A nagymamánál két hatalmas sárgabarackfa is állt egykor. Nálunk akkoriban még a kutyák is barackot ettek. Szó szerint.
Hiába magyaráztam nekik, hogy meg kell várni, míg beérik, vidáman ropogtatták az éretlen zöld gyümölcsöt. De nem bántuk, a fán nekünk is maradt bőven...
Érett kajszi a várkonyi barackosból
Kellemetlen élmények is fűznek a sárgabarackhoz, mert az egyik legundorítóbb rovar is imádja. Szüreteléskor nem csak a barackra, a fülbemászóra is rámarkoltam. Ficánkolt az ujjaim alatt, én pedig elhajítottam a gyümölcsöt. Tudom, hogy a fülbemászók hasznosak, mert a kártevők egy részét elpusztítják. Ám ha elszaporodnak, kárt is okozhatnak... Például a barackfa termésében.
A gyümölcs felhasználásának csak képzeletünk szabhat határt, hiszen lehet belőle lekvár, befőtt, dzsem, barackital, aszalvány. Frissen süteményekre is használható – és literszám készül belőle barackpálinka.
Jó termésű évben érdemes több befőttet, lekvárt (és persze pálinkát) készíteni, mert a következő évben előreláthatólag kevesebb termést ad a fa, hiszen neki is pihennie kell. Aki az egész termést befőzi, arra ferde szemmel néz a többség: „Jó lett volna pálinkának!”
Hát ilyenek vagyunk mi, magyarok (akiknél a kajszi szinte nemzeti gyümölcs). Mert, ugyebár, a magyar ember mindenből tud pálinkát főzni. (A minőség már kérdéses...) Ám aki kóstolta a nagymama baracklekvárját, az megérti, miért kerül feláldozásra a nemes gyümölcs a lekvárok oltárán.
A magról
Gyerekkorunkban a sárgabarack magját mindig kitettük száradni a napra, majd pár nappal később, amikor már jónak ítéltük, feltörtük, és megettük a magbelet. Isteni csemege volt. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy nem szabad sokat enni belőle, mert mérgezést okoz arzén- és ciántartalma miatt. Édes magva kevésbé káros, azt fogyaszthatjuk...
A gyümölcskertész mondja!
A sárga-, a rózsa- és a kajszibarack a rózsafélék családjába tartozik. Több forrás is igazolja, hogy Kínából származnak. Vagyis abból az országból, ahonnan manapság a legtöbb csomag érkezik. A barack anno nem konténerben hagyta el szülőföldjét, hanem a Selyemúton érkezett meg kontinensünkre – az örmény közvetítésnek hála. Latin neve (Prunus armeniaca) szintén örmény eredetre utal. Elterjedésében a rómaiak, majd a törökök is segítették, és a török hódoltság idején talált nálunk otthonra. Északabbra haladva már nem nagyon él meg, mert a meleg éghajlatot kedveli.
Egyes források szerint a 20. század első felében mifelénk a gyümölcsösök mintegy 20 százaléka barackos volt! Ma már csak elvétve lehet találni.
Egy barackfa 4-7 méter magasra is megnő, és akár 90 éven keresztül terem. Évente 100-120 kilónyi gyümölccsel hálálja meg a gondoskodást. Virága fehér színű, még lombfakadás előtt virágzik, ám ilyenkor a fagyok – ahogy a tavalyi „koronás” tavaszon is tapasztaltuk! – nagy kárt tehetnek benne. Ha a korai fagyok erősek, azt a termés sínyli meg – és persze a spájzunk polcai, melyek üresen maradnak. Ha szerencsénk van, és nem fagy el a fa virágzata, akkor fajtától függően júniustól augusztusig terem két-három héten keresztül.
A termés legnagyobb része víz (mintegy 85%). Érdekessége, hogy a gyümölcsben található A-vitamin késlelteti a látásromlást, erős rákellenes hatású, és kedvezően hat a zsíranyagcserére. Héja és gyümölcshúsa a bőrre helyezve pakolásként segíti annak regenerációját.
Miért gyógyszer?
A Kína és Pakisztán határán fekvő Hindukus-hegységben él a hunza népcsoport, melynek tagjai állítják, hogy a kajszibaracknak köszönhetik hosszú életüket. A növény termésének minden egyes részét felhasználják, és nagy becsben tartják. Például az édesítést aszalt gyümölccsel oldják meg, olajukat a mag hideg préselésével nyerik, a szárított magbelet pedig univerzális gyógyszerként használják mindennapi bajaikra. Ami nem is meglepő, hiszen vitaminokban és antioxidánsokban gazdag.
Egy barackfa 90 éven keresztül terem. Ha a korai fagyok erősek, bizony nem lesz barackunk. Júniustól augusztusig terem két-három héten keresztül.
Csengő barack
A barackot régi rajzokon és festményeken is megörökítették. Alább egy flamand festő képe az 1650-es évekből: kislány őszibarackkal és sárgabarackkal.
A lekvárfőzés
A magyar népi konyhában külön fejezetet képvisel a lekvárfőzés. Mama mindig úgy csinálta, hogy az érettebb gyümölcsöket szépen meghámozta, kimagozta (ilyenkor félretette száradni), majd összetörte vagy metélte – amilyen apróra csak tudta – a barackot. Ma ezt elvégezhetjük egy turmixgéppel is. Amikor ezzel végzett, hozzáadta a cukrot.
Készítsünk baracklekvárt, ahogy a nagymama tette. Itt figyelni kellett mindig, mert nincsenek pontos mértékek, mindent a szájuk íze szerint készítettek...
A mennyiséget mindenkinek magának kell megállapítania, hiszen lehet a gyümölcs jó érett, így édesebb, akkor kevesebb cukrot igényel. Azt mondom, egy kiló jó érett barackhoz fél kiló cukrot tennék. Ha még kell, később lehet ezt pótolni. Facsarhatunk bele egy kis citromlevet is, ettől kissé savanykás lesz, de még mindig megtartja édességét. Az így kapott pépet egy éjszakára állni hagyjuk – én a hűtőbe tettem 24 órára. Másnap felteszem főni és folyamatos kevergetés mellett figyelem ahogy sűrűsödik...
Dömötör Ede fotóin sorjáznak a barackfák a csallóközi gyümölcsösben!
