A Szent András-templom a komáromi régió legimponzánsabb barokk emlékműve. 60 méter hosszúságával, 33 méter szélességével és 59 méter magasságával Szlovákia legnagyobb templomai közé tartozik. Szépsége vetekszik a győri és a nagyszombati templomokéval, ennek ellenére méltatlanul háttérbe szorult. 2012-ben kezdődött meg a műemlék homlokzatának renoválása, jelenleg pedig a nyugati torony felújítása zajlik.
Mindig is kíváncsi voltam arra, mit csinál egy restaurátor – másrészt pedig arra, milyen lehet ipari alpinistaként dolgozni. Itt az alkalom: renoválják a legszebb barokk templomunkat. Szóval, fotósunkkal készen álltunk a Nagy Kalandra. Legalábbis nekem, aki alapvetően tériszonyos vagyok, kihívás volt megmászni a 17 emeletnyi, 50 méter magasságba felnyúló állásokat.
„Nagy utunk” túravezetői Csütörtöki András, a templom vezető restaurátora, valamit Csizmadia Tibor voltak, aki ipari alpinistaként dolgozik. Nagyjából a harmadik emelet magasságában, amikor a templom előtti fák tetejéhez értünk, elfogott a remegés, de aztán Tibi elmagyarázta, hogy kell ezt csinálni:
– Gondolj mindig csak a következő emeletre. Az is ugyanolyan, mint ez. Ha ide fölértél, oda is fel tudsz.
És igaza volt! Ahogy haladtunk felfelé, sok mindent megtudtam. Az ilyen nagyszabású felújítás mindig többéves kutatótevékenységgel kezdődik. Csak ezután állhatnak neki a munkálatoknak. A fő kivitelező a pozsonyi Terra M Kft., Mário Flaugnatti restaurátor vezetésével. Csütörtöki András és cége, a Renon Kft. társként kapcsolódik a projekthez.
Csütörtöki András a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végzett szobrászművész–restaurátor szakon. Első munkája a komáromi Szentháromság-szobor felújítása volt (a másik barokk kori emlék Komáromban). Társával, Mézes Árpáddal megalapították a Renon Kft.-t, és országszerte restaurálták templomok, kastélyok és régi kapuk homlokzatát, szobrait.
– Régi álmom volt, hogy a Szent András-templom felújításában részt vehessek – meséli. – Egyrészt lenyűgöz a díszítése, a hat darab szépséges homlokzati szobor! Ezek a térség legkiválóbb barokk szobrai. Másrészt pedig a Szent András-templom meghatározza a város arculatát. Én is komáromi vagyok, és lokálpatriótaként büszkeséggel tölt el, hogy hozzájárulhatok megszépítéséhez. Harmadrészt pedig ez egy nagy ívű munka, tehát mint feladat kihívást jelent.
Ekkorra már nagyjából a tizedik szintre érkeztünk. Itt a torony sarkait díszítő szobrászati elemmel találtuk szembe magunkat. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen óriási.
– Itt tudom leginkább elmagyarázni, megmutatni, mi is a feladatunk – magyarázza Csütörtöki András. – A templomot utoljára a huszadik század elején újították föl – igen szakszerűtlenül! Ekkor még a műemlékvédelem gyerekcipőben járt, a felújítást szakmunkásokra bízták. Ők leverték a barokk kori vakolatot, és cementes vakolattal vonták be a templom külsejét. (Ezért volt szürke!) Mi most feltártuk az egyes festékrétegeket. Kiderült, hogy többször, több színnel is átfestették a templomot. Mi most a fehér szín mellett döntöttünk, hiszen az építők, a jezsuiták is ezt használták, tehát ez a szín a legautentikusabb. Másrészt a szakemberek hajdanán a díszítőelemeket is betonnal újították föl.
Ez a mai felfogás szerint barbárság, hiszen az alatta lévő rétegek nem tudnak lélegezni, el is kezdtek mállani. Ezért le kell verni a betonrészeket – és újra kell önteni. Külön műhelyben, a régi anyagokat kombinálva a modern anyagokkal!
A felújításoknál sokféle szakemberre van szükség – a kőművesektől kezdve az ácsokon keresztül az alpinista festőkig. Az ő munkájukat felügyeli a restaurátor, aki pontos utasításokat ad nekik, mettől meddig bonthatják meg a régi elemeket, milyen anyagokat használhatnak. Bevallom, ekkorra már komolyan szédültem, alig mertem lenézni, bár a szemközti múzeumtető igazán csodálatos látványt nyújtott! De nem adtam föl: még egy emelet, még egy emelet, majd még egy emelet...
Aztán egyszer csak mindenről elfeledkeztem, ugyanis szembe találtam magam az órával. Elámultam: ez tényleg ilyen óriási?! Úgy tippelem, jó két méter átmérőjű lehet. Olyan részletekre is rácsodálkozhattam, ami alulról egyáltalán nem látszik. Például, hogy a nagymutató végét egy helyes kis hold díszíti...
A komáromi Szent András-templomot a jezsuiták emelték 1741-1756 között, közvetlenül a középkori, azonos nevet viselő templom tőszomszédságába. (A városnak ezt a részét ebben az időben Szentandrásfalvának nevezték. Többségében halászok éltek itt – innen az elnevezés, hiszen Szent Andrása halászok védőszentje is.)
A város és a komáromi jezsuiták gazdagságát jelképezi, hogy ilyen hatalmas templomot építettek. Ráadásul a belső tér freskóit Közép-Európa legelismertebb festőművésze, Franz Anton Maulbertsch festette, 1760-ban.
Pár évvel később súlyos csapás érte a templomot. Földrengés rázta meg a várost, és a tornyok romba dőltek, a mennyezet – Maulbertsch remekműveivel együtt – beomlott.
A tornyokat újraemelték, a templomot átfestették. Alig egy évszázaddal később hatalmas tűzvész pusztított a városban. Szeles idő lévén, a város háromnegyede leégett, a templom tetőszerkezetével és faelemeivel együtt. Ezután magasították ki a tornyokat, a templom ekkor kapta meg jelenlegi formáját.
Lassan felértünk az utolsó, 17. szintre. Én két kézzel kapaszkodtam, de azért megkerültem az óriási templomtornyot. Megcsodáltam felülről a vízzel körülvett várost és a templomhajó lenyűgöző méretű tetőszerkezetét. Na de mikor felfedeztem a szemben álló torony órája fölött egy bájos kis angyalkát... Ezt sem láttam az utcáról! Miközben én majd leszédültem, az alpinista munkás, Tibor vidáman szaladgált körülöttem. Sőt, megpihent a torony tetejét borító rézlapokon, de még kiült a korlát szélére is. Azt hittem, elájulok, mikor ránéztem.
– Ez nekem semmi! – mondja félmosollyal. – Az volt a valami, amikor a templomtorony csúcsán elhelyezkedő kereszteket kellett lefesteni. Állásokat oda már nem lehetett építeni – kizárólag az általam kitalált kötéltechnikával tudtunk feljutni. Jó negyedóráig tartott, mire lentről felértem a csúcsra. Gondoltad volna, hogy a kereszt magasabb nálam? Ha a városban van valami alpinista munka, akkor általában engem hívnak. Dolgoztam a városháza óraszerkezetén, de a nagykéményen is. Jó érzés úgy sétálni a városban, hogy itt is, ott is ott van a kezem nyoma. Egyáltalán nem félek a magasságtól, sőt, inkább élvezem.
Óvatosan alászálltunk, és eltartott egy ideig, mire lent akklimatizálódtam. Aztán irány a templombelső, ahol Elek László esperes már várt bennünket. Tisztelettel tekintek rá, ugyanis éppen öt éve, hogy a városunkba érkezett. Ez alatt az öt év alatt sikerült pénzt kerítenie a Rozália-templom (2010) és a Szent Anna-kápolna (2011) felújíttatására, valamint a Szent András-templomon elvégzendő nagyszabású munkálatokra, amelyekhez 2012-ben láttak hozzá.
– A felújítások költségeinek nagy részét saját bevételeink képezik: a perselypénz, illetve a bérletbe kiadott épületeink után járó összeg – mondja. – Másrészt évente pályázunk a Kulturális Minisztériumhoz, valamint Nyitra megyéhez. Harmadrészt pedig élvezzük a jóakaratú hívek adományait is. Itt szeretném megemlíteni Hegedűs Vince urat, aki oroszlánrészt vállal az anyagi források felkutatásában. Jelenleg a homlokzati rész felújításánál tartunk, de tervezzük a hajórész külső rendbetételét is, valamint most ősszel restaurálásra kerül a jezsuita rend egyik alapítójának, Szent Ignácnak a képe is a templombelsőben. Ehhez még gyűjtjük az adományokat.
Ha már egyszer ott voltunk, megkértük az esperes urat, hadd láthassuk a tornyokat belülről is. Miközben felfelé haladtunk, elbeszélgettünk a templommal kapcsolatos álmairól: szeretné, ha olyan állapotba kerülne, hogy turistákat is fel lehessen engedni a tornyokba, ahogy az már Nyugaton általános. Bárcsak sikerülne!
Gyönyörű templomunk igazán megérdemelné. Ami itt rendkívül érdekes volt számomra, hogy a két tornyot egy szűk folyosó köti össze, amelynek fala telis-tele van munkások ceruzafirkáival, például: Itt járt Nagy Márton, 1915-ben. Bevallom, még este is az állásokkal álmodtam, másnap pedig enyhe izomlázzal ébredtem.
Arra gondoltam: ehhez a munkához még állóképesség is kell, mert nem is lehet olyan egyszerű napjában többször föl-le szaladgálni. Le a kalappal mindazok előtt, akik hozzájárulnak a Szent András-templom megszépítéséhez, méltó hírnevének visszaállításához.
A szobrok egyébként egy korabeli neves bécsi művész, Jakob Christoph Schletterer alkotásai. Legfölül a jezsuita rend két alapítójának szobra látható: bal oldalt Loyolai Szent Ignác, kezében könyvvel; vele szemben, jobb oldalon pedig Xavéri Szent Ferenc. Alattuk, a két toronyrészben bal oldalt Szent Péter a kulcsokkal, jobb oldalt pedig a templom védőszentje, Szent András helyezkedik el.
A templom bejárata fölött Krisztus Pantokrátor – a Világmindenség Ura szobra áll. (A Pantokrátor egy meghatározott ábrázolástípust jelent: a szembe néző Krisztus jobbjával áldást ad, baljában pedig földgömböt tart.) A templom oldalán magasodik Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje, aki vízzel öntöz egy égő házat. Ezeket a szobrokat már korábban restaurálták (Mézes Árpáddal közösen).
Sokan nem is hallottak róla, pedig fontos tudnivaló: onnan ismerhetjük meg, hogy kit ábrázol egy-egy korabeli szobor (vagy festmény), hogy mit tart a kezében, vagy mi van mögötte.
Ezeket attribútumnak nevezzük. Egyet-kettőt érdemes megjegyezni, mert különösen sokat ábrázolják: ilyen például Szent Péter, aki mindig kulcsokat, a mennyország kulcsait tartja a kezében.
Ha legközelebb kíváncsiak leszünk rá, vajon kit ábrázol ez vagy az a festmény, szobor, elég, ha megjegyezzük az attribútumát, és azt kikeressük a Google-n. Ne járjunk csukott szemmel: az egyházi emlékek körülvesznek minket, kulturális örökségünk részei.
TOVÁBBI KÉPEINK A GALÉRIÁBAN LÁTHATÓK
↓↓↓