Néhány éve egy amerikai mesét néztünk a tévében. A filmbeli gyerekek várták a havat, de az csak nem akart lehullani. „Tudod, miért nem? – kérdezte egyik figura a másiktól. – Mert globális felmelegedés van!” Azt hittem, lefordulok a székről! Miért kell ilyesmivel tömi a gyerekeim fejét? Akárhogy is vesszük, ez már propaganda.
Kis idő múlva egy meteorológussal készítettem interjút. Kérdeztem tőle, mit szól a globális felmelegedéshez. A válasz meglepő volt: szerinte nagy humbug az egész. Csak nagyon kér, ezt ne írjam le. Kiderült: tilos – jól hallották, tilos! – szembemenni a fősodorral, vagyis a hivatalos elmélettel. Ha ezt a szabályt megszegi, az állásával játszik! Na, ez volt az a pont, ahonnan elrugaszkodva figyelni kezdtem a nagy globális felmelegedés elnevezésű cirkuszt.
Az elmélet tagadása
Három kiváló dokumentumfilm is született a témában. Az egyiket Eljön a rossz idő? címmel a dán Lars Mortensen készítette 2004-ben. A másikat a brit Chanel 4 csatorna megbízásából 2007-ben Martin Durkin, A nagy globális felmelegedés svindli címmel. A harmadikat pedig, kissé szenzációhajhász stílusban, az amerikai Jesse Ventura 2009-ben, Globális felmelegedés átverés néven. A magyar oldalak többnyire ezeket veszik alapul. Az első két dokumentumfilm számos neves tudóst vonultat föl, akik bizonyítják, miért nem állja meg a helyét az ember okozta globális felmelegedés elmélete. Elmondják, hogyan kezdődött, és hogyan vált politikai, ezáltal társadalmi mozgalommá, valóságos új vallássá. Ennek kapcsán hogyan létesültek új munkahelyek, és hogyan nem jutnak szóhoz azok, akik nem értenek vele egyet. 2004-ben még majdnem nevetnek az egészen, 2007-ben viszont már eretnekeknek nyilvánítják őket, munkájukat ellehetetlenítik...
Jesse Ventura (akiről érdekességképpen érdemes megemlíteni: szülei a Felvidékről származnak, és anno Jánosnak is keresztelték) ennél is továbbmegy. Filmjében egy összeesküvés-elméletet göngyölít fel, melynek lényege: a pénz. Merthogy a globális felmelegedés hatalmas biznisz!
Az első két dokumentumfilm lényegét nagyon röviden a következőképpen lehetne összefoglalni. A Föld klímája évezredekre visszanézve állandóan változik: hol melegebb van, hol hidegebb. (Az adatok többek közt Grönland jegéből származnak, ugyanis a jég magában hordozza az egyes időszakok hőmérsékletét). Az is megesett, hogy sokkal melegebb volt, mint jelenleg, mégse történt senkinek semmi baja. A jegesmedvék nem pusztultak ki, sőt, a meleg időszakok mindig fejlődést vontak maguk után, mert több volt az élelmiszer. Az utolsó hidegebb időszakot „kis jégkorszaknak” nevezik a tudósok.
A középkorban élték át az akkori emberek, és nagyjából 1650 körül érte el mélypontját. (Ebben az időszakban télen vásárokat tartottak a befagyott Temzén, a Dunán pedig simán átsétáltak a járókelők.)
A hőmérséklet 1800-tól ismét melegedni kezdett. De vajon miért? Az ipari növekedés, az egyre több szén-dioxid-kibocsátás következtében? A pontos adatoknak köszönhetően, amelyeket 1870-től mérnek, határozottan kijelenthető: nem. „Bárki, aki azzal áll elő, hogy a szén-dioxid felelős a 20. század felmelegedéséért – hangzik el a filmben –, az nem nézte meg az alapvető számadatokat.” Ugyanis a melegedés legnagyobb része még 1940 előtt történt, tehát amikor még nem pöfögtek gőzerővel se a gyárak, se az autók, se a repülők. Aztán furcsa módon 1940-től – épp az ipari termelés fellendülése idején! – a hőmérséklet csökkenni kezdett, méghozzá egészen 1975-ig. Olyannyira, hogy az akkori tudósok attól tartottak, jégkorszak közeledik.
Tehát a szén-dioxid és a hőmérséklet viszonya éppen fordítva alakult. 1975-től napjainkig viszont ismét növekszik a hőmérséklet. A két film tudósai szerint azonban nevetséges azt állítani, hogy mindezt az ember, azaz a levegőbe kibocsátott szén-dioxid okozza. Egyrészt az üvegházhatást elsősorban a vizgőz (H2O) okozza, amely a természetes üvegházhatás kétharmadáért felel, másrészt pedig a természet sokkal nagyobb szén-dioxid- termelő, mint maga az ember. Ezért nem tudjuk befolyásolni a Föld hőmérséklet-ingadozásait. Tehát igaz, hogy a 20. században felmelegedés történt, csak épp nem kell aggódni. Természetes folyamatról van szó, semmi olyan nem történik, ami aggodalomra adna okot. Ennyit röviden a filmekről. Az már csak hab a tortán, hogy egyre több tudósnak az a véleménye: nem globális felmelegedés következik, hanem globális lehűlés! Szóval, lecserélhetjük a bikinit nagykabátra.
Vajon kinek lehet igaza? – morfondíroztam, miután megnéztem ezeket a filmeket. Mert valaki hazudik, az már biztos. De ki – és miért? Mivel nem vagyok tudós, hogy el tudjam dönteni, mikor csapnak be, és mikor nem, és mivel első nekifutásra senkinek sem hiszek el semmit, igyekeztem utánanézni, ki támogatja az egyes táborokat. Nem lettem okosabb. Szövevényes az ügy. Egyet bizton ki merek jelenteni: nem igaz, hogy a világ vezető tudósai egyetértenek a globális felmelegedés elméletével. Pontosabban azzal, hogy mindezt az ember okozza. (Sőt, úgy tűnik, sokkal többen vannak, akik tagadják.) Legkevesebb két táborra szakadnak, és az egyszerűség kedvéért nevezzük most őket „egyetértőknek” és „szkeptikusoknak”. Az „egyetértők” azt mondják, a „szkeptikusokat” az olajlobbi pénzeli; a „szkeptikusok” meg azt állítják, az „egyetértőket” például a karbonkvóta. (Hogy hogyan csinálnak a levegőből szó szerint pénzt, arra cikkem végén kitérek.)
Amerikában a kérdésből véres politikai küzdelem lett: a „szkeptikusok”a republikánusok köré csoportosulnak, és nagy liberális összeesküvést sejtenek a dolog mögött. Az „egyetértők” többsége pedig a demokraták közül kerül ki, és jókat röhög a másik táboron. Egy dologban értenek csak egyet: a másik csoport tudománya „áltudomány”. Az erre vonatkozó, egymással ellentétes bizonyítékok pedig csak úgy röpködnek az éterben... Ha kicsit megpróbáljuk magunkat beleásni a témába, hamar rájöhetünk: rengeteg, tényekkel alátámasztott tudományos cikket olvashatunk pró és kontra. Ember legyen a talpán, aki dönteni tud egyik vagy másik elmélet mellett!
Híradások és valódi tények
Miután erre ráébredtem, még nagyobb zavarba kerültem, mint azelőtt, ezért eldöntöttem, megpróbálok a józan eszemre hagyatkozni. Megnézem, mi a helyzet a „nagy katasztrófa-forgatókönyvekkel”: a jégsapkák olvadásával, a tengerszint-emelkedéssel és a jegesmedvék kipusztulásával. Nézzük egyesével. Mindennapos hír, hogy olvad az Északi-sark. Hatalmas leszakadó jégtömbökkel riogatnak bennünket. Videókkal, amelyek szemléltetik, hogyan válik a jég vízzé. Sajnos nincs a képek alá írva, hogy mikor készültek: tavasszal, esetleg télen? Merthogy tavasszal teljesen természetes az olvadás, nincs ebben semmi különös. Tény, hogy 2005-től 2012-ig kevesebb a jég az északi sarkkörön. A globális felmelegedés hívei nagy csinnadrattával beharangozták: lehet, hogy 2015-re már teljesen el is fog tűnni! Nos, épp az ellenkezője történt: idén – az előző évekhez képest – növekedett a jégtakaró. Mindenesetre a klímaváltozás hívei nem jöttek zavarba: Á, csak ne nagyon örüljünk! Ez semmit se jelent, jövőre mindez visszaolvadhat!
De mi a helyzet a Déli-sarkkal, az Antarktisszal? Ott is olvad a jég? Nos, ott a jégmező folyamatosan növekedik és vastagodik, már a hetvenes évektől, évente mintegy egy százalékkal. Sebaj, ne törődjünk vele! Vannak, akik megmondják, de legalábbis sejtetik, mit gondoljunk: hát ez is a globális felmelegedés miatt van! Mi mástól?
És sietve hozzáteszik: a Déli-sark jege nem vastagodik olyan mértékben, mint ahogy az Északi-sarké olvad, tehát a tengerszint emelkedik. Ja, és előbbi is bármikor olvadásnak indulhat... Csak én érzem, hogy itt valami nem stimmel?
Akkor nézzük meg, mennyire növekszik a tengerszint. Tíz-húsz éve mondogatják, hogy bizonyos városok, szigetek örökre eltűnnek a szemünk elől, s hogy lassan meg fognak jelenni a klímakatasztrófa első áldozatai. Tagadhatatlan, hogy a tenger szintje emelkedik, és az is biztos, hogy némelyik sziget veszélybe került. Az emelkedés azonban nem egyenletes: néhol magasabb lett a tengervíz, máshol meg minden maradt a régiben. Továbbá az is vitatott, hogy mitől emelkedik, ugyanis a tengerek szintje, mióta világ a világ, hol magasabb, hol alacsonyabb. Szigetek tűntek el, és bukkantak föl... Szóval a világtenger szintjének emelkedése tény, de nem biztos, hogy a globális felmelegedés okozza. Az meg végképp nem, hogy mi, emberek tehetünk róla...
Végül arra voltam kíváncsi, mi történik az ember okozta klímaváltozás egyik szimbólumával, a jegesmedvékkel. Ezekkel a gyönyörű állatokkal, amelyekről oly gyakran láthatunk egy-egy szívszorító felvételt. Nos, mindenkit szeretnék megnyugtatni: a jegesmedvék köszönik, jól vannak. Sőt! A szkeptikus Bjorn Lomborg 2007-ben magyarul is megjelent Cool it – Hidegvér című könyvében ezt írja a 13. oldalon: „A jegesmedvék húsz populációja közül egy vagy kettő valóban gyengül a Baffin-öböl környékén. A populációk több mint fele azonban stabil, kettő pedig, a Beaufort-tenger környékén, határozottan erősödik. A vadászati törvények szigorításának köszönhetően a jegesmedvék száma globálisan jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben: míg 1960-ban ötezren voltak, mára ez a szám huszonötezerre nőtt.”
Mindez nem Lomborg fejéből pattant ki, hanem egy kutatás anyagából szedte. Vajon hihetek neki? Valószínű igen, és erre egy márciusi hírből következtetek: „Legyőzték az inuitok Washingtont.” A hír lényege, hogy az USA le szeretné tiltani a jegesmedve-vadászatot, de ezt nem tudja elérni a kanadai inuit indiánokkal szemben. Az eszkimók fő bevételi forrása ugyanis ebből a vadászatból származik, és szerintük a medvéket egyáltalán nem fenyegeti kihalás. És ezt a tényt a kanadai kormány is megerősítette. Nagyon úgy tűnik, sokkal több jegesmedve hal meg a vadászat, mint a felmelegedés miatt. És még így is marad belőlük elég!
A média szenzációhajhász, és mindig arra törekszik, hogy minél érdekesebb sztorival „adja el” magát. De ki vagy mi szolgáltatja az alapot ezekhez a cikkekhez? Honnan szedik mindezt az újságírók? A nagy globális felmelegedési hisztériát legnagyobb részben az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) 5-7 évente megjelenő klímajelentései, illetve az ENSZ klímakonferenciái támogatják.
De mi az az IPCC?
Az ENSZ testülete, amely bizonyos időközönként megjelentet egy klímajelentést. A legutóbbit ez év szeptemberében hozta nyilvánosságra, amely szerint rendkívül nagy, legalább 95 százalékos a valószínűsége annak, hogy az ember felelős az éghajlatváltozásért. A levegő és az óceánok melegedtek, a hó és a jég mennyisége csökkent, a tengerek átlagos szintje globálisan emelkedett, nőtt az üvegházhatású gázok koncentrációja. A tengerszint emelkedését az évszázad végéig 26–82 centiméteresre prognosztizálta. A hőhullámok gyakoribbak lesznek, és hosszabb ideig fognak tartani. Az évszázad végéig a globális átlaghőmérséklet 0,3–4,8 Celsius-fokos emelkedése várható. És ne feledjük: kizárólag a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésével lehet elérni, hogy a melegedés két Celsius-foknál kisebb mértékű legyen... Valljuk be, e szerint a jelentés szerint a helyzet elég katasztrofális. De vajon mi ez az IPCC? Az ember azt gondolná, hogy neves tudósok gyülekezete, de egyáltalán nem erről van szó.
Az IPCC-t 1988-ban Margaret Thatcher hívta életre az éghajlatváltozás okainak és hatásainak tanulmányozására. (Tehát eleve nem arról volt szó, hogy a tudósok együtt szeretnének valamit üzenni a világnak, hanem egyféle politikai indíttatásról.) Jelenleg 195 ország képviselőiből áll, és nem végez saját kutatásokat. Valójában ez egy hatalmas, bürokratikus apparátus az ENSZ égiszén belül, amely azt a feladatot tűzte maga elé, hogy elemezze, számba vegye és szintetizálja a legújabb kutatási eredményeket. A legnagyobb gond vele – ahogy arra mindhárom film és számos cikk rámutatott –, hogy csupán azokat a tanulmányokat veszik figyelembe, amelyeket ők akarnak.
Ha nem illik a képbe másféle vélemény, egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Az egyik filmben megismerkedhetünk egy olyan tudóssal is, akiknek neve, bár ő egyáltalán nem értett egyet a jelentéssel, felkerült az IPCC egyik katasztrófa-forgatókönyvére. Mikor a tudós kikérte magának, csúnyán néztek rá... Egyszerűen nem akarták levenni a jelentésről a nevét. Az illető elmeséli, hogy nem ő az egyetlen, aki így járt.
Az IPCC más kínos ügyeket is maga mögött tudhat. 2009-ben például hackerek törtek be az angliai klímakutató intézet számítógépes rendszerébe. A kutatók levelezéseiből kiderült: igyekeznek „megbütykölni” a számítógépes modelleket, egy kicsit itt is, ott is csalni a számadatokon, hogy megkapják a kívánt végeredményt: a klímaváltozást az ember okozza. 2010-ben pedig újabb botrány tépázta meg hitelességét: kiderült, hogy a Kilimandzsáró hava, amelyről azt állították, a globális felmelegedés következtében húzódik vissza, és talán hamarosan el is tűnik teljesen, egyáltalán nem ezért olvad.
Hogy lehet akkor, hogy ez a szervezet ekkora tekintélynek örvend? Hogy mindenki rá hallgat? Komoly konferenciákat rendeznek a jelentései alapján, amelyeken dollármilliókról döntenek... „Az IPCC sikere abban is rejlik – írja Jankó Ferenc, Móricz Norbert és Pappné Vancsó Judit egy tanulmányban –, hogy a klímaváltozás fő irányzatainak (energiapolitika, klímamodellezés, hatáselemzés) égisze alatt a mainstream tudósai és velük együtt a környezetpolitikusok, a környezetvédők együtt dolgoznak. Egyszóval a tudomány és a politika egyesült.” Hm! Vajon miért?
Keresd a pénzt!
– mondja Jesse Ventura abban a bizonyos harmadik filmben. Az ember okozta globális felmelegedés hatalmas biznisszé nőtte ki magát. Nem csak arról van szó, hogy környezetvédelem címén mekkora pénzeket osztanak ki kutatásokra, micsoda üzlet a napkollektortelepek vagy a szélmalmok létesítése. Hogy mennyi munkahely szűnne meg hirtelen, ha elismernék: az embernek semmi köze sincs a globális felmelegedéshez! A legnagyobb üzlet manapság a szén-dioxid-kvótákkal (vagy karbonkvótákkal, emissziós kvótákkal) való kereskedés. Ennek lényege – nagyon leegyszerűsítve –, hogy azokat az ipari egységeket, amelyek sok szén-dioxidot és más üvegházhatású gázt pöfögnek ki, az EU kibocsátásuk visszaszorítására sarkallja.
Ezt úgy éri el, hogy a kibocsátásuknak megfelelő szén-dioxid-kvótát kell vásárolniuk. Vagy például napkollektortelepet kell létesíteniük, mondjuk, egy fejlődő országban. (A napkollektor gyártója nyilvánvalóan nagyon jól jár – a fejlődő ország nem annyira.) Magyarán: fizetniük kell! Ha viszont kevesebbet szennyeznek, akkor a felszabaduló kvótát eladhatják. Az EU területén működő nagy ipari létesítmények és erőművek minden évben nagyjából 100 milliárd euró értékben adnak és vesznek szén-dioxid-kibocsátási kvótát egymás között, és ez az összeg állandóan nő. Egy-egy állam éves karbonkredit-forgalma milliárdeurós üzlet. Nem csoda, ha napjainkban egész Európa emissziós botrányoktól hangos, óriási pénzek tűnnek el... Állítólag manapság ez az igazi biznisz, és nem az olaj. Hát így lehet a levegőből pénzt csinálni.
Miközben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a Föld megmentésének egyetlen üdvözítő eszköze, a világ egyáltalán nem figyel az „egyéb” környezeti problémákra. Lomborg szavaival élve: az elpocsékolt dollármilliárdok sokkal jobban hasznosulnának, ha célzottan a valódi gondok – a víz-, illetve élelmiszerhiány, árvízi védekezés, az egészségügyi helyzet javítása stb. – megoldására fordítanánk. Az emberiség valószínűleg jobban járna.
