Karácsonykor ki sem mozdulunk otthonról, és csak eszünk, eszünk... A bőség még mindig a jólét jele. Pedig a táplálkozásban már régen nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Mert nem a tejre meg lisztre vagyunk tömegesen érzékenyek, hanem a rossz tejre és a rossz lisztre. Melyik étel egészséges?
Rosszabb lehet a gluténmentes kenyér egy pohár frissen sajtolt zöldséglével, mint a töltött oldalas sörrel leöblítve? Meglepő, de rosszabb lehet. Az utóbbi tíz évben nagyon sok ember abbahagyta a tej ivását, mert az újságok arról cikkeznek, hogy a tehéntej ártalmas. Egy fiatalember elmondta, hogy amióta nem iszik tejet, azóta csodálatos módon lefogyott, és a pattanásai is eltűntek. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kövérséget és a pattanásokat is a tej okozta. Sok nő hűtőszekrényéből eltűnt a finom teljes tej, és a kávéjukba mandulatejet kérnek, bár nincs olyan jó íze, mint a tejszínnek.
Jó vagy nem jó?
Szandra négy hónapig egy korty tejet sem ivott. Kellemetlen meglepetés érte, amikor elolvasta a dobozon, mit tartalmaz a mandulatej. A mandulatejben a 4%-nyi mandulán és a sok vízen kívül rengeteg más adalék is volt: napraforgóolaj, tengeri só, kalcium-foszfát, maltodextrin, gellángumi és kálium-hidrogénfoszfát. Az utóbbi négy adalékot nem ismerte, de sejtette, hogy azokat valószínűleg laboratóriumban állították elő. Ezért aztán magába szállt, és visszatért a tehéntejhez. Így járt a cukorral is. Amikor minden újságban azt olvasta, hogy a finomított cukor fehér méreg és alattomos gyilkos: gyorsan áttért a mesterséges édesítőszerekre. Csakhogy aztán megtudta, hogy a szervezet nem igazán tud mit kezdeni a cukorpótlékokkal. Ezután félni kezdett azoktól a vegyszerektől, amelyekkel a zöldségeket permetezik be, hogy ne penészedjenek. Ettől kezdve biozöldséget vásárolt, ám a forgalmazó megsúgta neki, hogy sok rejtett penész lehet rajtuk, ezért sokkal veszélyesebbek...
Hát hol az igazság? Sokkal könnyebb dolguk volt elődeinknek, akik száz évvel ezelőtt még teljesen tájékozatlanok voltak az e-számokat illetően. A zöldségüket a jól betrágyázott földjeiken maguk termelték, a permetezést sem ismerték, és vegyszereik sem voltak.
A gyümölcsöket és zöldségeket akkor fogyasztották, amikor megértek. A terményeket nem jegelték, nem szállították egyik világrészről a másikra, és a napocska érlelte őket, nem a repülőgép. A háziállatok természetes élőhelyükön nőttek fel, a szokásos eleségen, nem kaptak sem antibiotikumot, sem hormonokat...
A mai élelmiszerek tápértéküket tekintve meg sem közelítik a régieket. 1940-ben a kansasi búza 17% fehérjét tartalmazott. Tizenegy évvel később, 1955-ben már kevesebb mint 14% fehérje volt benne, és ez a szám évről évre csökken. (Julia Childnak át kellett írnia a francia recepteket, mert annyira más volt az amerikai búza, mint a francia. Ma már tudjuk, hogy sokkal egészségtelenebb.) A szakértők ma már azt mondják, ez az oka annak, hogy egyre több a lisztérzékeny ember. A pékek szerint, akik hagyományos módon sütnek, a lisztérzékenység a modern korra jellemző. Szó szerint ezt mondják: „Az emberek nem a lisztfehérjére érzékenyek, hanem arra, hogy a kenyér rossz minőségű lisztből készül. Az ilyen kenyér úgy viselkedik a hasunkban, mint valami ragasztó.”
Aki már mindent kipróbált, eljut oda, hogy nincs egészségesebb a nyersétel-diétánál (raw-diéta). A nők abrosszal letakarják a gáztűzhelyt, és mindent nyersen fogyasztanak. Csakhogy éppen a nyersétel diéta az, amely soha nem lesz megfelelő mindenki számára. A raw-diétá-ban ugyanis rengeteg a rejtett cukor. Bár természetes cukorról van szó (legyen az agávé-, datolya- vagy juharszirup), a szervezet számára nagy mennyiségben nem előnyös. Ráadásul sok olyan alapanyagunk van, amelyik főzött állapotban könnyebben emészthető, mint nyersen.
A gyümölcslevek
Mitől elhízott az amerikaiak jelentős része? Nem csak a fast foodot és a kólát kell kárhoztatni. Az elhízásban a különféle gyümölcslevek is hibáztathatók, elsősorban a szupermarketekben kapható, dobozolt XXL gyümölcslevek. A baj fő okozója a bennük levő irdatlan cukormennyiség – és az, hogy nem természetesek. A természetben nem fordulnak elő tiszta állapotban gyümölcslevek. A lusta ember találta ki a sajtolókat, amelyek kipréselik a gyümölcsből a levet. Csakhogy: míg fél liter friss gyümölcslevet egy hajtásra megiszunk (és benne a sok gyümölcscukrot), ekkora mennyiséget gyümölcsben nehezen tudnánk elfogyasztani. Nehezen tudnánk egy ültében megenni öt almát és két banánt. Egy almában nem sok cukor van, de az öt almából kisajtolt gyümölcslében már rengeteg. És igen, az emésztést elősegítő rost pedig a léfacsaróból a szemetesbe kerül. Ha már szeretjük a gyümölcslevet, akkor legalább hígítsuk fel fele-fele arányban vízzel.
Az agávészirup
Sok nő természetes szirupokkal helyettesíti a finomított cukrot. Ez nem kifejezetten káros, viszont nem árt, ha olykor elővesszük a józan paraszti eszünket. Az agávészirup kifejezetten alkalmatlan a helyettesítésre, mert 70% fruktózt tartalmaz, ami a létező legrosszabb cukor. Az emésztőrendszer ugyanis nem tudja feldolgozni a fruktózt. Ezért az egyenesen visszakerül a májba, ahol ugyanolyan bonyolultan bontódik le, mint az alkohol.
Sajnos, az agávészirupot a legtöbb ember a legegészségesebb cukornak tartja. Az igaz, hogy az agávészirup nem emeli a vércukorszintet – viszont tönkreteszi a májat.
A gluténmentes pékáru
Ha nem vagyunk lisztérzékenyek, akkor fölösleges gluténmentes péksüteményt és kenyeret vásárolni. (Mert ez a legújabb divat.) Az egész egy ügyes marketingfogás: az emberek hajlandók többet fizetni, ha az egészségükről van szó. A gluténmentes termékek nagy mennyiségben kukoricalisztet és burgonyakeményítőt tartalmaznak, amelyek semmivel sem egészségesebbek, mint a búzaliszt. Sőt, a kukorica hizlal. (Nem csupán az állat hízik tőle, az ember is.)
A dió
Bence abbahagyta a dohányzást, helyette minden nap megeszik egy zacskó mogyorót. Igen ám! A legkárosabb a mogyoró sózott változata, mert a pörkölt mogyorót rossz minőségű olajon pirítják. Ezért ha olajos magvakat akarunk enni, válasszuk a kezeletlen mogyorót. Ha nagyon szeretjük a pörkölt ízt, pirítsuk meg otthon a mogyorónkat, mandulánkat, diónkat.
