Ő készíti az Új Nő keresztrejtvényeit. Annyit tudtunk róla, hogy tanárember. S nemrégiben szárnyra kelt a hír, hogy novellaíró lett belőle. Nem is akármilyen! Ő az, Forgács Péter Párkányból.
– Tanítói családból származom – mondja. – Anyám magyar–szlovák szakos tanítónő volt, apám pedig matek–fizika szakos tanár. Az irodalom ugyanúgy érdekelt, mint a matek, de pályaválasztáskor döntenem kellett. Úgy gondoltam, talán férfiasabb dolog a matematika és a fizika. Viszont az íráshoz is jól jön egy kis logika, mert igaz, hogy sok múlik a tehetségen és a közlési vágyon, ám a mű felépítéséhez szükség van logikára. Amikor megnyertem egy-egy pályázatot, a zsűri mindig kiemelte, hogy „a mű szerkezete világos”.
– Hogyan kezd el egy tanárember írni?
– Az 50. születésnapomon, négy évvel ezelőtt Éva, a feleségem egy utalvánnyal lepett meg a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusára. Akkoriban már nagyon vágytam arra, hogy írhassak. Országos napilapunkban pont ekkor szüntették meg a közkedvelt Rejtvénysziget rovatot, amit 15 éven át heti rendszerességgel szerkesztettem. Becsukódott egy ajtó, de kinyílt egy másik. A mesterkurzuson megismerkedtem számos hasonszőrű emberrel és kortárs íróval. A második félévben Háy János író szemináriumi csoportjába kerültem, sokat köszönhetek neki. Azóta is baráti a kapcsolatunk. Tagja vagyok a Turczi István vezette Különjárat írócsoportnak is. Nyaranta pedig írótáborokba járok. Szóval, fejest ugrottam az irodalomba. Budapesten hallottam először az irodalmi pályázatokról. Kíváncsiságból be is neveztem egyre, a Zeusz papucsára. Ezt egy hasonnevű budapesti cipőjavító műhely írta ki. A 176 pályaműből az én novellám lett az első. Aztán megnyertem az Európa Könyvkiadó novellapályázatát. Ezt tartom az eddigi legnagyobb szakmai sikernek. Tavaly pedig az Álljunk meg egy novellára! pályázaton a Családfa című novellám bekerült a húsz legjobb közé: itt már 2500 páyaműből. Sőt, magyarul és angolul is olvasható volt egész nyáron több budapesti buszmegállóban. Ráadásul megnyertem a közönségszavazást.
– A Családfa igaz történet alapján íródott? A cím alapján erre lehet következtetni.
– Igen. Anyám nyolcvanban halt meg, fiatalon. A téma mostanra távolodott el tőlem annyira, hogy a személyes érintettséget félretéve tudtam róla írni – így nem estem a szentimentalizmus csapdájába.
– Az írással magunkat adjuk ki. Ez önt sosem zavarta?
– Az elején ezzel is meg kellett küzdenem. Nem gondolhatok folyton az ismerőseimre, akik olvasni fogják az írást, és hogy majd mit gondolnak rólam. Ezt a késztetést le kellett győzni magamban. Az írással egy külön világot teremtünk, és az olvasót rá kell venni, hogy elfogadja ezt a világot. Az a jó, amikor a valóságot és a fikciót vegyítjük: ettől lesz igazán érdekes az írásunk. Az olvasót nem érdekli, hogy amit leírok, az fikció-e vagy valóság. A műben egy külön világot teremtek.
"Igyekszem úgy írni, hogy a novellának három szintje legyen, mert az olvasók is több rétegből kerülnek ki. Fontos, hogy az írás érdekes legyen az egyszerű olvasó számára is, aki az érzelmek szintjén olvas. A másik olvasó már meglátja benne a szimbolikát és az összefüggéseket. A harmadik még ezalatt a szint alatt is meglát valami enigmatikusat, rejtélyeset."
– Itthon mennyire ismerik erről az oldaláról?
– Itthon sokáig rejtvényszerkesztőként voltam elkönyvelve. Aztán eljött a hazai bemutatkozás ideje. Elkezdtem publikálni. Tavaly elnyertem az Arany Opus Díjat, korábban a Pegazuson harmadik lettem, előtte megkaptam Grendel Lajos különdíját – és néhány éve eljárok a hazai írótáborokba is.
– Ötvenévesen kezdett el írni. A fiókja bizonyára őrizget korábbi próbálkozásokat is.
– Fejben egész életemben írtam. Már gyerekkoromban is jelentek meg írásaim, és évekig írtam egy regényt, ami egyelőre a fiókban pihen. Valami mindig elvonta a figyelmemet a rendszeres írástól.
– Bezzeg most! Milyenek a visszajelzések?
– Az olvasók buzdítanak, és a szakma is kezd elismerni. Erről tanúskodnak a díjak, helyezések és a felajánlott publikálási lehetőségek. És Ádám, a fiam is biztat. Ő a leghűségesebb tesztolvasóm és kritikusom. Közgazdásznak készül, a barátnőjével, Sárával Amszterdamban végzik a mesterképzést.
– Nem kérdezték öntől, hogy eddig merre volt?
– Inkább biztatnak, hogy sosincs késő. Fiatalnak érzem magam, talán a diákok közt eltöltött harmincegy évnek köszönhetően.
– Vannak kedvelt témái, esetleg kik inspirálják?
– Tarka a paletta. Írásaim általában emberközpontúak. Úgy vélem, a gyorsuló világ műfaja épp a novella. Kedvenc íróim John Updike, J. D. Salinger, Kurt Vonnegut és Vladimir Nabokov.
– Végezetül árulja el, hogyan készülnek az Új Nő keresztrejtvényei.
– Ma már áttértem a kockás füzetre. Először beírom a megfejtést, ami általában egy viccpoén. Nem könnyű jó viccet találni, a régi viccek zömét már felhasználtam. Új viccek meg alig születnek. Aztán igyekszem minél nagyobb szigeteket kitölteni a rejtvényhálón belül, majd beírom az egymást keresztező szavakat. Végül minden probléma találkozik a jobb alsó sarokban. Utána már „csak” a meghatározások vannak hátra, és természetesen a számítógépes feldolgozás.
"Volt idő, amikor 8 szerkesztőségnek dolgoztam egyszerre! Mikor már minden időmet elvették a rejtvények, a feleségemre hagytam a számítógépes feldolgozást. Így jutott időm a családra is. Ma újból az egészet én csinálom. Évának, aki törvényszéki szakértő, már nincs ideje rá."
– Ezek szerint nem szeret unatkozni...
– Nem tudok. Még autóvezetés közben is a fogyasztást számolom, vagy egy új novellán töröm a fejem… (nevet). Ezért nem szeretek aludni sem, mert elherdált időnek érzem. Amíg alszom, nem történik semmi.
– Milyen céljai vannak?
– Egy novelláskötet kiadása. Ha minden jól megy, ebben az évben megjelenik. A húgom, Ildikó műfordító: az ő példáján felbuzdulva műfordítással is szeretnék foglalkozni. Jó lenne maradandót alkotni.