Meglátni és megszeretni. Aztán felébredünk – és kétségbeesünk. Álmaink lovagja már megvan, de milyen legyen a menyasszonyi ruhánk? Romantikus habos-babos, rafináltan nőies vagy szexi? Egy kérdés, amelyre Vass Virágtól Zsédáig sokan keresték a választ az esküvői ruhák Magyarországon legelismertebb tervezőjénél, Benes Anitánál (Daalarna).
A 2012/2013-as trend fő jellemzője, hogy az anyag szó szerint burjánzik, és különlegesek a vágások, hajtogatások, tűzések. A gazdagság főleg a szoknyarészre vonatkozik, a ruhák felső része viszonylag egyszerű. Az alapanyagok nagyon könnyűek, finomak, szinte légiesen szállnak. Áttetsző tüllök, lágy muszlinok, elegáns selyemzsorzsettek, fénylő selymek, romantikus csipkék...
– Ritka az a nő, akinek ne lenne alkati hiányossága – kezdi. – Szerencsére a trendek nem egyirányúak: a bő szoknyák mellett ma is jelen van a minimálvonal és az alakot hangsúlyozó sellővonal. Én azt tartom, hogy méretre tervezett ruhával minden megoldható.
Természetesen nem mindenki fog úgy kinézni, mint a modellek a kifutókon, de nem is az a cél. A hozzám forduló lányoknak gyakran mondom, párjuk valószínűleg olyannak szereti őket, amilyenek a valóságban.
– Pár évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy valaki színes esküvői ruhában vonuljon az oltár elé.
– Ma már nem ritka a karamell, a rózsaszín, a korallvörös ruha sem. A nemzetközi trendben pedig egyre gyakrabban tűnik fel a fekete! Olyan nagy nevek állnak ezek mögött a kollekciók mögött, mint például Vera Wang. Már én is terveztem érzéki és titokzatos fekete esküvői ruhát – a fehér-tört fehér árnyalatok pedig visszafogottságot sugároznak. Ha pedig az esküvő a vidámságról szól, akkor az ekrü-pink kombináció a tökéletes! Ha viszont valaki a nagy napon femme fatale szeretne lenni, akkor a korallvörös a nyerő. Persze egy kihívó, szexis ruha polgári esküvőre kitűnő választás, de templomba már nem illik.
– Amikor Carry a Szex és New Yorkban az esküvőjére készült, a világ nagy tervezőinek költeményeiben fotózták le a Vogue-nak. Mennyire gyakori, hogy valaki egy fényképet szeretne „lekoppintatni”?
– Mi ilyet nem vállalunk. Más cég kollekcióját lemásolni nem illik! Jellemzőbb, hogy a megrendelő komplett gyűjteményt hoz: ettől a tervezőtől a masni tetszik, a másiktól a csipke, onnan meg a rafinált vállmegoldás.
– Nem érzi ilyenkor úgy, hogy háttérbe szorul a saját kreativitása?
– A képek inkább segítenek, mert legalább tudom, mi tetszik a megrendelőnek.
– Az ön honlapján majdnem kétszáz esküvői ruhát csodálhat meg az érdeklődő. Hogy lehet folyamatosan megújulni?
– A mi szakmánkban ez a legnehezebb. Évről évre úgy kell újat hozni, hogy közben az ember ne veszítse el a saját arcát.Nekem például van egy arányrendszerem, hogy hova helyezem a derék- vagy a csípővonalat, hol húzom meg a dekoltázs végét. Az anyaghasználat is olyan jellegzetesség, amiről fel lehet ismerni a ruháimat. A legjobb ötletek általában egy különleges kérés nyomán születnek: például valaki egy különleges virágcsokorhoz tervezteti a ruháját. A mi beszállítóink főleg olasz és francia vállalatok. Van egy francia cég, amelyik saját elképzelés alapján készíti el számunkra a csipkét. Egy másik partnerünk újdonsága például a lézervágott anyag, amely nem foszlik, így egészen különleges megoldásokra van lehetőség.
– A menyasszonyi ruha kiegészítője a fátyol. A tisztaságnak ez a kissé szentimentális szimbóluma mára kissé kegyvesztett lett…
– Én úgy gondolom, hogy egy szép fátyol nem lehet divatjamúlt. Nem árt azonban óvatosnak lenni, mert ha túl domináns, elveszi a figyelmet a ruháról.
Át kell gondolni a hosszát, a szabását, és figyelembe kell venni azt is, hogy milyen a menyasszony testalkata. Vannak persze modellek, amelyekhez nem illik a fátyol. Én a hosszú, romantikus, uszályos fátylat szeretem.
– Olyan lelkesedéssel beszél a munkájáról, hogy fel sem kell tennem a kérdést: mindig is így képzelte el az életét?
– Imádom a munkámat. Pedig véletlen találkozás volt. Pályám kezdetén kabátokat és kosztümöket terveztem. Állandó megrendelőim közül egyre többen kértek fel, hogy tervezzem meg a menyasszonyi ruhájukat. Mikor körbenéztem, azt láttam, hogy sok a jelmezszerű sztereotípia – az esküvői ruhák egyáltalán nem változatosak! A klasszikus amerikai stílus uralta a piacot. Természetesen ma is sok klasszikus modellt készítünk, de a tervezéskor nem sablonokban, hanem az új trendekhez hű modellekben gondolkodom.
– Az iparművészeti egyetem diákjaként ösztöndíjjal Párizsban tanult. Mi az a plusz, amit a kint töltött időnek köszönhet?
– Felsorolni is nehéz. Az elején jobban érdekeltek a színek, ezért úgy gondoltam, az én utam a textiltervezés. Versenyeredményeim viszont a ruhatervezés felé sodortak. Amikor Párizsba kerültem, mindenki azon csodálkozott, hogy milyen jól tudok rajzolni. Míg itt, Magyarországon a rajztudásra helyezik a hangsúlyt, addig az ENSAD-on a gyakorlatra és a háromdimenziós gondolkodásra. A két képzés kiegészítette egymást. A laikusban él egy kép, miszerint a ruhatervezéshez elég a jó rajztudás és némi kreativitás. Stílusos darabokat azonban csak a művészettörténet, a viselettörténet, az építészettörténet, a szobrászat és a fotózás alapos ismeretében lehet kivitelezni. Párizsban rengeteg fiatallal ismerkedtem meg, igazi multikulturális csapat jött össze, és összeköttetéseiknek köszönhetően bejuthattam a legnagyobb divatházak haute couture bemutatóira. Ezek meghatározó pillanatok voltak.
– Az élet azonban nem csak munkából áll. Az egyik közösségi oldalra feltöltött fényképen három gyermek veszi körül. Nincs szerepkonfliktusa?
– Friss diplomásként néhány tervezőtársammal együtt alapítottunk egy céget. Kezdetben jó volt alkotóközösségben dolgozni, de amikor megszülettek a gyermekeim, már teherré vált. Két gyerek mellett több szabadságra volt szükségem, hogy én tudjam beosztani az időmet. Részben ezért léptem ki, és megalapítottam a Daalarnát. A család nélkül persze nem menne, hiszen mikor bemutatóra készülök, két héten keresztül éjjel kettőig munkában vagyok. A gyerekeim (14,11 és 6 évesek) már ebben nőttek fel. Hiszem, karrier nem létezhet család nélkül. Én fele ennyire sem lennék képes, ha csak magamért dolgoznék. Viszont a munkát soha nem viszem haza. Otthon csak feleség és anya vagyok. Ennél több nem is férne bele az életembe. Azt vallom, az ember néha álljon meg, nézzen körül az életében, és keresse meg benne a szépet és a jót. S legyen hálás a sorsnak azért, ami megadatott neki.
