Fox on the Moon. Róka a Holdon – így hívják Varga Fanni márkáját. A komáromi lány – fiatal kora ellenére – elég sok vargabetűt megcsinált. Mikor kapcsolatba kerültünk, még Dániában tanult, majd Izlandról, később Budapestről adott hírt magáról.
A célkeresztben: Varga Fanni (28) Hozzánk is kalandos úton jutott el: először ellenkező irányba, Érsekújvárba indult a vonatja. Másodszor leszállították sínszerelés miatt, Nagymegyer előtt viszont defektet kapott a busza. Végül mi hoztuk el őt a célba, hogy végre elmesélje: Hogyan lesz valakiből textiltervező?
– Izsán éltem kiskoromban, aztán az anyukámmal Komáromba költöztünk – kezdi a gyerekkorától. – Szüleim elváltak, apukám Izsán maradt, anyukám Komáromban, a katonatemplomban dolgozott tárlatvezetőként. Sokáig jártam rajziskolába. Rengeteget rajzoltam, szinte ezzel telt a gyerekkorom. Ceruzával és filcekkel szeretek dolgozni. Ma is megesik, hogy először fekete-fehérben megrajzolom a mintákat.
– Milyen rajzokat szeretsz?
– Még a saját életemet is illusztrálom! – mondja nevetve. – Először kézzel rajzolok, majd beszkennelem a rajzot a számítógépbe, és ott tovább dolgozom vele. Így jön létre a végleges minta.
Megtanultuk lerajzolni a korhű ruhákat
– Mindig tervezőnek készültél?
– Az alapiskola után művészeti oktatást szerettem volna találni. Ezért felvételiztem Győrbe, a Kovács Margit Szakképző Iskolába. Először kétéves alapképzésen vettem részt, ahol rajzot, festést és kézművességet tanultunk. Utána a nőiruha-készítő szakirányt választottam. Itt rengeteg mindent megtanítottak velünk, hogy hogyan épül fel a ruhaszabás papíron. Kiváló tanáraink voltak, akik jó alapokat adtak. Erre építkezem azóta is.
– Mi a különbség a ruhakészítő és a varrónő között?
– Én nem vagyok kifejezetten varrónő, nem tudok megvarrni egy bonyolultabb kabátot. Nálunk inkább arra fókuszáltak, hogy a kreativitásunkat fejlesszék.
Erős művészeti képzést kaptunk, a színtantól kezdve a divattörténetig mindent tanultunk. Persze, gyakorlati oktatásban is részesültünk, de a varrástechnikákra nem sok idő jutott.
– Csak az alapokat – mint a nadrág, a szoknya varrása – tanították meg velünk. Sokat rajzoltunk, átvettük a különböző korok viseleteit. Például olyan feladatot kaptunk, hogy egy viktoriánus ruha képét tervezzük át hordhatóra. Ez a rész nagyon tetszett. Tanáraink beneveztek bennünket az országos versenyekre, részt vettem például a Szakmák harmóniája nevű versenyen, ahol fodrász, sminkes és divattervező dolgozott együtt. Ezen első helyezést értem el az Afrika ruhámmal.
– Hogyan kerültél ki Dániába?
– Volt egy tanárnőm, Csapó Dorottya, aki megpróbálta kihozni belőlünk a maximumot. Viselettörténetet, modellrajzot tanított. Mindig azt mondta, hogy ragadjuk meg a lehetőségeket. Egyszer behozott egy magazint, amelyben egy győri lány szerepelt, aki egy dán akadémián tanult tovább ruhatervező szakon. Már akkor megtetszett Dánia! Aztán Budapesten az Edukáció kiállításon, ahol minden évben összegyűlnek a főiskolák, egyetemek, jelen volt ez a dán akadémia is. Egy kedves magyar hölgy képviselte őket. Nem volt fizetős iskola, és az lett a vége, hogy oda felvételiztem.
Az egyetemen szövőszéken is szövünk. Nemcsak fonallal, hanem műanyag zsinórral és szárítókötéllel is
– Ekkor még ruhatervező szerettél volna lenni?
– Dániában a nőiruha-készítés felsőbb szintjét tanultuk. Teljesen más volt az oktatás menete, a gyakorlati képzésen volt a hangsúly. Három hónapig tanultunk, majd egy feladat volt a számonkérés. A kollégiumért fizetni kellett, az viszont nem volt olcsó mulatság. Dániában elég magasak az árak. Sønderborgban éltem, és a mellettem lévő kollégiumi szobában egy magyar lány lakott. Az elején féltem angolul beszélni, jó volt, hogy valakivel szót tudok érteni. Mindenkinek külön szobája volt, kis fürdővel – tehát kényelmes volt. Két hónap után belerázódtam, a végén lett egy holland barátom. Az iskolában számítógépes tervezést is tanultunk. Itt jöttem rá, hogy ez mennyire fontos! Az anyagmintákat általában számítógépen tervezik.
Nagyon sok volt a csoportmunka – éppen azért, hogy felkészítsenek bennünket az életre. Hisz a divattervezők sokat dolgoznak más szakmákkal. Csoportban nehéz dolgozni, mert mindenkinek megvan a saját elképzelése, és nem mindig egyszerű közös nevezőre jutni. Én előnnyel indultam, mert Győrben alapos elméleti képzést kaptam.
– Mi tetszett Dániában?
– A nyugalom. Az, hogy rendezett a házak környéke, és az emberek nem sietnek. Gyönyörű a táj, és mindenki mindenkinek köszön. Viszont sok a depressziós ember, talán a hűvös éghajlat miatt – és a dánok is sok alkoholt fogyasztanak. És igazából nem nagyon barátkozóak. A dán osztálytársaink nem nagyon érdeklődtek afelől, hogy kik vagyunk, és honnan jöttünk. Van egy dán barátnőm: évek munkája, hogy mi ilyen jóban lettünk. Ő ma már a szívét-lelkét kitenné értem.
– Te nem csupán északi jelenség vagy – fehér bőr, kék szem –, hanem a stílusod is északias. Alapból vagy ilyen, vagy csak a minimál hatott rád?
– Is-is. Az északi népek nem szeretik a színeket, tervezésben a feketét, a szürkét és a fehéret részesítik előnyben. A dán ruhaboltokban is ez a trend. Mikor kimentem, nagyon színesen öltöztem, de mára teljesen átváltottam erre a feketés stílusra. Talán ezért is festettem a hajamat vörösre. Ha már színes ruhákat nem viselek, akkor legalább legyen rajtam valami szín.
– Apropó: vörös. A rókák is vörösek, és egy róka a márkaképed...
– Miután vörösre váltottam, felfigyeltem a rókákra, hiszen azok is vörösek. A márkámat is róluk neveztem el: Róka a Holdon. Azóta sok rókás mintát is készítek. Az oldalamat azért hoztam létre, hogy bemutathassam a munkáimat. Ez egy felület, ahova minden képet feltölthetek.
– Az anyagmintáidat is?
– Igen. Valójában Dániában találkoztam először az anyagtervezéssel: szerelem volt első látásra. Az anyagra textilfestékkel, hőpréssel nyomtattunk, és sok más módot is megtanultunk, hogyan lehet az anyagra átvinni a mintát.
Szeretem az erdőket, főleg ősszel, mert olyankor ködösek és harmatosak. Skandináviában a melankólia életérzés. A nyakdíszem a fák kopár ágain megülő harmatcseppeket imitálja
– Most Budapesten tanulsz, a Metropolitan Egyetemen. Ide már egyenes út vezetett?
– Itt is volt egy kanyar. Az iskola után Izlandra költöztem, mert lett egy párom, aki Izlandról származott. Ott egy üzletben dolgoztam, de így, sajnos, nem jutott időm a tervezésre. Ez nagyon zavart. Később a párommal szakítottunk, s úgy döntöttem, hogy Budapesten tanulok tovább.
– Izlandról mit hoztál magaddal?
– Még mindig visszajárok Reykjavíkba: ott keresem meg elárusítónőként a mesterképzésem árát. Izlandon ismét csak a természet igézett meg: mindenhol hegyek voltak, vízesések és gyönyörű tájak. Sajnos, egyre több a turista. Nagyon sokat fotóztam, mert a táj inspirált. Izlandon sem használnak színeket, a ruháik sötét színűek. Nyáron is változó az időjárás, nem nagyon lehet divatozni. Kevés olyan alkalom van, mikor az ember kiöltözhet.
– Most hogyan tervezel: kézzel vagy számítógéppel?
– Mint említettem, néha összemixelem a kettőt. Nagyon sok bonyolult mintát géppel rajzolnak meg, mivel már vannak olyan programok, hogy egyáltalán nem látszik, ez most kézzel vagy géppel van festve. Én sokkal jobban szeretek kézzel festeni és rajzolni, de az ismétlődéseket már géppel alakítom ki. Nagyon oda kell figyelni, hogy a minta jól kapcsolódjon, ne legyenek elcsúszások. Fontos előre tudni azt is, hogy mire szeretnénk majd alkalmazni a mintát. Nem mindegy, mekkora a minta léptéke és az ismétlődés. Szeretem a geometrikus alakzatokat. Beszereztem egy olyan nyomtatót, amely textilfestékkel nyomtat a lapra, és azt aztán hőpréssel átnyomjuk anyagra. Szublimációs nyomtatásnak hívják.
Ha lefényképezek valamit, abból is lehet mintát készíteni: ezek a fotórealisztikus minták.
– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– A szakmámban szeretnék dolgozni. Még nem tudom, hogy milyen ajtón kopogtassak. Sok mintám van, amit fel tudok mutatni. Frankfurtban a Heimtextil kiállításon az egyetemünknek van egy standja, ahol a tanulók bemutathatják a munkáikat. A szakoktatóink is azt tanácsolják, hogy minél több céggel próbáljunk kapcsolatot kiépíteni.
– Örülsz annak, hogy otthon vagy?
– Kint nagy honvágyam volt, ezért most nem bánom, hogy közel vagyok a családhoz. Szerencsére olyan munkám van, amit távúton is lehet végezni. Kitárt szívvel várom, mit hoz a jövő!
A mintáim általánosságban úgy alakulnak ki, hogy sokat rajzolok, és ezekből a skiccekből mintákat tervezek. Persze, azért nem mindegyikből! Nagyrészt kézi rajz az alapja a mintaterveknek. A rókák például visszatérő motívumom, mivel a kedvenceim.
Az erdei állatok is közel állnak a szívemhez.
Gyakran rajzolok játékos szörnyecskéket, mivel szeretek kísérletezni. Ötletelésben nincs hiány, időszűke miatt kell gondosan megválogatnom, hogy melyik skiccet dolgozom át anyagmintává. Utána csak számítógépen megtervezem az ismétlődéseket, kialakítom a léptéket...
