A mesebeli számok kavalkádjából mindannyian ki tudunk emelni egyet, amely varázslatával nem csupán a könyvek lapjait, de az életünket is elbűvöli. Ezt a bizonyos számot mindig félve rebegjük, ha a párkapcsolatunkról van szó, viszont pont a legszemélyesebb, legintimebb és az egyik legmeghatározóbb kötődésünk jelenti a harmadik résztvevőt. Maga a párkapcsolat a „harmadik fél”, akiről egész végig fontos gondoskodnunk.
Az ismerkedés, a párkapcsolat-építés és a családalapítás annyi kérdéssel és kétellyel jár, hogy minduntalan keressük azt a használati utasítást, mely útmutatást adna a megfelelő lépések megtételéhez. Hogyan beszéljek vele az örömeimről és bánataimról? Hogyan kommunikáljam a félelmeimet és szükségleteimet? Hogyan kezeljem különbözéseinket? Hogyan legyünk együtt úgy, hogy mindketten boldogok maradhassunk? A hogyanok sora végtelennek tűnik, de fontos belátnunk: nem létezik egy univerzális recept ezek megválaszolására. Közösen kell rájönnünk, nekünk milyen hozzávalókra van szükségünk. Dr. Piczkó Katalin (Budapest) pszichiátert, a Szeretetkert megalkotóját az idilli pillanatokról, a párkapcsolatban felmerülő problémákról, az otthonról hozott mintákról és a sikeres kommunikációról kérdezzük.
Dr. Piczkó Katalin
– A Szeretetkert programot rengeteg metafora alkotja. Milyen hatással vannak ezek az életünkre? A bennünk lévő szimbólumokat hogyan vetítjük ki a párkapcsolatunkra?
– Azért szeretem a metaforákat és a képeket, mert sokszor segítenek a felismerésben, kézzelfoghatóbbá teszik a dolgokat. Egy csomó szimbólum van a tudattalanunkban, ezeket pedig jól össze tudjuk kapcsolni a saját életünkkel. A Szeretetkert 16 + 1 metaforát tartalmaz, melyhez egy képi világot is társítottam. Amikor kitaláltam a szimbólumokat, majdnem mindegyiknél azt éreztem: ez az, ez olyan igazi! Példaként említeném az ösvényt, amely a kapcsolatunk kertjében a kommunikáció. Mindent behálóz, az a jó, ha mindenhová eljut. A sziklakert a konfliktusokat jelöli, ahol megsérülhetünk, ahol éles kövek vannak. A lugas az intimitást jelképezi, ahol levethetjük az álarcot, ahol csak ketten vagyunk. De nagyon fontos az is, hogy a kertünkben legelöl ott áll egy fa, amely meghatározza az egész kert látványát. Ez az énképünk. A fa mellett egy tó található, egy tükröző felület, ahonnan a visszajelzések érkeznek. A tó pedig könnyen elmocsarasodhat a folytonos negatív, becsmérlő jelzőktől.
– Mennyire lehetünk kertészek a másik kertjében?
– Egy közös kert van. Maga a kapcsolat a kert, amelyben mindketten kertészkedhetünk. Azért is jó a kerthasonlat, mert azt is gondoznunk szükséges, ahogyan a párkapcsolatot is. Ekkor válik lényegessé, hogy olykor-olykor együtt elmenjünk kirándulni a dombra, ahol minden fölé emelkedhetünk, s teljesen ráláthatunk kapcsolatunk kertjére. Hol vannak árnyékos területek, mi működik jól, min kellene változtatni.
– A párkapcsolat különböző fázisaiban mely szimbólumok élveznek prioritást?
– A kapcsolat elején óhatatlanul előkerül a veteményeskert. Itt alkotjuk meg a szabályainkat, kinek mit lehet, hogyan osztjuk fel a szerepeket, melyek a kapcsolatunk határai, milyen értékeink vannak. Az ösvény, a kommunikáció mérhetetlenül fontos. Kiderül, mi az, amiről könnyen vagy épp nehezen tudunk beszélni. Picit később megjelenik a sziklakert motívuma, a konfliktusok és a különbözések. A visszajelzések is óriási szerepet játszanak: nemcsak azok, amelyeket kapunk, hanem azok is, amelyeket adunk. Összeköltözés során ennek egyre nagyobb lesz a jelentősége.
Egy gyermek születését követően gyakran előkerül a lugas és a forrás kérdése, tehát az intimitás és a szexualitás témaköre: mennyire tudjuk megalkotni az összhangot a férfi-nő és az apa-anya szerepek között. Az egyik kedvencem pedig a kerten belüli rét, egy teljesen szabad terület, ahol a szabadságfokot határozzuk meg. Ki, mit és mikor engedhet meg magának, s ez mennyire van egyensúlyban a másik szabadságfokával.
– A sakál- és a zsiráfkommunikáció gyakran felmerül a párkapcsolati kérdésékben. Mi a lényegi különbség közöttük, illetve hogyan bírhatja ki egyik a másikat?
– Marshall Rosenberg erőszakmentes kommunikációs modelljét, amelyben a sakál- és a zsiráfkommunikációról beszél, valóban gyakran említik, én is sokat használom ezt a rendszert. Ha zsiráfként kommunikálok, akkor magamról, a saját szükségleteimről beszélek, míg sakálként a másikat teszem felelőssé az érzéseimért, kioktatok és minősítek. A sakál egy idő után elpusztítja a pozitív érzelmeket, s egy olyan tükröt állít, amelybe a másik nem akar belenézni, mert csak azt látja benne, hogy ő nem elég, s mindenért ő a hibás. Természetesen senki sem mindig zsiráf vagy sakál, de azt, hogy az egyik meddig bírja ki a másikkal, nagyban befolyásolják az otthonról hozott minták. Ha valaki olyan sorskönyvi üzenettel érkezik a kapcsolatba, hogy ő nem fontos, ehhez pedig társul egy önalávetési, behódolási és elismeréshajhászási séma, akkor viszonylag sokáig kibírhatja. Ellenben aki nem szorongva kötődő, hanem biztonságosan kötődő típus, van egy pozitív önképe, gyakorolja az önreflexiót, az korábban ki fog lépni egy olyan kapcsolatból, ahol nem becsülik meg.
– Mi történik, ha a zsiráf megelégeli a sakálkommunikációt?
– Három forgatókönyv létezik. Az elsőnél az elnyomott fél csak gyűjtöget és gyűjtöget, aztán egyszer csak robban a bomba. A másodiknál ugyanúgy gyűjtöget és gyűjtöget, de nem lázad fel a sakál ellen, ezért majd a teste fog: testi tünetei lesznek az elnyomásnak. A harmadik verzió pedig az, hogy elkezdi nem szeretni az embert, akivé a kapcsolatban vált, megnyílik, új tükör után néz, s megjelenik valaki más.
– Mennyire érdemes a külvilágra hallgatnunk párkapcsolati témában?
– A külső környezet néha gyorsabban észreveszi, hogy folyamatosan sakálul beszélnek velünk, mint mi magunk, viszont a baráti tanácsokkal is nagyon vigyázni kell. Nem véletlenül nem adunk tanácsot a terápia során sem, hisz mindenkinek magának kell eljutnia a saját megoldásához. A jóhiszeműen közölt tanácsok is az adott személy cipőjéből és élménytartományából származnak, így könnyen előfordulhat, hogy nekünk nem válnak be. Sokszor viszont nehéz elkülöníteni a tiszta szándékot a féltékenységből, irigységből, negatív énképből, esetleg alacsony önbecsülésből fakadó tanácsoktól.
– Mi könnyítheti meg a kilépést, ha valaki azt érzi, mindent beleadott, de egymagában egyszerűen kevés ahhoz, hogy ápolni tudja a kertet?
– Próbáljon meg többször és másképp beszélni a párjával. Ha teljesen süket fülekre talál, ha nem veszik figyelembe az alapvető szükségleteit – biztonság, őszinteség, bizalom, elfogadás, intimitás –, ha nem kap semmiféle választ, akkor el kell fogadnia, hogy semmi sem fog változni, mert nincs mitől. Ha az életünket nem években és hónapokban mérjük, hanem napokban, s elkezdjük összeadni, mennyit éltünk már eddig, akkor lassan felfogjuk, hogy nap mint nap olyan kapcsolatban folytatjuk tovább az utunkat, ahol nem becsülnek meg minket. Az idő maga az élet, ezért nem létezhetünk egyik, másik, harmadik nap is olyan párkapcsolatban, ahol nem számítunk.
– Rengeteg korosztály megfordul nálad. A köztük lévő különbségek párkapcsolati téren is szembeötlenek?
– Teljes mértékben. A boomereknél és az X generációnál nagyon jellemző az önalávetés, a behódolás, önmaguk feláldozása. Az Y generációnál már megfigyelhető, hogy jobban előtérbe helyezik magukat, jobban tudnak nemet mondani, határokat szabni, valahol megjelenik az „én.” A Z generáció mintha ennél is sokkal szabadabb lenne, nem számolgatja úgy a hiányait, nem hibáztatja annyira magát, fontos számára az egyensúly, viszont hamarabb lép ki kapcsolatokból, mert ismeri a határait, s nem akar fölöslegesen szenvedni.
– Létezik egészséges szenvedés?
– A szenvedés sokszor a belső sebzett gyermekről szól, a másiknak olyankor semmi köze nincs hozzá. Az otthonról hozott minták nagyban befolyásolják ezt. A párom abszolút hűséges lehet hozzám, én mégis féltékenykedhetek, mert mondjuk azt hozom otthonról, hogy nincs bizalom, biztonság; esetleg megcsalás történt az eredeti családomban. Vagy olyan visszajelzéseket kaptam, hogy nem vagyok elég szép, elég érdekes, elég szerethető, ezért nem alakult ki bennem egy pozitív önkép.
Ettől rettenetesen szenvedek, rávetítem a páromra, adott esetben még össze is balhézok vele, pedig semmi köze hozzá. Az érzésen nehéz változtatni, viszont a reakción lehet. Én döntöm el, meddig cipelem ezt a terhet, van lehetőségem letenni. A fájdalom törvényszerű, a szenvedés választható.
– Mennyire öröklődnek a családi minták, és milyen hatással vannak a párkapcsolatunkra?
– Gyermekkorunkban a család működését úgy szívjuk magunkba, mint egy szivacs, ezért ezeket akaratlanul is magunkkal visszük a jövőbeli párkapcsolatunkba. Minden transzformálható, de ehhez nagyon nagy szükség van az önreflexióra. Anélkül nem történhet változás, hogy felismerjem, mit csinálok jól vagy épp rosszul. Meg kell tanulnunk kezelni a reakcióinkat, ezeken tudatosan kell módosítanunk, hogy ne büntessük, ne zsaroljuk érzelmileg és ne verjük csenddel a másikat. Egy pillanatra elfoghat az érzés, amelytől legbelül szenved a sebzett gyermek, de azt én határozom meg, hogyan kezelem ezt a szituációt.
Vegyük kezünkbe az életünket!
Bár ma már egyre kevésbé zárkózott a világ, még mindig rengetegen ódzkodnak a terápiától és a különböző kurzusoktól – így teljesen elzárják magukat azoktól az új impulzusoktól, melyek akár egy komplexebb rálátást biztosítanának párkapcsolatukra. Valahol érthető, ha valaki nem szeretné a személyes dolgait megosztani egy vadidegennel (még akkor sem, ha szakemberről van szó, aki biztosan nem adja tovább az információkat, s egyáltalán nem elfogult, hiszen objektíven tekint az adott témára), viszont egyéb formában is könnyen hozzáférhetünk ehhez az egyedi metaforavilághoz. Dr. Piczkó Katalin különböző könyvek, színházi előadások és társasjátékok képében egyaránt próbálja megosztani a Szeretetkert program lényegét.
Köteteiben a párkapcsolati kihívások lehetséges megoldásai mellett az önreflexióra, a saját belső világunk folyamatos felfedezésére, önmagunk megszeretésére is nagy hangsúlyt fektet. Legújabb, interaktív könyve a Hófehérke társat választ címet viseli, melyben a kapcsolatot megelőző időszakról, a párválasztásról ír. Próbál rávilágítani az árulkodó jelekre, a vakfoltokra, a vészjósló viselkedési formákra. Hófehérke történetén keresztül vezeti be az olvasót a hozzá illő társ megtalálásának útvesztőjébe. Ha valaki kicsit könnyedebb formában szeretné megközelíteni a párkapcsolaton, a családon, a baráti körön vagy a munkahelyi kollektíván belüli együttműködést, az kipróbálhatja az erre megalkotott társasjátékokat. A színház szerelmesei pedig nézőközeli előadásokat tekinthetnek meg, melyek egy-egy problémaforrást, azok kibontakozását és következményeit dolgozzák fel. Akármelyik verzió is álljon hozzánk a legközelebb, a lényeg, hogy ne feledkezzünk meg ezekről a kérdésekről, mert rajtunk kívül senki sem fogja – s nem is tudja őket megválaszolni.
