Számítógépes zaklatás. Ez a kifejezés annyira személytelen, hogy oda sem figyelünk rá. Ráadásul, ha azt halljuk, zaklatás, elsősorban gyerekekre gondolunk, mintha egy felnőttet számítógépen nem is lehetne zaklatni.
Holott a legutóbbi statisztikák figyelmeztetnek, hogy egyre több internetes zaklatás éri a nőket. 1998-ban nemcsak Amerikát rázta meg Clinton elnök szexbotránya, hanem az egész világot. Az elnök a kezdeti tagadás, majd a későbbi beismerés után a helyén maradt, a Fehér Házban gyakornoki idejét töltő Monica Lewinsky viszont örökre megbélyegződött.
Huszonöt éves kora óta viseli a szégyenfoltot (azóta is mindenki ribancnak tartja). Húsz évvel később őt kérték fel, hogy legyen a számítógépes zaklatás ellen folyó kampány arca. Nem véletlenül – ő az első áldozata a kegyetlen online zaklatásnak. Akkoriban a Google még gyerekcipőben járt, Monika esete mégis tipikus példája annak, milyen sokat árthat az internet, sőt, akár derékba is törheti egy ember pályáját.
„Az önbecsülésem semmivé foszlott – mondta Monika Lewinsky tavaly egy norvégiai konferencián. – A tisztességes emberek társadalmában megszűntem létezni. Olyan kép élt rólam az emberekben, amilyen sosem voltam. Hihetetlenül megalázó volt. Úgy éreztem, rajtam nevet az egész világ, és szerettem volna meghalni.”
Monika Lewinsky bárhol jelentkezett munkára, a személyzetis beütötte nevét a számítógépbe, és máris előjött minden. Ajtót mutattak neki.
Noha a botrány még a közösségi hálók korszaka előtt történt, Monikának bőven kijutott az online mocskolódásból. Az emberek kommentjei nem ismertek kegyelmet, belemart mindenki, aki számítógép közelébe jutott. A fényképei alatt kegyetlen élcelődések sorakoztak, és az e-mailek sem voltak kevésbé otrombák. „Elmondtak mindennek, k…-nak, szajhának, cafkának, kitartott lotyónak… Én voltam »az« a nő, és eszükbe sem jutott, hogy ennek a nőnek lelke is van. Teljesen összetörtem.”
Nálunk a számítógépes zaklatásról sokáig azt tartották, hogy a serdülő korosztály problémája. Csakhogy azután a Gender Studies nonprofit szervezet megjelentetett egy tanulmányt, amely a felnőtt lakosság körében vizsgálta a jelenséget. A felmérésben részt vevő 271 személy közül 69 ember saját bőrén tapasztalta az internetes zaklatást, 162 pedig közölte, hogy ismerősei között találkozott olyannal, aki elszenvedte. A legutóbbi kutatások szerint az internetes támadók nem lelki beteg emberek, hanem hétköznapi internethasználók. Olyan emberek, akikből hiányzik a személyiségnek az az érettsége, amely szükséges a civilizált véleménynyilvánításhoz vagy a normális párbeszédhez. Az agresszív megnyilvánulások kutatása során az is kiderült, hogy a kommentelők többsége középiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkező középkorú férfi. A Gender Studies kutatásai szerint a Facebook-megnyilvánulások legtöbbje kimeríti a zaklatás, a fenyegetés és az önazonosság elleni támadás fogalmát.
A bűnüldözésben ma már külön szakosztály foglalkozik a diákokkal, akik megtámadják a tanáraikat. Sok olyan eset van, amikor a diák hamis profilt készít tanáráról a Facebookon, és közzéteszi a fényképét valamilyen negatív kommentárral. Összekarcolja a tanár kocsiját, utána a rejtekhelyéről felveszi a mobiljával, hogy a tanár hogyan reagál a kárra. És otthon azonnal fölteszi a Facebookra a felvételeket…
A zaklatók másik nagy csoportját az elhagyott vagy elutasított szerelmesek alkotják. Itt természetszerűleg a férfiak vannak túlsúlyban, akik nem bírják elviselni, ha egy nő nemet mond nekik. A legkülönfélébb módokon állnak bosszút: vagy úgy, hogy közzéteszik az intim pillanatokban készült felvételeket, vagy állandóan e-mailekkel, telefonhívásokkal bombázzák a nőket. De zaklatás áldozatává válhat bárki, nem csupán az exkedves. Olyan nőt is zaklatni lehet, aki nemet mond, nem hajlandó ismerkedni vagy randizni. A hiúságában megsértett férfi változatos módon tudja pokollá tenni egy nő életét, például azzal, hogy megjelenteti a nő fényképét a telefonszámával együtt, bizalmas részleteket árul el a szokásairól, vagy közzéteszi, milyen szexuális szolgáltatásokat szokott nyújtani – általában ebből semmi nem igaz.
A rendőrség figyelmezteti a nőket, hogy ne legyen gyanútlanok, ne higgyék, hogy ők nem válhatnak zaklatás áldozatává. Néha elég, ha a Facebookon lájkolnak egy profilt vagy reklámot, és a számítógépükbe máris egy ún. férget telepítenek, amely a webkamerát veszi célba.
Amint a számítógép egy pillanatra készenléti állapotba kerül, a webkamera aktiválódik, és rögzíti az általa felvett képet. Vegyük például, hogy egy nő egyedül lakik egy garzonlakásban, vagy a hálószobájában tartja a számítógépét. A kamera mindent fölvesz, ami a helyiségben történik, az öltözést, a vetkőzést, a szexuális együttlétet. Ez a videofelvétel megjelenhet valamely pornóoldalon. Vagy a kamera azt is fölveheti, milyen jelszókat táplál bele a számítógépbe. Mindez megdöbbenti a laikus géphasználókat, ezért később sokan kikapcsolják a gépüket, és felfüggesztik a használatát.
Nem szabad hallgatni
A közösségi hálóra felkerült vitatémák sokszor úgy hatnak az emberekre, mint bikára a vörös posztó. A háromgyermekes Klára többször is megosztotta a véleményét többek között a kötelező védőoltásokról, a vegetáriánus étrendről, vagy kiállt amellett, hogy a nők szoptathassanak nyilvános helyen. Kapott is érte hideget-meleget. A végén annyi agresszív kommentet kapott, hogy azóta meggondolja, mit tesz fel a Facebookjára, és megtanulta, hogy bizalmasabb közléseit csak a baráti körének továbbítja, a többit letiltja.
Sokan jóval később szereznek tudomást arról, hogy internetes zaklatás áldozatai lettek. Többnyire az ismerősöktől, akik véletlenül akadnak rá egy-egy fényképre vagy videóra. Ha ilyesmire sor kerül, vagy fenyegető, durva és sértő telefonokat, sms-eket, íméleket kapnak, azt minél előbb jelenteni kell a rendőrségen. Ilyenkor az operátorok összegyűjtik a telefonban, számítógépben levő adatokat, de ezeket a törvény szerint csak fél évig tárolhatják, utána mindent törölni kell. Ezért, ha a zaklatott személy későn jelentkezik, nehézzé válik a bizonyítás.
A Gender Studies tanulmánya szerint az emberek restellik jelenteni az internetes, telefonos zaklatást. A felnőttek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget neki (pedig kellene), mert nincs fizikai erőszak, „csupán” szóbeli fenyegetés. A kényes felvételek esetében a szégyen is szerepet játszik abban, hogy az emberek nem jelentik a zaklatást, mert a nyomozás során a kárvallottnak az eredeti körülményekről is vallomást kell tennie.
Hogyan lehet megelőzni?
Gyakran kell változtatni a jelszókat. A közösségi hálót úgy kell beállítani, hogy csak a barátok férjenek hozzá – azok, akiket jól ismerünk. Személyes adatainkat sose szolgáltassuk ki. A sértő, vulgáris megnyilatkozásokat töröljük, vagy jelentsük a rendőrségen. Főleg ne hagyjuk, hogy provokáljanak bennünket. És – ha elegünk van mindenből, kapcsoljuk ki a gépet. Ez a zaklatás legbiztosabb ellenszere!
Kapcsolódó írásunk: Instamodellek és testképzavarok
