Klárika hetvenéves, mint az Új Nő! A régi és új világ határán élt, patentharisnyában járt, de kiharcolta magának a miniszoknyát és a farmert. Mivel a nagy divatváltások résztvevője volt, a maga szolid természetével mindig határátlépőnek érezte magát.
Kovács Klára (70) magyar–német szakos tanár. 2012-ben befejezte a tanítást Komáromban, majd Győrben nyelvi lektorként mérnököket, technikusokat oktatott németre. Férje, Kovács Sándor nyolcszoros csehszlovák ökölvívó bajnok. Lánya az év nagyobb részében Spanyolországban él, idegenvezetéssel foglalkozik, fia gépész végzettségű ezermester, aki kis családjával Komáromban él.
Kovács Klára
A nyurga twiggy, a miniszoknya kirakatmodellje!
A hatvanas évek forradalmi kor volt, a szexuális felszabadulás kora. Mary Quant Londonban divatba hozta a miniszoknyát. A mini nagy hatású, rendkívüli jelenség volt, része az ifjúsági kultúrának, amely a fogamzásgátló tabletta felfedezése után indult.
A fiatalok egyszeriben szabadok lettek! Úgy érezték, szabad randevúzniuk felügyelet nélkül, sőt csókolózniuk is – és még minden mást is csinálni.
Mary Quant kedvenc autójáról, a Mini Cooperről nevezte el a a szoknyát. Hisz ugyanolyan optimista volt, szertelen és kacér... A konzervatív úriemberek felháborodtak, még Chanel is elutasította („ez borzasztó” – mondta). Quant múzsája különben egy sztepptáncos lány volt, aki fehér bokazokniban és rövid szoknyában táncolt. A mini merészsége jól illett az új időkhöz, ez is dübörgött, akárcsak a Beatles és a Rolling Stones.
(© Getty Images)
„A rendszerváltás előtt, de még huszonöt évvel ezelőtt is, más volt a nők viszonya a divathoz. Jól ismerték az anyagokat, tudták a textilfajták nevét, tapintásra felismerték a fnom gyapjút. A cseh textilipar ontotta a szöveteket és a kötött kelméket (a gyárakat mára, sajnos, mind bezárták). Hosszú sorok kígyóztak a méteráruosztályokon, mikor árut kaptak.
Hiánygazdaságban éltünk, a konfekcióválaszték siralmas volt – így aztán mindenki „csináltatott” ruhát viselt.
A stílusos nő szalonba járt, a többiek pedig a Burdát vásárolták, vagy az Otto- és a Neckermann-katalógusokból lesték ki az új divatot. Sokaknak volt otthon varrógépük, ezért a jó szabásminta kincset ért: a nők kézről kézre adták. A jó iparost, női szabót és varrónőt pedig megbecsülték. Ma már minőségből kevés van – s ez a divatra is igaz. Egy kattintásra ruhahalmokat rendelhetünk, bármikor; de a minőség silány. S kevés az a hely, ahova igazán kiöltözünk, a pandémia pedig a teljes lezserség felé tolta el a divatot.”
Klárika tizenévesen
„Komáromban a Kormorán textilboltból szerezték be a nők a ruhaanyagot. Hatalmas választékuk volt! Ma azt mondom: ha tudtam volna, hogy ennek a paradicsomi állapotnak egyszer vége lesz, s mindent elmos az olcsó kínai áru, felvásároltam volna az egész készletet.”
Klárika édesanyja a fiútestvérekkel
MINTHA A BURDÁBÓL LÉPETT VOLNA KI... – INTERJÚ KOVÁCS KLÁRA PEDAGÓGUSSAL
Ezt mondták régen (jó harminc éve) a divatos nőre. A stílusos nő ugyanis a Burdából öltözött, a szocializmusban a szabásminta ugyanolyan pult alatti áru volt, mint a fnom gyapjú. A nők mégis elegánsak voltak, mert varrtak vagy varrattak maguknak: mai szemmel nézve ez volt a varrónők aranykora.
A mai nő nem varrat, ezért nem tudja, hogy a varrónő hogyan krétáz és fércel. Nem, nem az asztalon, hanem: rajtunk. Próba közben! A próba fogalmát is el kéne tán magyarázni, mert pont ettől tökéletes a ruha. Hogy ott és akkor szó szerint rajtunk szabják, ránk szabják.
Erről beszélgetünk Kovács Klárával (70), akit – tanárnő lévén – Komáromban sokan ismernek. Klárika imád öltözködni. Ötven felett sokan már nem a slágerdarabokra szavaznak, már a letisztultságot szeretik. Nem úgy ő! Imádja a nőies stílust, a libbenő ruhákat. Hamvas jelenség, s nagyon tud bánni a férfiakkal. Ennek hallatán elmosolyintja magát...
– Mi otthon négyen voltunk testvérek – magyarázza. – Kitűnő pozícióban, egyedüli lányként születtem. Az egész családom komoly férfiakból állt, pedagógusokból, illetve zenész és költő is volt (van) köztünk. És csak fiúunoka testvéreim voltak. A fiúk befogadtak, én pedig imádtam a fodros ruhácskáimmal és a masnijaimmal közöttük forgolódni. Mikor nagyobbacska lettem, és elmeséltem nekik, hogy egyik vagy másik fiú mit mesélt, dőltek a nevetéstől: Jaj, Klári, te ezt elhitted?!
Idővel rájöttem, milyen rugóra jár az agyuk, talán ezért sem hatottak rám soha a felszínes bókok. Igazából ők is sebezhetők, csak nekik nehezebb, mert az elvárások miatt nem mutathatják ki a gyöngeségüket. Azt viszont elvárják, hogy mi, nők, értékeljük őket.
– S nem érezte magát egyedül, hogy nagyon más, mint ők?
– A lányos magányt megéltem, de nem tudtam, hogy így hívják. Édesapám tanítóképzőbe járt, megtanította a gyermekeit a könyvek szeretetére. Engem, a lányt is, de azért figyelmeztetett: egy lánytól nem veszik jó néven, ha okos. Igaza volt, mindig akadt, aki nem vette jó néven, hogy volt véleményem, és ki is álltam mellette.
Olvass tovább: Mintha a Burdából lépett volna ki...
