Angliában 1978 nyarán megszületett Louise Joy Brown, az első baba, aki mesterséges megtermékenyítés során fogant. Ő a világ első lombikbébije. Azóta eltelt több mint negyven év, s a közép-európai országokban a meddőség aránya húszszázalékosra nőtt. Tehát a statisztikák szerint mára minden ötödik pár termékenységi problémákkal küzd.
A leghatékonyabb módszer a meddőség kezelésére az asszisztált reprodukciós technika, vagyis a mesterséges megtermékenyítés. Összeállításunkban olyan párok történetét mutatjuk be, akik végigjárták a lombikprogram mentálisan és fizikailag is megterhelő útját.
A meddőség nem csak a nőket érinti. A férfiak nemzőképessége nagyobb tabunak számít, mint maga a lombikprogram, holott az erősebbik nem termékenységi problémái éppoly gyakoriak, mint a nőké. A meddőség okának felderítésében éppen ezért mindkét fél vizsgálata elengedhetetlenül szükséges.
Mit kell tudni a mesterséges megtermékenyítésről?
Meddőségről akkor beszélünk, ha a teherbe esés védekezés nélkül egy év alatt nem következik be. A mesterséges megtermékenyítés alatt azt a külső segítséget értjük, amikor orvosi beavatkozással, laboratóriumi körülmények között valósul meg a megtermékenyítés. Két fajtája létezik: a mesterséges ondóbevitel méhen belül – azaz az inszemináció – és a testen kívüli megtermékenyítés, vagyis az in vitro fertilizáció (IVF).
Hat hosszú év
Barbi (36) és Máté (43) tíz éve ismerik egymást. Megismerkedésük után rögtön tudták, hogy családot szeretnének alapítani. Egy év sikertelen próbálkozás után először az életmódjukon változtattak, a második év után pedig felkeresték a pozsonyi GYN-FIV klinikát. Az akkor huszonnyolc éves Barbinál mindent rendben találtak. Máté hímivarsejtjeinek állapota miatt azonban rögtön a méhen kívüli megtermékenyítést javasolták a számukra. A kivizsgálások után elkezdődött az úgynevezett hormonális stimuláció. Ezáltal a nő petefészkeiben nagyobb számú petesejt érik be, mint egy természetes ciklusban. Minél több a petesejt, annál nagyobb az esély a megtermékenyülésre. Ha a peték beértek, jöhet a tüszőpunkció.
„Ez egy tizenöt perces eljárás, amit altatásban végeznek” – meséli Barbi. „Másnap elmondják, hogy a petesejtekből hányat sikerült megtermékenyíteni. A mi esetünkben ez három embriót jelentett. Elmentünk az első beültetésre, majd vártunk a beágyazódásra. Ez volt a legnehezebb. A kiszámíthatatlanság idegőrlő. A nővérke hanglejtéséből pedig már előre tudtuk, hogy rossz hírt fognak közölni.”
Barbi és Máté elmentek a második és a harmadik beültetésre is, de nem jártak sikerrel. Kis időre szüneteltették a programot, majd újra belevágtak. Barbi immunológushoz járt, infúziós kezelést vett igénybe, de a negyedik beültetésnél, amelynél két embriót ültettek be, a várt terhesség ismét elmaradt. „Hiába tartottunk szünetet, engem mentálisan nagyon megviselt a helyzet. Felmondtam a munkahelyemen, mert éreztem, hogy váltanom kell. Közben kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van” – folytatja Barbi, akinek a dietetikus hamar beállította az étrendjét, a kilók pedig csak úgy leolvadtak róla.
„Itt éreztem igazán, hogy visszatért az erőm. Tudtam, hogy eljött a mi időnk. Már egyáltalán nem idegeskedtem, teljesen biztos voltam magunkban. Amikor a telefonban azt mondták, hogy gratulálnak, terhes vagyok, életem legszebb mondatait hallottam” – zárja le történetüket Barbi.
Utólag még hozzáteszi, hogy két dologban biztos a lombikprogramot illetően. Az első, hogy nem szabad feladni. A második, hogy aki ezt az utat választja, sose üsse fel a Google-t, ne nyomozzon, illetve ne olvasson el mindent, mert az nagyon káros tud lenni. Hat év után Barbi két gyönyörű, egészséges gyermeket hozott a világra, ugyanis ikreik születtek. Egy kislány és egy kisfiú.
Két gyerek, két út
Hédi (38) és Márk (39) a húszas éveik végén szerettek egymásba. Három év együtt töltött idő után döntöttek a fészekrakás mellett. „Rengeteg zavarba ejtő kérdést kaptam, hogy mikor alapítunk már családot” – kezdi Hédi. „Még a saját rokonaim is ezzel piszkáltak; megjegyzéseket tettek, hogy ketyeg a biológiai órám. Ha nagyon nyersen fogalmaztak, akkor jeleztem, hogy ez magánügy, és kellemetlenül érint a kíváncsiságuk.” Hiába folytattak mindketten egészséges életmódot és sportoltak gyerekorruk óta, az élet mégis úgy hozta, hogy egy reprodukciós központhoz fordultak segítségért, mert a megálmodott baba csak nem akart jönni.
A csehországi Reprofit klinikára esett a választásuk, és a rutinvizsgálatok után alig töltöttek ott egy évet. Hédi és Márk nagyon szerencsésnek tartják magukat, mert a lombikprogram megkezdése után nyolc hónappal már a babakelengyét válogatták. A mesterséges megtermékenyítés legegyszerűbb formáját, az inszeminációt alkalmazták Hédinél, ami testen belül történik. Az eljárás félúton van a természetes fogantatás és a lombik között. „Policisztás ovárium szindrómát diagnosztizáltak nálam. A vizsgálatok után én is kaptam hormonokat, de nagyon jól viseltem mindent. Ráadásul a kislányunk születése után két évvel természetes úton fogant meg a második gyerekünk” – mondja mosolyogva Hédi, aki szerint az élet legfontosabb és egyben legaktuálisabb témáját a mai napig nem tudjuk a helyén kezelni, illetve az erről való kommunikáció sok esetben akadozik...
Fél év korkülönbség
Miri (47) és Peti (47) a gimnáziumban szerettek egymásba, a borsó meg a héja voltak. Az egyetemi évek alatt összeköltöztek és dolgozni kezdtek. A céljuk az volt, hogy együtt utazzák be a világot. „Sokat beszélgettünk az évek során a gyerekvállalásról, de mindig úgy éreztem, én vagyok az, aki tudatos a családtervezésben. Nyolc év együtt töltött idő után pedig már nem volt kérdés. Tudtam, hogy nem várhatunk tovább” – meséli Miri, akinél az ezt követő évben endometriózist diagnosztizáltak.
Az endometriózis olyan krónikus betegség, melynél a méh nyálkahártyasejtjei a méhen kívül is megjelennek. Ez pedig gátolja a teherbe esést.
Egy csehországi központban kezdték meg a programot, amit egy nagyobb hasi műtét előzött meg Mirinél, aki végig kitartott amellett, hogy gyereket szeretne. Peti viszont egyre nehezebben viselte a megpróbáltatásokat. Öt évvel később megszületett a kislányuk, s ezzel Miri világa kerek lett. Peti szíve ekkorra viszont már másért dobogott. Az új szerelemből egy új élet fogant, természetes úton. A lányok között fél év korkülönbség van. „Mindenáron anya akartam lenni, csak időközben Petivel teljesen eltávolodtunk egymástól. Mérhetetlenül dühös voltam rá, hogy ennyi év után, pont ekkor és pont így szállt ki a kapcsolatunkból, de már belátom, hogy ez nem csak az ő hibája volt” – teszi hozzá Miri, aki számára a lánya a világ közepe.
A férfi legyen a nő támasza
Erika (42) és Gábor (43) a harmincas éveik legelején vágtak bele a „babaprojektbe”. Két év sikertelen próbálkozás után keresték fel a pozsonyi GYN-FIV termékenységi központot, amit jó szívvel ajánlanak azóta is minden hasonló cipőben járó párnak. Erikánál mindent rendben találtak, de Gábornál az örökítőanyag mennyisége nem volt elegendő, illetve a spermiumok mozgási képességét szintén minimálisnak találták.
„Összesen három beültetésen vettünk részt, ezeket konzultációk és genetikai vizsgálat előzték meg. Ezt követte a hormonális stimuláció, amit nagyon rosszul viseltem. Feszült és türelmetlen voltam, mégis várakozással teli. Az első ciklusnál két embriót ültettek be, a második ciklusnál egyet, a harmadiknál hármat. Ez utóbbiból született a fiunk” – osztja meg velünk Erika, aki úgy emlékszik vissza, hogy bár nagyon nehéz időszak volt ez számára, mégsem kezelte tabuként a lombikprogramot. A kíváncsiskodó kérdéseket mindig megválaszolta, mert pontosan tudta, mit akar. A konzultáció, a kivizsgálások, az ultrahangos megfigyelések, a petesejtleszívás és a beültetés mind-mind rengeteg időt vettek igénybe, így a munkahelyén is tudták, hogy min megy keresztül. A családja és a kollégái azonban mindenben támogatták és segítették őt.
„Tudom, könnyű azt mondani, hogy a párok ne stresszeljenek, de ez valóban kulcsfontosságú. Mint az is, hogy a férfi szüntelenül támogassa ez idő alatt a nőt. Beszélgessenek sokat, sétáljanak a természetben, hallgassanak együtt zenét” – tanácsolja Erika. A pár összesen másfél évet töltött el a programmal, a fiuk most fogja ünnepelni tizedik születésnapját. Ez számukra az év legszebb napja.
Csodagyerek
Lívi (45) és Tomi (47) közel harminc éve vannak együtt. Nagyon hosszú ideig vártak a gyermekáldásra, végül közel Lívi harmincadik születésnapjához kivizsgáltatták magukat egy pozsonyi központban.
„A lombikprogram akkoriban még gyerekcipőben járt, alig lehetett róla tudni valamit. Mi is sokáig hezitáltunk, hogy egyáltalán belevágjunk-e” – kezd bele a történetükbe Lívi, akinél a vizsgálatok során policisztás ovárium szindrómát diagnosztizáltak, ami a petefészek betegsége. Négy évig voltak a lombikprogramban, ám a tüszőpunkció előtti hormonkezelés Lívit testileg és lelkileg is felőrölte. Ideges volt, túlérzékeny, ráadásul a hormonok miatt felszedett jó néhány kilót, ami szintén megviselte őt.
„Ha megtudtam, hogy valaki terhes a környezetemben, haragudtam rá. Nem tudtam beszélgetni senkivel, aki babát várt, mert annyira nyomasztott a saját kálváriám” – vallja be Lívi.
Az eredeti terv szerint addig maradtak volna a programban, amíg gyerekük születik, négy év után mégis felhagytak a próbálkozással. A reprodukciós központban az orvos azt mondta, hogy Lívinek és Tominak természetes úton soha nem lehet gyereke, legfeljebb a csoda segíthet.
„Nagyon nehéz időszakon voltunk túl, de tudtam, hogy a saját mentális jóllétem miatt abba kell hagynunk a programot. Szerencsére Tomi mindenben támogatott. Az élet pedig úgy hozta, hogy magunkhoz vettünk egy kiskutyát, akit nagyon megszerettem. Sétálni jártunk, babusgattam őt. Egyre többet mozogtam, ami segített, hogy fel tudjam dolgozni a velünk történteket” – meséli Lívi. Egy évvel később természetes úton megfogant a közös gyerekük. A fiuk most ünnepelte a kilencedik születésnapját. Ádám az ő igazi csodájuk.
