,,El fog válni, mert engem szeret, a feleségével már csak barátok.” Jaj, hányszor, de hányszor halljuk ezt a mondatot, ragyogó mosoly kíséretében! Igaz lehet?
Nem lehet igaz. S hogy miért nem? Egyszerű, mint az egyszeregy. A barátját nem hagyja el az ember, a nőjét igen.
(© Ulas&Merve / Stocksy)
Milyen ez a barát?
A feleség, akit a szerető „barát”-nak titulál, az a valaki, akit a férfi évek óta ismer. Jól ismer. Tudja, hogyan főzi a húslevest, tudja, hogy imádja a naplementét a természet lágy ölén (a pasi is), nem felejti el becsomagolni a kedvenc tízóraiját, soha nem tesz a tányérjára tengeri rákot, mert tudja, hogy allergiás rá. Ha a férfi influenzás, speciális gyógyteát főz neki, melynek receptjét csak ő ismeri. Ismeri a férfi barátait, azok is őt, és azok is azt tartják róla, hogy remek asszony. Jól neveli a gyerekeket, akik ügyesek és szépek, akárcsak az anyjuk.
Persze, titokban és a háttérben itt van az a Másik, aki fantasztikusan tud szexelni (legalábbis régen fantasztikus szex volt, most már csak három fokkal jobb, mint az otthoni). És ez a Másik időről időre nagyjelenetet rendez „Mikor válsz el végre?!” címmel, ezért jó kordában tartani, nehogy már a fejére nőjön a férfinak.
Tűzön-vízen át
A szerető elég ramatyul érzi magát, már csak azért is, mert van némi sütnivalója, s minden igazán bölcs nő tudja, hogy szuper érzés imádott és bálványozott szeretőnek lenni, de még jobb, ha az ember az egyes számú (barát). A kettő között kb. akkora a különbség, mint a Nobel-díj és a helybeli könyvtár legjobb olvasónapló díja között.
Persze göröngyös út vezet odáig, míg egy feleségből vagy szeretőből bölcs asszony lesz. Az út sűrű, sötét erdőn át vezet, amely tele van szúrós, tövises bokrokkal. És hatalmas sziklákkal, amelyeken keresztül kell mászni...
A feleségnek először is tudnia kell, mit akar. Van-e értelme annak, hogy együtt maradjon a férjével, ha az úton-útfélen csalja őt? Tudnia kell, mit nyer, és mit veszít azzal, ha a férj marad – vagy, ha elmegy. A szeretőnek is el kell gondolkodnia a státuszán meg persze a jövendő életkilátásain. Jobban tetszik neki a szerető szerepe, amit akár évtizedekig eljátszhat (ez sem ritka, sőt!?). Vagy inkább feleség szeretne lenni? Ha szerető akar maradni, nyelje le a békát, hogy nem övé az első hely. Ha nem akar szerető maradni, tegyen fel mindent egy lapra: adjon ultimátumot, vagy szakítson. Ennyi.
„Ne vedd fel a jegyet!”
És most pár szó a feleségekhez. Eltelik egy kis idő, míg a hisztériás feleségből bölcs feleség lesz. Erről az időről hosszan lehetne beszélni. Laura már csak tudja! Tíz évvel ezelőtt elképzelni sem tudott egy olyan helyzetet, hogy a férfi, akit szeret, megérintse egy idegen nő vállát, és azt mondja neki: kérem, leejtette a mozijegyét. Laura olyan féltékeny volt, mint egy kényes házi macska. „Neked tetszik ez a nő! Különben észre sem vetted volna, hogy leesett a jegye! Sőt, te ismered ezt a nőt! Ez volt a megbeszélt jel!” Fejét elborította a köd. Szerelmes volt. Foggal-körömmel ragaszkodott a szeretett férfihoz, csak magának akarta, függetlenül attól, hogy a férfi mit szeretett volna.
Sziámi ikerpárja akart lenni, minden lélegzetvételéről tudni akart... A gondolat, hogy szeretője van, jobban fájt, mintha kést forgattak volna a szívében. Ahogy az évek teltek, Laura el-eltűnődött. Látta maga körül a barátok érzelmi bukfenceit, látta az élet buktatóit, és feltette magában a kérdést: Mit nyerek azzal, ha azon képzelgek, hogy a férjem hűtlen hozzám? Nyomozok utána? És mit teszek, ha valóban megcsal, csak jól titkolja? Kevés az a férfi, aki hazamegy, és a vacsoránál azt mondja: mást szeretek. Mit fogok tenni? Bőgök, cirkuszolok? Megsértődöm, nem beszélek vele, ultimátumokat adok? Kikaparom a másik nő szemét?
És akkor eszébe jutott, hogy mindezzel egyetlen embernek árt: saját magának. És az is eszébe jutott, hogy a szeretővel szemben mindig lépéselőnyben lesz. Hisz még mindig ő, a feleség a legjobb barát... Ez a lépéselőny csak első pillantásra hátrány. Laura jól tudta ezt, hiszen tíz évvel azelőtt maga is szeretőből küzdötte fel magát. S éppen azért volt olyan nagyon féltékeny, mert ha a férfi az exét megcsalta, akkor ővele is bármikor meg tudná tenni ugyanezt. Hiszen most már ő „az unalmas feleség”. Mindent el tudott képzelni a férjéről, sajnos.
Ma már tudja, hogy ha felfedezné, hogy a férje hűtlen hozzá, nem dühöngene, inkább megkérdezné tőle: „Kivel fogsz hétvégén kolbászt sütni?”
Ha a férje felállna az asztal mellől, és azt mondaná, „Máris megyek a boltba, szerelmem, és veszek kolbászt!”, akkor azt gondolná: jó, rendben. Én vagyok a férjem barátja, aki kolbászt süt vele. Fáj, persze hogy fáj a Másik, a szerető (aki talán van, talán nincs, biztosan nem lehet tudni). De a hétvégi kolbászsütés megéri.
Ha meg nem, akkor ki kell kaparni a bestia szemét, és be kell adni a válást.
