Modern életünk elképzelhetetlen a műanyag nélkül. Szinte nincs is ma már olyan használati tárgy, amelyikben ne lenne megtalálható. S nem csupán a környezetünket szennyezi, de az ún. mikroműanyagok bizony már bennünk is megtalálhatók – ezeket pedig a szervezet nem képes lebontani, s védekezni sem tud ellenük.
Bár az elhasznált műanyagok nyolcvan százaléka biztonságos szeméttárolókban végzi, a maradék húsz illegális szemétlerakókban. Az olyan természeti tényezők, mint például a szél, elszállítják azokat a patakokba, folyókba, ahonnan pedig egyenesen a tengerekbe jutnak...
Szemétszigetek
A nagyvizekben található műanyagok zöme a parton végzi, a maradék azonban tovább sodródik az áramlatokkal, amelyek a sok szemetet szemétszigetekké sűrítik egybe. Ezekből a víz felszínén lebegő műanyag-csoportosulásokból öt óriási csomópontot tartanak számon a világon. A legnagyobb ilyen úszó szeméthalom Kalifornia és Hawaii között található, ahol a felgyülemlett hulladék három Franciaország méretével rendelkező területet tesz ki. Található itt palackoktól kezdve szennyes kosarakon át vécédeszkákig minden, ami csak „eldobható”.
Az 1950-es évektől kezdve minden évben egyre több műanyagot gyártottak a világon, amivel az újrahasznosítás nem tudott lépést tartani. Ma már évente több mint 400 millió tonna műanyagot állítanak elő, s bár ennek csak a fél százaléka kerül bele az óceánokba, így is hatalmas mennyiségről beszélünk – a környezetre pedig az egyszer használatos műanyagok a legveszélyesebbek. Az óceánokban talált legidősebb műanyag egyébként a 1960-as évekből származik.
A műanyag örök
A legtöbb óceáni szemét a partok közelében marad egészen addig, amíg fel nem szedik, vagy a hullámzástól le nem bomlik kisebb részecskékre, ami után már lehetetlenné válik megtisztítani tőle a vizet. Fontos tudni, hogy a műanyagot arra tervezték, hogy ellenálljon a természetes lebomlásnak – ezért képtelen a fához hasonló szétmálláshoz vagy a fémekre jellemző oxidáláshoz. Ha tehát egy PET-palack az óceánba kerül, soha nem fog onnan nyomtalanul eltűnni: mikroműanyag formájában megmarad, ami idővel egyre kisebb származékokká morzsolódik. Jelenleg 15 trillió ilyen részecske kering az óceánok vizében! Mindez pedig bekerül a tengeri állatok szervezetébe, melyeket az emberek kihalásznak, s ezáltal az eldobott szemét visszakerül belénk, bezárva a kört. Ráadásul nem csupán elhajítása után válik veszélyessé a műanyag – egy PET-palack egész „életszakasza” káros a környezetre, mivel már az előállításakor is ártalmas kémiai anyagok jutnak a vizekbe.
Több mint 900 fajra jelent veszélyt az óceánokba kerülő hulladék, s nemcsak a halak, de a madarak is ezek közé tartoznak. Ha pedig a jelenleg fennálló helyzet változatlan marad, 2050-re több műanyag lesz a világ vizeiben, mint hal!
Mi is pontosan a mikroműanyag?
Mikroműanyagnak neveznek minden olyan apró műanyagdarabkát, amely kisebb mint 5 milliméter. Ezek az apró műanyagszármazékok nem csupán az óceánok vizében, de a csapvízben, a palackozott vízben és a levegő porában is megtalálhatók. Kimutatták már a sivatagok homokjában és a sarkvidéki hóban, tehát mindenütt, ahol csak elképzelhető – sőt az elmúlt években az emberek tüdejében és vérében is!
Biológiai akkumuláció
Így hívják azt a folyamatot, amikor a szennyező anyagok végigjutnak a táplálékláncon. Ezt a következőképpen kell elképzelni: a planktonok elfogyasztják a vízben úszkáló mikroműanyagot, a planktonokat a kisebb halak, a kisebb halakat a nagy halak, a nagy halakat pedig mi, emberek esszük meg, a beléjük került szemetünkkel együtt. Egy átlagos ember évente 32 ezer mikroműanyagot fogyaszt el.
Pár éve fedezték fel, hogy a mikroműanyagnál is léteznek kisebb származékok, ezek pedig a nanoműanyagok, melyek szabad szemmel már nem láthatók. Ezek, amikor belélegezzük őket (egyes kutatások szerint az otthoni levegő porának egyharmada is már műanyagból áll!), s a szervezetünkbe jutnak, hátráltatják sejtjeinket a megújulásban.
A mikroműanyagok nagy része a környezetben, rost formájában található meg, s a műszálas ruhákról válik le. Ezek a mosással belekerülnek a csatornába, onnan pedig a tengerekbe. A mikroműanyag azonban nagyobb tárgyakból is származhat, mint például egy ételhordóból, egy zacskóból vagy egy palackból. Azt is fontos figyelembe venni, hogy a műanyagok elemi kötése melegítés hatására meglazul. Így mikrózás során egy műanyag ételtartónak egyetlen négyzetcentiméteréből 2 milliárd nanoműanyag kerül bele az ételünkbe.
Műanyagok a szervezetünkben
A testünkbe jutott műanyagokat a szervezetünk idegen testként kezeli, ezért megtámadja. A szervezet ezen védekezése gyulladáshoz vezet, amivel alapvetően nincs baj, mert ez egy olyan védekező mechanizmus, mint például influenza esetén a láz. A gond azzal van, hogy testünk nem tudja eltávolítani magából ezeket a műanyagokat, így a gyulladással haszontalanul harcol ellenük. A műanyagok ráadásul mágnesként vonzzák magukhoz a többi káros anyagot is, melyek ezáltal szintén bejutnak a szervezetbe. A mikro- és nanoműanyag ráadásul a meg nem született gyerekekre is hatással van, mivel már a magzatok kialakuló testrészeiben is kimutatták a részecskéket!
Mit tartogat a jövő?
Bár jelen helyzetünk nem túl kecsegtető, mégsem teljesen reménytelen. Sokat enyhülhetne a fennálló helyzet, ha az emberek tudatosabb döntéseket hoznának a boltok polcai előtt. Tehát, amikor csak lehetséges, vásároljunk csomagolásmentesen, vagy válasszunk papírcsomagolást; a műanyag termékek helyett pedig részesítsük előnyben a fából vagy fémből készülteket. Óriási változást érhetünk el a tudatosabb vásárlással, a fenntartható árucikkek választásával. A műanyagról való lemondással nem csupán környezetünket, de saját egészségünket, illetve másokét is szolgálhatjuk.
