Nincs két egyforma gyerek – szoktuk mondogatni. De nemcsak a gyerekek különböznek egymástól, hanem a családok is. Mindnyájan kicsit másképpen csináljuk...
Azelőtt az eladósorban lévő lányok kézhez kapták a „receptet ”: 18 évesen férjhez mentek, 19 évesen gyereket szültek, 20 évesen elköltöztek a szülőktől, 22 évesen megszülték második gyereküket, 25 évesen munkába álltak. 60 éves korukig dolgoztak (nagyjából ugyanott), közben pedig főztek, mostak, takarítottak, varrtak és kötöttek, elviselték a férj minden bogarát. Elvégre ez az asszony dolga. Válás? Ritka dolog volt, anyáink inkább becsukták a szemüket, felkötötték a kötényüket (ami mindent eltakart) – és tűrtek. Ez volt annak a bizonyos nagybetűs Életnek a fő szabálya, amire alaposan kiokították őket...
Helyzetük nem volt egyszerű, de sok szempontból nagyobb biztonságban érezték magukat, mint a mai nők, akikre az emancipációval rátestálták a kenyérkeresés terhét, miközben a házimunka és a családról való gondoskodás terhe is rajtuk maradt. A világ gyökeresen megváltozott az elmúlt ötven év alatt. Különféle családmodellek alakultak ki, és ma már senki sem szúr szemet, ha egy pár nincs összeházasodva (ez a gyakoribb), ha a szülők elváltak, ha egy anya egyedül neveli a gyerekét. Csak egyetlen dolog nem változott az idők során: az anyaság csodája. Mert anyukának lenni jó!
Gyermekünk iránt olyan különleges szeretet érzünk, amely teljesebbé teszi az életünket. Hogyan élnek a mai nagybetűs Anyukák? – tettük fel a kérdést képriportunkban.
Janetka Márti (22) és a kilenc hónapos Edina Marcelházáról
Márti: Most már mindig lesz valaki, akiről gondoskodhatok
– Még nem voltunk férj és feleség, de sokat beszélgettünk a családalapításról, mikor teherbe estem. Nem volt kérdés, hogy megtartjuk-e a picit, ahogy az is természetes volt, hogy összeházasodunk. Őszintén szólva, jöhetett volna jobbkor is a baba: épp próbaidős voltam egy cégnél. Persze mikor megtudták, hogy terhes vagyok, nem vettek fel státuszba. Így néhány hónapig egy fillért sem kaptam, és a szülés után is csak a minimum illet meg. Kisegítőként próbálok javítani a helyzetemen: leveleket hordok szét a faluban, hetente egyszer-kétszer. Mivel még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy saját erőnkből vegyünk lakást vagy házat, a baba meg már úton volt, a legkézenfekvőbb megoldást választottuk: a házasságkötés után férjem, Ede szüleihez költöztünk. A többgenerációs együttélésnek vannak előnyei és hátrányai is.
– Pozitívum, hogy sok segítséget kapok: az anyósom megfőz, és a házimunka is megoszlik. Ha meg dolgom van, mindig van kire bízni a kicsit. Viszont nincs magánéletünk, és nehéz, hogy alkalmazkodni kell. Természetesen meghozzuk a kompromisszumokat – de azért én idővel szeretném, ha saját lábunkra állnánk. Meggyőződésem, hogy jobb külön. Mindez nem azt jelenti, hogy megbántam, hogy gyereket vállaltunk, sőt! A mai kismamák között fiatalnak számítok, de eszembe sem jut a bulizás. Az életemet teljes mértékben kitölti Edina – ahhoz a szeretethez, amit iránta érzek, nincs semmi sem fogható. Amikor megszületett, és végre magamhoz szoríthattam: egész nap csurogtak a könnyeim a boldogságtól. Csodálatos érzés megölelni a kis testét, ami belőlem és a férjemből lett...
Janetka Márti
Halász Denisa (31) és Angelika (4) Nagymegyerről
Denisa: Az anyaság erőt ad és inspirál
– Angelikát kezdettől fogva egyedül nevelem. A kenyérrevalót is egyedül kellett megkeresnem: kéthetes volt, de míg aludt, én a szomszéd szobában angolt tanítottam... Mikor nagyobbacska lett, hozzávettem az aerobikot, később a vízi aerobikot is – két szoptatás között oktattam, ahogy sikerült beosztanom az időmet. Ahogy a kicsi nőtt, úgy vállaltam egyre több és több munkát. Aztán a kislányom ovis lett, és nekem sikerült megkapnom az álomállást: wellnessmenedzser vagyok egy hotelben. Mindez édesanyám nélkül – aki egyébként óvónő – nem lett volna lehetséges. Ő az én legnagyobb támaszom, ő vigyázott a kislányomra, amíg én pénzt kerestem.
Mivel mindvégig dolgoztam, nincsenek nagyobb anyagi gondjaim. Inkább azt mondanám: lelkileg nehéz. Nehéz egyedül felnevelni egy gyereket... Könnyebb lenne, ha megbeszélhetném valakivel a gondjaimat. Ha nem lenne ekkora a súly...
– Mi tagadás: egy kicsit fáradt vagyok. Egyáltalán nincs időm magamra: olyan jó lenne néha csak magammal törődni, elolvasni egy könyvet, tévét nézni. Ha épp nem munkában vagyok, akkor igyekszem minden drága pillanatot kihasználni, hogy a kislányommal legyek. Társra egyelőre gondolni sincs időm... Hogy megbántam-e, hogy világra hoztam Angelikát? Soha! Ő az én szemem fénye, életem legnagyobb öröme. El sem hittem, hogy ekkora akarás van bennem. A tudat, hogy nekem kell gondoskodnom a lányomról, megszázszorozta az erőmet. Új energiákat fedeztem fel magamban, új utakra léptem. Ha visszanézek az elmúlt négy évre, minden nehézség ellenére hatalmas öröm tölt el. Van kiről gondoskodnom, van, akit szeressek, és van, aki visszamosolyog rám. És már azt is tudom, hogy elég erő lakozik bennem, hogy leküzdjem az akadályokat.
Halász Denisa
Hóka Mónika (28) és két gyermeke: Veronika (10) és Tamás (2) Perbetéről
Mónika: Az anyasággal újra átélhetem a gyermekkor örömét
– Mikor a lányomat szültem, még magam is gyerek voltam, két hónap híján 18 éves. Veronika kamaszlángolásból született szerelemgyerek – a férjem sem volt érettebb nálam, de azt hittük, majd mi megváltjuk a világot. Összeházasodtunk, és sikerült mindjárt külön menni. Hirtelen rám szakadt a háztartás és a gyereknevelés terhe. Hazudnék, ha azt állítanám, nem fájt a szívem, amikor a barátaink szórakozni mentek. Fiatalka voltam még. S vajon hogyan végződhet két éretlen fiatal házassága? Természetesen válással. Nem voltak könnyű évek...
– Mégis örülök, hogy Veronikát a világra hoztam! Érdemes volt vállalni érte minden nehézséget. Néhány éve aztán találkoztam Zoltánnal, a második férjemmel. Második gyermekemnél is ugyanazt az örömöt élem át, mint Veronikánál. A különbség „csak” annyi, hogy érett fejjel, biztos anyagi háttérrel és családi légkörrel a hátam mögött sokkal-sokkal jobban érzem magam. Már nem hiányzik a szórakozás, lehiggadtam. Férjem egyformán szereti Tamást és Veronikát – és a lányom is kedveli nevelőapját. Elég határozott a gyerekekkel szemben, „kisúlyozza” az én nagy engedékenységemet. Szerencsére az előző férjemmel jóban váltunk el: barátok maradtunk, nincs miért haragudnunk egymásra. Akkor találkozik Veronikával, amikor csak akar. S hogy mi a legszebb a gyerekeimben? Hogy én is újra gyerek lehetek mellettük. Együtt játszunk, nevetünk – örülünk az életnek.
Hóka Mónika
Biróczi Kinga (29) és Dórika (2) Tardoskeddről
Kinga: Az életem kiteljesedett
– Az a típus vagyok, aki nem szívesen kockáztat: szeretem, ha dolgaim rendben-sorban mennek. Szeretem, ha biztonságban vagyok. Épp ezért gyermeket már érett fejjel, 27 évesen vállaltam, amikor már úgy éreztem, van hátterem. Péterrel már tíz éve jártunk együtt, mikor összeházasodtunk. Ekkor már épült a családi házunk a faluban, a szülői háztól nem túl messze. A lányunk megszületése után sikerült is beköltözni. A galántai Samsungban dolgoztam, és nekem megváltás volt, hogy a terhesség miatt „kiszállhattam”, abba kellett hagynom azt a monoton munkát. Amióta Dórika megszületett, csak körülötte forog a világ. Főzök, mosok, takarítok – utána sétálunk, játszunk. Megkomolyodtam, nem vágyom a szórakozásra.
Biróczi Kinga
– Minden időmet vele töltöm, nincs hiányérzetem, boldog vagyok. Élvezem, hogy nincs más dolgom, csak a kislányom. Illetve csak majdnem, ugyanis távúton főiskolára járok, óvónőnek tanulok. Igaz, hogy a tanulás sok időt elvesz, de a férjem ott áll mellettem. Mindenben segít: kiveszi a részét a nevelésből, a háztartásból. Ezért aztán nem vagyok fáradt, agyonhajszolt. Rajta kívül a nagyszülőkre is számíthatok, mindkét részről. Szívesen foglalkoznak a kicsivel, van kire bíznom, ha tanulnom kell. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen családom van. Hogy mikor lesz kistestvér? Nem tudom. A szívem mélyén vágyom rá, csak Dórikával nehéz volt a terhességem, sokat voltam kórházban. Majd meglátjuk...
