Az Y generációba tartozó fiatalok 1980-95 között születtek. Milyen ez a generáció?
Siet a világ körülöttük, s ők is mindennel sietnek. Hiányoznak az életükből a nagy csöndek, de még a kis csöndek is. Öntörvényűbbek, mint az előző generációk, nincsenek tekintettel az elődök óvatoskodó moráljára, de az utódokéra sem. Online élnek – és az offline kihívásokkal mit sem tudnak kezdeni.
(Kép forrása: pinterest.com)
Honnét erednek az X, Y és Zgeneráció megnevezések?
Az elsőt egy fotográfus, Robert Capa találta ki. A második világháború után született, ,,boldog békeidőket’’ megélt nemzedéket nevezte így az egyik fotósorozatában. Az Y generáció kifejezés – ami ennek a továbbgondolása – két amerikai történésztől (William Strauss és Neil Howe) származik. Érdekes, hogy az Y generációnak más megnevezései is voltak: „Ezredfordulósok“, de nevezték őket „Internet-generációnak” vagy ,,Mi’’ generációnak (utalván arra, hogy ezek a fiatalok sok mindent közösségben szeretnének megélni). Az utánuk következő korcsoportot Z generációnak nevezik. Ők az internetes világot már az anyatejjel szívták magukba.
Mi jellemzi alapvetően az Y korcsoportot?
Az Y generáció legfőbb jellemzője a bizonytalanság. Ezek a fiatalok – a mai húszas, harmincas korosztály – egy gyorsan változó világban élnek. Látszólag rengeteg lehetőségük van, és ez a szabadság illúzióját adja a számukra. A választás viszont döntés, és a döntés már elköteleződés – ezért nem szívesen döntenek. Ha egy Y generációs kiválaszt egyet a tengernyi lehetősége közül, azonnal megszűnik a szabadsága. Ez az élet minden területén így van: munka, szerelem, lakhatás. Nem tud választani, mert lehet, hogy holnap szembejön vele a még jobb, ezért nem akar leragadni egy mellett. Egy konkrét munka, egy konkrét nő, egy város mellett. Hisz mindig van másik, még jobb, ami szintén az övé lehet – legalábbis úgy hiszi...
A gyerekvállalás külön kategória, azt ugyanis már nem lehet „visszacsinálni“, és ezzel azért mindannyian tisztában vannak. Nem is vállalnak korán gyereket. Csak később, majd a jövőben, valamikor harminc után...
A lányok először karriert akarnak befutni, minél többet tanulni, jó állást találni (hiszen ma egy nő nem támaszkodhat arra, hogy a férje majd eltartja, mert nem tartja el). Ezért egy Y generációs lánynak meg kell tanulnia a saját jogán élni, és pénzt keresni. A gyerekszülést kitolja a kedvezőbb évekre, amelyek és a megfelelő férjek nemigen akarnak eljönni... (A kevésbé ambiciózusak sokszor lehorgonyoznak egy deres halánték vagy egy vastag pénztárca mellett, amelyik tulajdonosa minden földi jóval elhalmozza őket.) Az Y fiúk pedig még élni akarnak, kalandozni, a legjobb helyeket, a legjobb bulikat, a legjobb autókat kipróbálni. A legjobb állásokat megpályázni, hogy „nagypályások” legyenek a nagy játékban.
Az X generációs szülőknek, akik még a szocializmusban nőttek fel, sokkal, de sokkal kevesebb választási lehetőségük volt. Elindultak egy sínen (őszintén szólva, nem sok sín szaladt előttük), s ezen az egy sínen haladtak egész életükben. Nem volt kiszállás vagy letérés egy másik vágányra. Minden kiszámítható volt. Ez az egysínű élet viszont jóval nagyobb biztonsággal járt, mint a mai fiatalok élete. Az X generációsok elvégezték az iskoláikat, munkába álltak (a szocializmusban mindenki számára volt elég munka, még a lógósokat is megtűrték). S mikor megszületett az első gyerek, a fiatalok állami lakást kaptak, szinte ingyen. Az élet monolit volt, egyhangú és szürke. Nem lehetett ezt-azt kipróbálni, hiszen még sajtból is csak négyfélét lehetett kapni, s azért is sorba kellett állni. A fiatalok hát unalmukban egymás kezét keresték, s hamar gyereket csináltak.
Az együttélés a házasság előtt még nem volt szokásban (a szülők szigorú erkölcse kötötte őket). Hiába volt a menyasszony várandós, csak a házasságkötés után költözhetett egybe a párjával: még fontos volt a látszat. Az X generációs fiatalok huszonévesen szültek, sok lány nagy hassal állt az anyakönyvvezető elé. A gyerek volt a beugró az állami lakáshoz, mert azt majdnem azonnal megkapták. És minden ment előre, vagyis úgy nézett ki, mintha ment volna, miközben a vonat csak ott vesztegelt két megálló között a befagyott síneken... Utazni nem lehetett, esetleg a Balatonra. Jó posztot az kapott, aki párttagságit – az élet lassan csordogált. A családra is jutott idő, mert a munkaidő négykor szigorúan véget ért. Ezek után nem csoda, ha az apák és a fiúk, az anyák és lányaik, az X és Y generációk életfelfogása sokban különbözik egymástól.
Dóra, 25 éves:
– A korábbi generációkhoz képest felgyorsult az életünk. A pörgést szeretjük, hogy mindig történik velünk valami – nem az unalmas hétköznapokat. Ám a kapcsolatok felszínesek, a barátságok a közös bulizásból állnak.
Klaudia, 27 éves:
– Az Y generáció az okostelefonján lóg, és állandóan „kapcsolódva” van. Elég, ha a Facebookon van több ezer ismerős – nem a hús-vér emberre van szükségünk.
A többség a valóság show-k bűvöletében él. Egy napra legyél híres, legyél sztár, a többi nem számít. Szexvideóval milliókat kereshetsz, minek izzadni? A húzós munka unalmas.
Zsuzsa, 27 éves:
– A régi reklámokban mindig két gyerek volt. Ma már sokszor csak egyet látunk. Tudat alatt így mászik a fejünkbe a modern családmodell, ahol csak egy gyerek van. Sehol nem látunk buzdítást arra, hogy több gyerek szülessen.
Péter, 28 éves:
– Szakmák halnak ki, nincs egy jó asztalos. Manapság mindenki főiskolára igyekszik, holott nem mindenki oda való. Ennek hátterében az a gondolat húzódik meg, hogy „diplomával mérd magad”. S akinek nincs diplomája, az semmit nem ér. Addig nem gondolok családalapításra, amíg eltartott vagyok. Elég stresszesen él a korosztályom: az egyetemeken nyomás alatt vagyunk, és a szülők magas elvárásainak is meg kell felelni. Úgy vélem, a generációmból sokan nem akarnak felnőni, jól elvannak a szülőkkel. A cél ma az, hogy megmutasd, mid van – nem pedig az, hogy kid van.
Az Y generáció és a felnőttség
Egy amerikai szociológus, Ronald Inglehart elmélete alapján azok a fiatalok, akik úgy nőnek fel, hogy a materiális értékek biztosítva vannak számukra, ezeket kevésbé tartják fontosnak – sokkal inkább az ún. posztmateriális értékeket (önmegvalósítás, környezetvédelem, művészetek) részesítik előnyben. Például egy mai húsz-harminc éves fiatal sok esetben fontosabbnak tartja azt, hogy szabadon utazgathasson a világban, mint hogy saját lakása legyen. Megelégszik egy albérlettel vagy a szülői házzal. Nincs röghöz kötöttség. Ezek a fiatalok azon törik a fejüket, hogyan élvezzék ki az életet a lehető legjobban. Nagy kanállal akarnak meríteni az élvezetekből.
(Kép forrása: pinterest.com)
Éva, 28 éves:
– A legnagyobb gond, hogy nem merünk önállósulni. Sokan hónapokig, sőt, évekig keresnek állást az egyetem elvégzése után. Mert nem kell az „akármilyen” állás. Olyan munkát keresünk, amit majd örömmel végezhetünk! Ha pedig ilyet nem találunk, akkor piszkosul jó fizetést kérünk, amiért megéri „szenvedni”. Esetleg szerzünk még egy diplomát, és tovább élvezzük a „mama hotel” kényelmét. Közben meg szorongunk, hogy mi lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltük. Mert általában nem úgy alakulnak.
Adrienn, 26 éves:
– Azért is nehéz a leválás a szülőkről, mert senkinek sem biztos az állása. Minden fiatal feje fölött ott lebeg a leépítés réme. A bizonytalanság sokakat eltántorít attól, hogy megállapodjanak és megházasodjanak. Én legalábbis így látom.
A közösségi hálók feltűnése óta teljesen megváltozott az érzelmi élet a családban. A gyerek rossz fát tesz a tűzre, a szülő megdorgálja. Régen a gyerek visszavonult a szobájába, s napokig emésztette az elhangzottakat. Bezzeg ma!
A gyerek ugyanúgy visszavonul, vagy fel sem áll a gép mögül, s amint a szülő kihúzta a lábát a szobából, felmegy az internetre, s ott a barátoktól azonnali feloldozást nyer. Régen a gyereknek sokszor napokat kellett várni, míg megoszthatta valakivel a bánatát (ötöst kapott, leszidta az anyukája), sokszor órákig őrlődött. Ez az idő viszont fontos volt, mert megindult benne az érzelmi feldolgozás. És ennek köszönhetően később kialakult a konfliktusmegelőző stratégiája, hisz a gyerek rendre rájött, hogy „hol követtem el a hibát”, „azt kellett volna csinálnom, hogy...”.
Ma már senki nem tart magában semmit, mindent mindjárt kiönt az internetre. A gyerek sokszor csak a húszas évei elején, az első munkahelyén szembesül azzal, milyen is a felnőttek világa. És sorra bajai lesznek, mert a szociális helyzetek kezelésében szinte gyerekes... A szemtől szemben zajló helyzeteket egyszerűen képtelen megoldani.
