A hegyétei ház kerítésén két rongyszőnyeg várt ránk, a kerítés mögött pedig egy gombszemű puli lelkes ugatásával terelt befelé bennünket. A nem mindennapi fogadtatás előre jelezte: a kedves kis hajlék falai mögött különleges dolgok vannak készülőben.
Az üdvözlő csaholásra a civilben matematika−informatika szakos háziasszony is előkerül, majd kedves mosollyal a nappaliba kísér bennünket, ahol a cserépkályha szomszédságában áll a szíve csücske: egy szövőszék.
Sávolymintával készült vánkos
– Mindig is kötöttem, horgoltam – meséli Nagy Mária. – A szövéssel a húgom biztatására ismerkedtem meg, ő megtanított az alapokra. Eleinte szőnyegeket készítettem. Aztán mikor a ház minden szegletébe jutott már belőlük, és az ismerőseimet is körbeszőttem: kinyíltam a stólák és táskák felé. Ezeken kívül készítek faliszőnyegeket, függönyöket és terítőket is.
– A legtöbb ember elcsodálkozik a szövőszék láttán. Pláne azon, hogy van, aki még használja is! A gombnyomásokra lebutított világban egy szövőszék nem tűnik egyszerű „masinának”.
– Pedig a szövés jóval egyszerűbb – és gyorsabb –, mint például a horgolás! Minden szövőszék egy nagy fakeret, amelynek a végén az úgynevezett felvetés található. Ez nem más, mint egy facséve, melyen a szövéshez használt fonal található. A felvetéseket egy pápai üzemből, Lőrinc Pétertől hozzuk, tőle származik a négy szövőszékem is. A felvetés szélessége attól függ, hogy hány szál fonal van rajta. Az én legszélesebb szövőszékem 600 szálas, azaz az általam használt csévére a cérnagyárban 600 szál, egyenként akár több száz méteres fonalat is rátekernek. Ez lehet fehér, de több színű is. Ez a szélesség azonban egy terítőhöz kevés, ezért szeretném ezerszálasra átcsináltatni az egyik szövőszékemet.
A felvetés fonalait a szőni való mintának megfelelően be kell fűzni a szövőszék nyüstjeibe. Ez a legnehezebb és legtöbb figyelmet igénylő feladat, ráadásul két embert kíván. Szerencsére akad segítség bőven, a négy gyermekemre mindig számíthatok. Egy szövőszék lehet 2, 4 vagy 6 nyüstös.
– A kétnyüstös szövőszék a legrégebbi közülük, ezzel csak szőnyegeket és vásznakat lehet szőni, a szőttest pedig csak csíkokkal, szebben szólva: csíkritmussal vagy ún. szedettessel, vagyis a cérnák kiemelésével lehet díszíteni. Így készül a csillag- és a pávaminta is. A nyüstöket 6 pedállal, azaz a lábítókkal kezelem. Ha valamelyik szélsőre lépek, a páros vagy épp a páratlan szálakat tartalmazó nyüstök megemelkednek. A középső lábítók a mintákért felelnek. A nyüstök megemelkedésével keletkezett résen a csónaknak nevezett eszközzel átjuttatom a cérnát egyik kezemből a másikba. A minta bonyolultságától függően akár három csónakkal, azaz háromféle színű cérnával is lehet dolgozni. Utolsó lépésként a sűrű fésűre hasonlító bordával befésülöm a szálat. Szőnyegeknél erősebb a borda, ugyanis ott a szálakat erősen be kell ütni, hogy a szőttes tartósabb legyen.
Egyszerű szádfa és a vele készült karkötő
– Hogyan születnek az egyes motívumok?
– Eleinte rengeteget kísérleteztem: magamtól próbáltam létrehozni valamit. Amikor aztán megszületett a minta, megmutattam Lőrinc Péternek, aki somolyogva mondta, hogy amire én olyan büszke vagyok, az az úgynevezett takácsminta. Többféle népi motívum van, amit szívesen beleszövök a vászonba. Ilyen az egyszerű rózsaminta vagy a sávolyminta. Egy mintát négyzethálós papírra is meg lehet rajzolni, de léteznek már számítógépes programok, amelyek megkönnyítik a munkát. Minél bonyolultabb a minta, annál jobban belefeledkezem: a monoton ritmus, a lépések számolása odafigyelést igényel. Szövés közben tudok csak igazán megnyugodni – a ritmus ugyanis nem engedi, hogy gondolataim elkalandozzanak. Én még éjjel is mintákkal álmodom, s nem a gondjaimmal.
Takácsmintás tarisznya
– Megbecsülik-e az emberek manapság a kézműves termékeket?
– Egy átlagos stóla elkészítése 8-10 órát vesz igénybe. Ahhoz, hogy egy 180 cm-es sálat kapjak, 2 méter 20 centis darabot kell leszőnöm, ugyanis a cérna az első mosást követően jócskán összemegy. Utána azonban már nem lesz semmi baja a mosásban! Az emberek inkább csak nézelődnek, és amikor az árról esik szó, sokan elkedvetlenednek. Csak a cérna árát kérem vissza, az emberek mégis a nagy bevásárlóközpontokat választják, ahol négy sálat is vehetnek ugyanazért a pénzért. S ha megvesznek valamit, az sem jelent semmit. Megesett, hogy egy vásárló egy hét után visszahozta a stóláit, mivel megunta őket. Ha a pénzt nézném, biztos nem csinálnám.
A szövés nekem egy második szerelem. Szeretném elérni, hogy az emberek megint a szépet lássák a kézimunkában. Persze, ha eljön az ideje, szívesen megélnék belőle.
– Gyermekeket, felnőtteket egyaránt igyekszik rávezetni a szövés szeretetére...
– Gyakran hívnak falunapokra vagy kézműves táborokba, ahol apró emléktárgyakat, tarisznyákat, karkötőket készítünk. A szövés fejleszti a gyermeki logikát és kreativitást. A cérnák sűrűjében megtalálni a helyes utat olyan, mint egy feladatlapon kijutni a labirintusból. Tízpercnyi munka után már tudom, hogy a gyermek milyen tanuló, melyek azok a tantárgyak, amelyekben jó, és hol szorul segítségre. A szövés kitűnő képességfejlesztő módszer – csak ezt eddig még senki nem fedezte fel.
– A gyermekek közé mindig a legkisebb szövőszékemet viszem, azonban a karkötőket például a jóval kisebb szádfával vagy körmöcskével szőjük. Egy szövőszék megmutatja az ember igazi énjét: a makacs ember még a szövőszéknek is meg akarja mondani, mit csináljon. Gyermekek mellett egy nőnek nehéz kimozdulnia otthonról, mivel alkalmazkodik a napirendjükhöz. A szövőtáborokkal szeretném megmutatni, hogyan tölthetik el az idejüket hasznosan. Tudom, hogy nem éppen filléres szórakozásról van szó, de olyan sok haszontalan dologra költjük el a pénzünket! Azt tartom, magára vessen az, aki unatkozik. Megszoktuk, hogy állandóan szórakoztatnak bennünket, és eszünkbe sem jut, hogy magunkat is szórakoztathatnánk. Hiszem, hogy ha mindenkinek lenne hobbija, sokkal békésebb nemzet lennénk.
Nyüstök munka közben.
Fából készült csónak az orsóra tekert cérnával.
A lábítókkal irányítom a nyüstöket.
Az anyagot befeszítem, hogy a cérnák mereven álljanak.
A leszőtt fonalat a szőtteshez fésülöm.
Szétválasztom a stólákat.
Az elkészült vásznat letekerem, és a stólák széleit általában csomózással díszítem.
Levendulászacskó egyszerű rózsamintával és csíkritmussal.
Színes felvetés és körmöcske.