1799 nyarán egy szerb szőlősgazda különleges kincsekre talált a földjén. A páratlan tárgyak több mint kétszáz évvel a felszínre bukkanásuk után még mindig lázban tartják a kutatókat. Ki lehetett a kincs gazdája, hol és mikor készülhetett? S vajon ki, mikor és miért rejtette el az értékes aranyedényeket?
Van egy hangulatos kisközség a Duna szomszédságában. Amitől különleges, hogy tettre kész hölgyek lakják, akiket összetart a falujuk iránt érzett szeretet. Interjú a csallóköznádasdi klubosok vezéregyéniségével.
Forgatom a 70-es, 80-as évek nagy hírű csallóközi éttermeinek étlapjait. Már az előételek is meglepőek: több helyen is tíz deka gépsonka vagy épp Turista szalámi mustárral. Így éltünk, ezt ettük!
Sokat írtam már az egykor az egész Csallóközt behálózó dunai ágvízrendszerről. Azonban egy napsütéses szombaton jött el az ideje, hogy vízre szálljak, s magam is megtapasztaljam Kukkónia vízi ösvényeinek titkait.
De Sade márki még szerencsésnek is mondhatná magát, hiszen nagyon keveseknek adatik meg, hogy nevük az egész világ szókincsét gazdagítsa. A szadizmus szavunk ugyanis az ő nevéből származik.
A lassú folyású vizek partjai mentén vagy a lápos, mocsaras területeken télvíz idején sem voltak tétlenek a férfiak. Mára a nád már kiment ugyan a divatból, azonban Bősön még találni olyan férfiakat, akik értik a nádvágás mesterségét.
Sokan arra beszélik ki magukat, hogy nincs kivel menni. Ha a férjünk nem akar, beszéljünk össze a barátnőnkkel, testvérünkkel, a szomszédasszonnyal, esetleg a lányunkkal, vagy vigyük magunkkal az egyik unokánkat.
Kassa előtt erős bástya áll: Nagyida. Keletre haladva ez az utolsó magyar falu. Se magyar óvodája, se magyar iskolája nincs. Magyarságát ma már csak az Ilosvai néptáncegyüttes őrzi.
Egy nemrégiben készült felmérés szerint életünkből nagyjából egy évet töltünk a vécén ülve, kisebb-nagyobb dolgaink intézésével. Olyan téma ez, melyről nem igazán illik beszélni, mégis nagyon fontos helyet foglal el a mindennapjainkban.
