Varga Norbert – feleségével, Liával – alapítója, koreográfusa és vezetője a füleki Rakonca néptáncegyüttesnek. 1989 óta járja a honi magyar tájegységeket, és kutatja a folklórhagyományt. Nemrégiben jelent meg Kígyótestvér című könyve – gömöri cigánymesékkel.
„Folklórkutatónak nevezem magam, mivel az egyetemen nem néprajzot tanultam. A mesék és mondák világa áll hozzám a legközelebb” – mondja.
– Kígyótestvér című könyved a gömöri régió egyik kevésbé kutatott belső kistájára, a Gortva völgyébe kalauzol el. Mióta foglalkozol romungro folklórral?
– Könyvemben a gömöri magyar cigányság elbeszélő hagyományával foglalkozom. Egész pontosan egy kiemelkedő képességű elbeszélő, Balog Ernő repertoárját mutatom be. A dél-gömöri romák és magyarok nem csupán egy közös élettér használói. Szájhagyományozott népi kultúrájuk is sokban azonos! Sőt, az egy-két generációval ezelőtti magyar paraszti történeteket manapság már csak egy-két cigány elbeszélő őrzi. Jó példa erre Balog Ernő szülőfalujának, Balogfalvának alapítási mondája. A falu magyarságának szóhagyományából már szinte teljesen kikopott ez a helyi emlék, melyet Balog Ernő még a történetmesélés fénykorát idéző teljességben tár elénk.
Varga Norbert: „A népmese olyan a léleknek, mint csecsemőnek az anyatej.”
– Miért pont a Gortva völgyét választottad kutatópontodul?
– A mondahagyomány feltérképezése céljából jártam Ajnácskőn. Ahogy a faluba érkeztem, egy beszédes arcú, idős roma sántikált át a főtéren. Megállítottam, s kiderült, hogy nem helybéli. Már ott, az utca forgatagában sejteni lehetett, hogy nem mindennapi elbeszélővel van dolgom. A gyűjtői megérzés beigazolódott, s a találkozást számos néprajzi interjú követte Balog Ernő balogfalvai otthonában. Az első, többórás beszélgetést 2004-ben rögzítettem.
– Balog Ernő sokgyermekes, zenész cigány családból származik. Mivel tízen voltak testvérek, így már 11 éves korában munkát kellett vállalnia. Édesapja elszegődtette egy falubéli parasztgazdához tehénpásztornak. Ifjú leventeként német munkatáborba került, majd Sokolovban katonáskodott, hazatérve pedig a vasútnál talált munkát. Végül élete teljében visszatért az állatőrzéshez. Élete során többféle forrásból táplálkozó folklórtudásra tett szert. Tanult a családban, a rokonságban élő idős romáktól, tanult a faluközösség jó elbeszélőitől, a pásztorkodás során a vidék pásztoraitól, és merített ponyvairodalmi olvasmányélményeiből is. A cigányoknál a történetmesélésre a közös ünnepek és a virrasztás jelentette a legtovább fennmaradt mesélési alkalmat. A gömöri romungróknál a virrasztáson való mesélés a nyolcvanas évek során szűnt meg! A paraszti közösségeken belüli mesemondás pedig az ötvenes években.
„Az első néprajzi gyűjtőutam valamikor a nyolcvanas évek végén valósult meg Agócs Gergely barátommal, komámmal. Fülekről indulva, tizenéves fejjel el is jutottunk – egész a szomszédos Sávolyig. Azóta több mint 200 településen jártam. Meghatározó volt számomra Magyar Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársával való találkozás is. Az elmúlt húsz évet számos közös gyűjtőút, két társszerzésben megjelentetett kötet (Három szem klokocska, Amikor még szűk vót a világ...) fémjelzi.”
– Mitől válik a népmese cigány mesévé? Attól, mert róluk szól?
– Sztereotip képzet, hogy a svédül mondott mese svéd mese, a románul mondott meg román. Mert mi van akkor, ha egy roma ember magyarul mesél? Valójában létezik egy közös európai mesekincs, amiből minden nemzet a kedvére csemegézett – bizonyos témákat továbbgondolt, másokat elhagyott. A cigány mesemondók sajátja a tematikai specializálódás, ami a tündérmesék – a gömöri romungróknál a „vitézes mesék” – népszerűségében nyilvánul meg. Vannak mesemondók, akik másfajta meséket nem is tudnak. Sajátos a cigányság mesei logikája is. A cigány mesék fontos eleme a kaland, a természetfelettiség, ám gyakran feltűnnek benne a hétköznapi élet mozzanatai is. Balog Ernő meséiben például a szegény lány egy fénykép segítségével szándékozik felkutatni hollóvá változott fivéreit, a szegényasszony Tündérországba jár koldulni, a hétfejű sárkány levélben küld üzenetet ellenfelének, és hasonlók. A könyv címe egyben utalás a Gömörben mindmáig eleven kígyókultuszra.
– Vannak, akik sértésnek veszik a cigány besorolást. S vannak, akik nem.
– Volt egy történelmi korszak, amikor a tót vagy oláh megnevezésnek még nem volt pejoratív kicsengése. Míg Magyarországon elterjedtebb a cigány megnevezés, addig nálunk, a szlovák nyelvben a roma a használandó. Ma a cigány alantasabbnak tűnik, még ha nem is annak szánjuk. Én mindkét alakot használom. Ez a kettősség jellemzi Balog Ernőt is, aki saját identitásáról így vall: „Cigánynak tartom magam, én nem mondom, hogy nem vagyok roma.”
– Miért fontos számodra a mese?
– Azért, mert a paraszti kultúra egyik lenyomata. Ezért indítottuk útjára a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet égisze alatt az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyt, amely idén már hatodszor kerül megrendezésre. Tavaly 380 jelentkezőnk volt, az idei népmese-tanfolyamunkon pedig közel 100 pedagógus vett részt. Elsőként Nagy Olga erdélyi mesekutató fogalmazta meg, hogy a mese csak leírt formájában szöveg. Igazából képek egymásutánisága. Fontos szabály ez az előadás szempontjából! Képet látni és láttatni: ez a mesemondás lényege.
A mai világ a vizualitásról szól, dőlnek ránk a kész képek. Ezért kell nap mint nap fejleszteni a belső mozit is! Európa számos országában egyre nagyobb teret hódít a „storytelling”, azaz történetmondás. A mai „stand up comedy” művelői ugyanazokat az előadói fogásokat alkalmazzák, amelyeket egy jó mesemondó is használt, mondjuk, egy tréfás mese elmondása során.
– Jövőbeli terved?
– Magyar Zoltánnal az utóbbi években a Mátyusföldtől az Ung-vidékig végeztünk kutatásokat. A népmondákat egy háromkötetes műben tervezzük közreadni. Ág Tibor és Agócs Gergely kiemelkedő népzenekutatóink, Takács András pedig kiemelkedő táncfolkloristánk. A honi mondahagyománynak ez idáig nem akadt saját kutatója. Zoli barátommal ezt a hiányt próbáljuk pótolni. Reméljük, sikerrel.
Balog Ernő
A CIGÁNY NÉV EREDETE eredetmagyarázó apokrif (részlet a könyvből)
Jézust mikor felszögelték vóna a keresztre, vót egy, aki ellopta a szöget, oszt akkor nevezték el a cigányt cigánynak. Ellopta az egyik szöget. S azé’ az Úrjézus lábát csak egy szögvel szögelték föl. Ha megnézed a kereszten, hát valóságba’ úgy van. Négy szög lett vóna. Az egyiket ellopta a cigány, de a többit má’ nem tudta ellopni, mer’ észrevették vóna a katonák. Akkor nem tudták vóna a lábát felszögelni Jézusnak. Így az egy szögvel szögelték rá a két lábát, azé’ vagy egymáson a lába. Oszt akkor nevezték el a cigányt cigánynak, mer’ amúgy az indián lett vóna. Mer’ a cigányok Indiábó’ származnak, indián származásbó’ van a cigány. Akkor nevezte el az Úrjézus:
– No a te neved cigány lesz! Amerre mégy, a te fajtád, a te rokonyod, a te gyerekeid mind cigány lesz! Ezt a nevet kapod mint nemzedék! Nem indiánok lesztek, hanem mint cigány nemzedék, cigány nemzet.(...)
Úgyhogy nem azé’ adta ezt a nevet, hogy ellopta a szöget. Mer’ az Úrjézus tudta, hogy ő jószándékval tette, azé’ hogy őt ne szögeljék fel. De ő aho’ kicsi vót, az a cigány no, mer’ megölték vóna őtet is. Mer’ ő el akarta lopni mind, de csak ezt az egyet tudta.
