A szülés a nő életének nagy rejtélye, misztikus csodája, melyről mélyen hallgatunk, s amikor túl vagyunk rajta, egyszerűen úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. Hiszen már nincs más dolgunk, mint rózsaszín álomfelhőben lebegni a boldogságtól. Pedig a szülés a nő életének egyik legnagyobb traumája, melyet sem az előzetes felkészítés, sem maga a szülés, sem az anyukaság első napjai során nem könnyít meg az újdonsült szülők környezete…
Manapság a szülői szerepet túldimenzionáljuk, és tévesen azt hisszük, hogy az anyai érzés együtt születik a nőkkel, hogy a nő magától tudja, mit kell tennie, és örömmel áldozza fel magát a családjáért. S mindemellett folyamatosan „boldog” lesz. A valóságban a gyermek születése óriási kihívás, s rengeteg lemondással jár.
A párkapcsolatban döntően megváltozik például az intim kapcsolat: egy gátmetszés után a nemi élet akár évekig fájdalmakkal járhat. Persze csak akkor, ha a friss szülők eljutnak az ágyig: hiszen mindketten fáradtak, álmosak, és se kedvük, se energiájuk a lepedőakrobatikához egy pici baba ellátása mellett. Az anyákkal szembeni társadalmi elvárások az egeket verik, ami nem igazán tesz jót sem az anya-gyermek kapcsolatnak, sem a nő önbizalmának. A gyerek születése érzelmi sokk, ugyanolyan intenzív, mint a családban történő haláleset. A baba gondozása 24 órás szolgálat, amelyben nincs megállás: ha a pici felsír, azonnal vele kell foglalkozni. S mellette vegyük figyelembe, hogy a gyerek születése előtt a nőnek megvolt a saját élete, munkája, amit szeretett. Most pedig hirtelen mindenki azt várja tőle, hogy mindezt önként és dalolva odadobja. Teljesen természetes, hogy a nők vágynak korábbi életükre, amely fenntartotta pozitív önértékelésüket.
Stresszelni vagy nem stresszelni? Ez itt a kérdés!
Nem mindenki éli át egyformán gyermeke születését. Sok függ a szülés lefolyásától, valamint a körülményektől is. Nálunk a szülő nő elképesztően kiszolgáltatott, mert nem mondják el neki, mi történik vele, és nincs beleszólása a folyamatba sem. Mások döntenek helyette: a szülés után azonnal elveszik tőle a gyereket, és azt sem tudja, egészséges-e az újszülött. Sajnos, a nők nagy része ezt természetesnek veszi, mert azt hallotta az anyjától vagy a barátnőjétől, hogy az egészet „valahogy ki kell bírni”. Ezért sok nő esetében poszttraumás stressz szindróma jelentkezik.
Régebben bevett gyakorlat volt, hogy a szülés második fázisában, amikor a nő fekve szült, lekötözték a lábát. A pozsonyi kórházakban már nem alkalmazzák, Közép- és Kelet-Szlovákiában gyakrabban találkozhatunk ezzel a módszerrel.
A szakma a nőgyógyászatot még mindig a sebészet egyik ágának könyveli el. A fiatal orvosok nagy része nem is látott természetes szülést! Az is rossz hatással van a nőkre, hogy kevés szülészorvos követi a folyamatot a kezdetétől a végéig. A kórházi gyakorlat szerint az orvos adott időközönként bejön, megvizsgálja a kismamát, kimegy, majd két óra múlva újra megjelenik. Nem látja a szülést folyamatában, nem követi a dinamikáját, sem az anya lelkiállapotát az egyes fázisokban. Általánosak a rutinbeavatkozások, melyekre talán nem is volna szükség. Ezek közé tartozik a szülés gyógyszeres elindítása vagy meggyorsítása, a testhelyzet megváltoztatásának tiltása, a gátizom átvágása, az újszülött áthelyezése. Holott az egészségügyi személyzetnek el kellene fogadnia azt az elvet, hogy a szülés folyamán az anya kényelme a legfontosabb, nem pedig az orvosoké és az ápolóké!
Tiltott mondatok
Sok kárt okoznak a szülő nőknek azok a mondatok, amelyek az orvos vagy a nővérek száján gyakran kiszaladnak. „Ez még semmi, lesz még rosszabb is” – mondja a nővér a jajgató asszonynak, amivel a maradék bátorságát is elveszi. Vagy amikor amiatt szidják, hogy rosszul készült fel a szülésre, helytelenül lélegzik, hangosan kiabál, s ezzel „elriasztja a medikusokat”. Hogy a kismama nemi életére tett gúnyos megjegyzésekről ne is beszéljünk…
Ezek a szavak nem motiválnak, csak halálfélelmet keltenek. Ráadásul az orvosok szerint a szülő nők sokszor „csak hisztériáznak”. Holott a szülés rendkívüli állapot, amikor a nők néha szokatlanul viselkednek, például az elhúzódó vajúdás vagy a gyors kontrakciók következtében. Ilyenkor biztatni kell, nem elbizonytalanítani, hiszen képzeljünk el egy elsőszülő fiatal nőt, aki idegen környezetben ismeretlenek között fekszik, gyógyszereket kap, csepeg karjába az infúzió, nem mozdulhat, nem érti, mi történik vele, és mi lesz a vége… Vagy órák hosszat egyedül van, fájdalmak között, bizonytalanságban. Ki ne esne kétségbe?
A szülés folyamán nem sok esetben van jelen végig az orvos: ha a kismamának sikerül zsebbe csúsztatni egy-két bankjegyet, akkor nagyobb eséllyel számíthat arra, hogy a doktor végigkíséri a folyamatot. Sokszor azonban a pénz sem jelent semmiféle garanciát.
Magánszféra
Az, hogy szülés közben tiszteletben tartják a nők magánszféráját, inkább a kivételek közé tartozik. Az egészségügyi dolgozók másképpen tekintenek a páciens testére, mint mi, hétköznapi emberek. Nem is oktatják a medikusoknak azt, hogy menet közben tájékoztassák a beteget a beavatkozásokról. Másrészt viszont igaz, hogy az orvosi hivatás súlyos lelki próba, az orvos nem engedheti meg magának, hogy remegjen a keze. A mai egészségügyi dolgozók túl vannak terhelve, az orvosok fáradtak, kimerültek, nem csoda, hogy együttérzés már nem várható el tőlük. Ilyen körülmények között nem foglalkoznak olyasmivel, mint egy vajúdó nő félelmei…
A kismamák néha „elintézik”, hogy bizonyos előnyöket élvezhessenek a kórházban, ez azonban nem megoldás. Minden asszonynak kijárnak a jó körülmények, ezért olyan kórházat kell keresni, amely ezeket biztosítani tudja. Mire kell odafigyelni, amikor helyszínt keresünk a szüléshez? Például arra, hogy van-e lehetőség külön szobára, ahol jelen lehet a hozzátartozó. Ki vezeti le a szülést, a szülésznő vagy az orvos? Gyakran alkalmazza-e a kórház a császármetszést? Milyen gyakran ragaszkodnak a gátmetszéshez? Szülés után az anya hasára helyezik-e az újszülöttet? A kevés számú császármetszésből következtetni lehet arra, hogy előnyben részesítik a nem gyorsított természetes szülést!
Ideális szülés
A mai gyakorlat az, hogy a kismamának először a sürgősségi betegfelvételre kell menni, ahol ezernyi papírt kell kitöltenie, miközben azt sem tudja, mi történik vele. Ezután jobb esetben a „jajgatóba” kerül – de néha helyhiány miatt csak a folyosón tudják elhelyezni. Kétóránként monitorozzák, és ha kell, magyarázat nélkül gyógyszert adnak neki. Jó esetben mellette lehet az aggódó apuka is, s kétségbeesetten szorongathatják egymás kezét a váróban.
Ideális esetben egy szülésznő végig a kismama mellett lenne, és komplikáció esetén hívná az orvost. A beavatkozásokat a minimumra redukálnák, és mindenről tájékoztatnák a kismamát. Továbbá nem kellene fekve kivárni a szülést, és a fájdalomcsillapítást is megfelelő módon elvégeznék. A kismama maga választhatná meg, milyen testhelyzetben kíván szülni, és a szülés után automatikusan vele maradhatna a baba.
Ki tudja, melyik a jó és fontos tanács? Egy-két év semmi – huszonöt-harminc év kell a puding próbájához, s ezalatt a szülő és gyermek teljes mértékben kiismeri majd egymást!
Az álombuborék elpattant
Nem igaz, hogy a baba születése után mindenki boldog és elérzékenyült. A nők nagyon szigorúak saját magukkal szemben: a lakásban katonás rend uralkodjon, a baba legyen ellátva, ő maga mindig csinosan és kívánatosan parádézzon. Ezek lehetetlen elvárások. A szülés a legstresszesebb dolgok egyike életünk folyamán, s rangsorban a legmegrázóbb élmények között szerepel. Az anyasági szabadság nem üdülés. A nő számára megerőltető egész nap a gyerekre figyelni, és teljesíteni a pici szükségleteit. Alig várja, hogy hazaérkezzen a párja, akivel megoszthatja a felelősséget, akivel szót válthat. A férfiak viszont fáradtak az egész napi munka után, és szívesebben pihennének, ebből pedig sok konfliktus adódik.
Az sem segít, hogy manapság rengeteg információ áll rendelkezésre. Ha valaki megmondaná, mi a helyes, könnyebb lenne az életünk, ugyanakkor mindenkinek joga van hibákat elkövetni, büntetés nélkül. A szülő sem tökéletes. Viszont a titok nagyon egyszerű: szeretet és odafigyelés!
Varga Klára
Kapcsolódó írásunk: Női percek
