A takarítónőnktől hallottam először, hogy ő pihenni jár a munkahelyére. Mert otthon bolondokháza van, egymás idegeire mennek, s a munkában nyugszik meg. Aztán a másik kolléganőm is szóról szóra ezt mondta.
Akkor hogy is van ez? Mert egyikük sem lazsálta végig a napot, sőt, jócskán tett-vett. Merre honol az édes otthon nagybetűs nyugalma?
Szabina pár évig otthon dolgozott. Megpróbálta összehangolni a munkáját: pici babája, valamint nagyobb fia gondozását, a főzést, a mosást, a takarítást. Azután újra munkába lépett. Már nem ülhetett órák hosszat a laptopjánál, akár pongyolában, és nem sajnálkozhatott azokon, akiknek reggel hétkor indulniuk kell a munkahelyükre, mert maga is közéjük számított. Ugyanakkor napirendjébe rend költözött, minden a helyére került, és amikor délután hazaért, érdekes módon egy cseppet sem volt fáradtabb, mint amikor otthon az egész napot végiggürcölte. Sőt – mintha energiabomba robbant volna fel benne – a kinti élet felvillanyozta.
Szívroham harmincévesen
Ma már tudja, hogy nemcsak ő van így vele, hanem mások is. Anna, a barátnője példája döbbentette rá, akit úgy felőrölt az otthoni stressz, hogy végül idegösszeomlást kapott. A karácsonyi ünnepek alatt történt, amikor semmi különös, csak a szokásos ünnepi készülődés és vendégjárás volt programon. Anna szervezete annyira kimerült, hogy már ezt a kis „izgalmat” sem tudta elviselni. A szakemberek véleménye szerint a munkahelyeken általában egy megszokott rend szerint folyik a munka, míg otthon az események kaotikus egymásutánban követik egymást, száz apró, de váratlan feladattal kell szembenézni, s azokat haladéktalanul megoldani.
A munkahelyen (noha van kivétel!) nem kiabálnak a beosztottakkal, senki sem fenyegetőzik válással, és aki akar valamit, az szépen megkéri a másikat: légy szíves... Sőt, azt is elfogadják, ha visszamosolygunk, hogy bolondokháza van, s pillanatnyilag semmire sincs időnk. De otthon? Ki dicsér meg bennünket, ha ügyesen elmosogatunk, vagy szépen megterítjük az asztalt?
Mennyit vállalunk?
Egy tengerentúli felmérés szerint az otthoni stressz nemcsak a nőket érinti, hanem a férfiakat is, tekintet nélkül arra, hogy mi a munkahelyi beosztásuk, vagy van-e gyermekük. A pszichológusok tapasztalatai szerint minálunk a nőkre több otthoni tennivaló hárul, mint a fejlettebb országokban, tehát nagyobb stressznek is vannak kitéve. A nők – önként – több feladatot vállalnak, mint a férfiak. Főleg a maximalista, tökéletességre törekvő asszonyok, akik a munkahelyükön már két nappal a terminus előtt leadják a munkát, de otthon folyton lelkifurdalásuk van, mert poros a vitrin, nincs meleg vacsora, és nem érkeznek ellenőrizni a gyerek házi feladatát. A nők szempontjából az is bőven elég, ha van egy perfekcionista férjük, aki elvárja a tökéletes kiszolgálást (amilyet otthon kaptak az anyjuknál). Egyetlen grimasz jobban kiborítja a feleséget, mint a letolás, amit a főnöktől kap a munkahelyén.
Nem egyszerű elérni, hogy otthon minden rendben legyen. Néha úgy érezzük, összecsapnak fejünk felett a hullámok, s a sok tennivaló mint kásahegy magasodik elénk, amelyen úgysem tudjuk átrágni magunkat. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy majd másnap kipihenjük magunkat a munkahelyünkön. Egyébként az említett tengerentúli felmérés azt is megállapította, hogy a dolgozó nők egész életükben egészségesebbek, jobb fizikai és lelki kondícióval dicsekedhetnek, mint azok, akik csak a háztartásukat látják el.
Otthon vagy munkahely?
Nem kell mélyrehatóbb elemzés annak megállapításához, hogy miért kevésbé megterhelő a munkahelyi munka, mint az otthoni. Elég, ha számba vesszük, mennyi dicséretet kapunk a munkahelyünkön, ha jól végeztük el a feladatunkat, illetve hányszor dicsérnek meg bennünket otthon, ha szépen kitakarítunk, vagy egész délelőtt a palacsintasütéssel bajlódunk (amit tíz perc alatt elpucol a család). Arról nem is szólva, hogy egy rosszkedvű főnök sose piszkálódik annyit, mint egy férj, ha véletlenül bal lábbal kelt fel.
Hatáskörök
Munkahelyén a nő szakembernek számít. Senki nem várja el tőle, hogy a rábízott feladaton kívül ebédet is főzzön a kollégáknak, vagy rendet rakjon mások íróasztalán. Otthon más a helyzet: a nő „mindenes”, minden rendű-rangú munkát el kell végeznie. Nehezen lenne kivitelezhető, ha bejelentenénk, hogy hétfőtől kezdve csak a bevásárlást végezzük el, mert a többi munka nincs benne a munkaszerződésben. Azonnal fellázadna a család!
A dicséret
A munkahelyen a főnökünk égig magasztal bennünket, ha egy feladatot jól megoldottunk, sőt az is lehet, hogy szabadságra küld, vagy pénzjutalmat ad. De emlékszünk-e olyasmire, hogy otthon ezt mondta volna a férjünk: „El kell ismernem, hogy nagyszerű ötlet volt ez a tátrai kirándulás! Menj be szombaton a városba, és vegyél magadnak egy szép cipőt vagy ami megtetszik. Addig én kitakarítok, és vigyázok a gyerekekre.”
A menedzsereket megtanítják rá, hogy a dicséret csodákat művel. Sajnos, a férjek kézikönyvében nincs benne ez a jó tanács. De hogy igazságosak legyünk: a feleség sem szokta megdicsérni a férjét, ha kicserélte a villanykörtét (vagy már azt is a feleség cseréli ki?) .
Mondhatunk-e nemet?
„Anyuuuu, gyere, építs tornyot velem… Segíts megírni a házi feladatot… Nem tudod, hová tettem a pénztárcámat?...” Képzeljük csak el, micsoda élvezet lenne ezt mondani: „Erre most nincs időm, és holnap sem lesz!” Persze ha nem az következne, hogy kicsi fiunk földhöz veri magát, a lányunk bőgni kezd, a férjünk megsértődik. Sajnos, otthon az ilyen kéréseknek legalább a felét azonnal teljesíteni kell, ráadásul hallgathatjuk férjünk méltatlankodását: „Már megint nem találni semmit, mindent elraksz az örökös takarítási mániáddal.”
Tervezés és munkamegosztás
Szeretjük az olyan feladatokat, amelyeket a kollégákkal részletesen megtervezünk? Örömmel tölt el bennünket a rend? Érthető, mert ennek köszönhetően pontosan tudjuk, mi a dolgunk, mikorra kell befejeznünk a munkát. Nem kell attól félnünk, hogy ezt mondják: „Erről most hallunk először, ezt biztosan nem mondta.” Otthon viszont mindig számíthatunk ilyen válaszokra, ha nincs megjavítva a lefolyó, vagy a szemét még mindig ott büdösödik a szemétládában.
Féken tartott indulatok
„Légy szíves, hagyj békén!” Otthon, sajnos, bármennyire szeretjük is egymást, időről időre elhangzik ez a mondat. A munkahelyen aligha kockáztatná meg bárki is, hogy kiejtse a száján, még akkor sem, ha nincs rózsás kedvében. A kollégák nem éreztetik velünk a rosszkedvüket, esetleg egyenesen megmondják, hogy rossz napjuk van. Természetesen néha szóváltásra is sor kerül, de ez ritkán fajul veszekedéssé vagy személyeskedéssé. Kevesebb indulatot kavar, ha a főnök azt mondja, hogy legközelebb jobban vigyázzunk rá, hiszen kitűnően értünk hozzá, mint az, ha a férjünk dühösen odavágja: „Az isten áldjon meg, hogyan kérdezhetsz ilyen hülyeséget!
Együnk nyugodtan
A kollégák nem várják el, hogy etessük őket, és nem cirkuszolnak, ha a mi bécsi szeletünk nagyobb, mint az övék.
A munkaidő vége
Mindenkivel előfordul, hogy túlóráznia kell, mert túl sok a munkája. Mégis próbáljunk meg annak örülni, hogy egyszerre egy feladatot kell megoldanunk, olyat, amihez értünk. Ezzel szemben otthon folytonos készenlétben kell lennünk, a nap huszonnégy órájában! Az otthoni munkaidőnek sosincs vége (esetleg majd akkor, ha a gyerekek kirepülnek, s a férjünk beveszi magát a hobbikertjébe).
