A lányomra várok a buszmegállóban. Nem türelmetlenkedem. Élvezem a meleg, nyári napsugarakat, figyelem az út porában ugrándozó verebeket, beszívom a frissen vágott fű illatát. Körülöttem jönnek-mennek az emberek. A nők szekrényeiből előkerültek a mélyen dekoltált blúzok, a testhez simuló nadrágok, a lányok falatnyi szoknyácskákban, tenyérnyi trikókban, bokáig érő pántos cipőkben. Hirtelen mintha minden a hódításról, a szerelemről szólna.
De vajon hol vannak a Férfiak? Egyáltalán, a mai fiúk értékelik mindezt? Tudnak még udvarolni, romantikázni? Vagy csak egyszerűen megbökik a lányokat a facebookon, és ha ő nem reagál azonnal, feladják? Tudnak még a mai pasik kitartóan harcolni egy nőért?
Hm... Gondolataim elkalandoznak, vissza a múltba. Eszembe jut az első szerelem, az első csók, a suta udvarlások, a hódítások és behódolások. „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek.“ Hirtelen zavarba jövök: nem vagyok én már esztelen tinédzser, hogy ilyesmin töprengjek.
Megpróbálok inkább arra összpontosítani, mit kell vennem a vacsorához. De mi lesz a vacsora?! Nem sikerül kitalálnom, mert megáll mellettem egy fiatal pár. A magas, vékony, kedves arcú fiú szembefordul a lánnyal, akinek szép arcán vidáman mosolyognak a szeplők.
Tekintetük egymásba kulcsolódik, szemük csillog. Így csak a szerelmes ember tekintete izzik. Aranyosak.
Hangjukat nem tompítják le, akaratlanul is hallom szavaikat. Igyekszem nem figyelni, odébb lépek. Jöhetne már a lányom! – gondolom, de tudom, még várnom kell, számára a sietés, az idő csupán ismerős ismeretlen.
Cupp, cupp, hallom a hátam mögött, majd egyre gyakrabban cupp, cupp. – Ne itt, hagyd már abba! – szólal meg a hátam mögött zsörtölődve a lány. Cupp, cupp… – De mit tegyek, ha olyan vagy nekem, mint az XBOX?! – kérdi kétségbeesett hangon a fiú. És mintegy végszóra feltűnik a lányom. Elé megyek, indulunk. Útközben értetlenkedve mesélem el neki ezt a számomra kissé profán szerelmi vallomást. – Jaj, de édi lehetett! – lelkesedik Ő, a tizenhét éves. – Hát nem aranyos?!
Háát … És hirtelen rájövök, ideje leporolnom és újraértelmeznem mindazt, amit a szerelemről tudok. Elvégre nyár van.
