Öt évvel ezelőtt a „Gyógyszert az internetről” címmel osztottam meg gondolataimat a t. olvasókkal, azon okra hivatkozva, hogy „az internet megállíthatatlanul terjed tájainkon is”. Nos, az azóta eltelt idő e terjedést csak meggyorsította: napjainkban az Európai Unió országaiban a 16 és 74 évesek korosztályának 75-76 százaléka hetente legalább egyszer „netezik”.
Az internetezők túlnyomó többsége pedig éppen az egészséggel, egészségüggyel kapcsolatos adatok keresésére használja az internetet. Sőt, ma már nemcsak gyógyszert „rendelnek” a netezők, hanem diagnózist – mi a bajom? – és terápiát – mivel lehet/kell gyógyítani? – is. Írásomnak tehát akár ezt a címet is adhattam volna: „Orvost internetről?”
A laikus számára is felismerhető, hogy az internet hatással van/lesz az orvos-beteg kapcsolatra. Az orvosi hivatásnak ősidők óta egyik meghatározó eleme az a speciális tudás, amely alapján az orvos képes a betegséget felismerni (diagnózis) és gyógyítani. A másik fontos eleme az orvosi tudomány ógörög atyja, Hippokratész által hangoztatott elv: „nil nocere”, azaz „sose árts”, vagyis használj/segíts a betegnek.
Az orvosba vetett bizalomnak tehát a tudás és a „segítőkészség” volt az alapja évszázadokon keresztül. Sajnos, az orvosi szakma (!) szakosodásának – a fül-orr-gégész már nem foglalkozik a szem betegségeivel, holott mindkettő a fejen található –, ill. technikai fejlődésének (röntgen, ultrahang, laboratórium) köszönhetően napjainkban az orvos-beteg kapcsolat egyre inkább beteg-intézmény (kórház, rendelő) kapcsolattá alakul.
Megmaradt ugyan a tudás fontossága, ám egyre ritkább a bizalom alapjául szolgáló személyes kapcsolat.
S mivel e „tudás” egy része megszerezhető az internetről is, sokan úgy vélik, az onnan szerzett információk alapján már tudják is a diagnózist, a megfelelő gyógyszer kiválasztását. Azonban az információ nem azonos a tudással. Az információk értékelése és a helyes következtetések levonása továbbra is éppen annyira igényli az orvos közreműködését, mint korábban. Nem véletlenül született meg a közismert szlogen: „kérdezze meg orvosát…”.
Az orvos-beteg kapcsolat egyik fontos mozzanata a döntéshozatal: „hagyjam magam megoperáltatni?” Korábban az ún. atyáskodó (paternalista) megközelítésben az or vos egyedül döntött (gyakran a beteg megkérdezése nélkül). Az internet korában gyakran átesünk a ló másik oldalára: a beteg az interneten „beszerzett” információk alapján dönt – egyedül. A helyes irány a két szélsőség közötti, közös döntéshozatal. Az orvos ne tekintse személyes sértésnek, ha a beteg az internetről szerzett információra hivatkozik.
Ellenkező, fölényeskedő magatartása csak tovább csökkenti a beteg bizalmát, együttműködési készségét. A beteg viszont ne tekintse az internetes információk birtoklását orvosi tudásnak. Ha sikerül megtalálni a közös hangot, és az internetet nem „szükséges rosszként” fogadják el, akkor a netezés az orvos és a beteg közti kapcsolat támogatójává, technikai megkönnyítőjévé válhat. S akkor talán majd helyesen értelmezzük a római Vergilius kétezer éves mondását is:
