az összes fa jelölve van, így gyakran csak a fa nevét és számát kapjuk meg, illetve azt, hogy mi lenne vele a teendő. Így nem kell keresgélni. Ráadásul követni tudjuk a fa sorsát, hogy az elmúlt években mi történt vele.
– Ma a józan emberek azért abban egyetértenek, hogy a fákat védeni kell. Hogy látja, milyen a hozzáállás a faápoláshoz?
– A nyugati országoknak jól kidolgozott törvényeik és faápolási normáik vannak. Ezekben meg van adva, hogyan vágjuk vissza a fát, milyen metszésfajták vannak, hogyan gondozzuk a koronát, mikor szabad egy ágat levágni, és melyiket nem – és a törvényt be is tartják. Aki vét, azt jól megbüntetik. Nálunk csak irányelvek vannak. Aki Ausztriában faápolóként szeretné hirdetni magát, annak legalább európai famunkási képesítéssel kell rendelkeznie. Ezzel szemben Szlovákiában a faápolás, úgymond, szabad vállalkozási zóna. Ha például bemegy a hivatalba egy levitézlett szakács, és kiváltja az engedélyt, holnaptól már faápolási szolgáltatásokat kínálhat.
– És ez mennyire jellemző?
– Előfordult már, hogy a közbeszerzés végeredményeként hoztak egy emelőkosarat, és megjelent egy embert, aki életében még nem látott fát, de be tudta indítani a motorfűrészt. Persze vannak olyan városok, ahol már meg kell felelni bizonyos szakmai feltételeknek: például csak olyan cég nyerhet a közbeszerzésben, aki öt-hat jó képzésekkel rendelkező munkást alkalmaz.
– Hosszú távon milyen hatása lesz a klímára annak, hogy kevés fát ültetünk?
– Nem csak a magas CO2-kibocsátás miatt van és lesz egyre melegebb. Egyre több a beton, az aszfalt, amely szívja magába a forróságot, hogy aztán visszaadja. Egy ilyen környezetben olyan mikroklíma alakul ki, hogy a fának vagy növénynek esélye sincs az életben maradásra. Egyébként is, manapság már úgy tervezik az utcákat, hogy nem marad hely a fáknak. Ördögi kör, mert ha nem árnyékoljuk be és hagyjuk kiszáradni az életterünket, az végzetes lehet ránk nézve.
– Mi akkor a megoldás?
– Okosan kell cselekedni. Ma már sok városban ritkábban kaszálják a nem intenzív zöld területeket, hagyják megnőni a növényzetet, ami így nem forrósodik fel, és saját magát is beárnyékolja. Bécsben egyes városrészek dotációt kapnak a zöld tetőre – a városban nem volt helye a fának, hát csináltak neki helyet a tetőn. És nyáron az utcán érezni is lehet az enyhet, azt a pár foknyi különbséget. Ausztriában, ha valaki megkapja a kivágási engedélyt, kötelező két-három fát kell ültetnie, s azokkal öt éven át törődni; ha pedig az egyik tönkremegy, újra kell kezdeni a nevelést. Akkor is, ha a fa a saját udvarunkban állt. Mert a fa társadalmi értéket képvisel – az oxigént, az árnyékot én és te, de a szomszéd és az egész környék is élvezi, és fordítva. Talán ezt kellene megértenünk mindannyiunknak.
