A Kukkónia a Csallóközre használt megnevezés. (Az Aranykert mellett.) A név még a baljós tatár időkből maradt ránk, mikor is a lápban megbúvók „kuk-kuk” kiáltásokkal üzengettek egymásnak. A csallóközieket ezért „kukkóknak” is csúfolták. A szájhagyomány szerint az unka béka hangját utánozták.
Az Aranykert ma is számos kincset tartogat. Gazdag történelme, hagyományai és felbecsülhetetlen értékei eddig csendesen fejet hajtottak a nagy világ zaja előtt. Egy generáció elveszett: az egyre gyorsuló világban az öregek nem tudják átadni ősi tudásukat. Elfelejtődnek az apáról fiúra szálló mesterségek, a téli estéken öröklődő történetek. Uniformizálódnak a szokások, és meglazulnak a gyökerek.
Nagy Iván etnológust, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum igazgatóját kérdeztük.
– Milyen forrásokból szerezhetünk tudomást a Csallóköz legrégibb történetéről?
– A történész háromféle forrással dolgozik. Az írott források, a tárgyi emlékek és az ún. szellemi hagyományok segítik őt abban, hogy egy nép vagy terület történelméről tiszta képet kapjon. A Csallóköz legrégibb történetével kapcsolatban azonban nem állnak rendelkezésre írott források, és a régészek által feltárt tárgyi emlékek csekély számúak. A régészet eszközeivel tehát nem lehet egyértelműen feltérképezni, hogy a Csallóközben milyen népek éltek, mely etnikumok váltották egymást. A csallóközi településnevek már jóval beszédesebbnek bizonyulnak: BIZTOS támpontot nyújtanak múltunk megismeréséhez.
– Mi mindenre derülhet tehát fény pusztán a településeink neveiből?
– Egy helység rengeteg információt hordoz a nevében: sokat mondhat arról, mikor keletkezett, kik alapították, birtokolták, vagy épp arról, kik voltak a lakói. Már csak a névadási módozatból is sokat kikövetkeztethetünk. Egy település különféle módon kaphat nevet. A legrégebbi településnevek puszta személynevek, melyek önmagukban, toldalékok és ragok nélkül jelölték a települést. A települések puszta személynévvel való megnevezése pedig tipikusan magyar SZOKÁS. Még a nomád korból ered, amikor is a területet annak tulajdonosával azonosították. Vagyis őseink nem valahova, hanem mindig valakihez mentek! A település megnevezéséből a TELEPÜLÉS KORÁRA is következtethetünk. A hét magyar törzsről elnevezett településeink, mint a Keszi, a Kürt, a Nyék vagy a Megyer közvetlenül a honfoglalás környékén jöhettek létre. Utána ugyanis a törzsi rendszer szétesett.
– Még mely csallóközi települések nevei ősi magyar eredetűek?
– A puszta személynevekkel megnevezett települések közé tartozik még (Hegy)Éte, Hodos vagy a (Nagy)Abony is. Tulajdonképpen a Dunaszerdahely környéki települések, az Udvarnokokat leszámítva, mind-mind személynévi eredetűek. De a személynevek toldalékos formában is szép számban előfordulnak a környéken. Ilyenek például Bacsfa, Balázsfa vagy Budafa. A Tejed elnevezés a Tej nemzetség kisebb birtokát jelenti. Az ő birtokukba tartozott egyébként Tejfalu is. Érdekes Nyékvárkony esete is, amely két településből áll. A várkony szó avart jelent, azaz egy kelet-ázsiai nomád nép emlékét őrzi, amely a 6-8. században a Kárpát-medencében élt. Valószínűleg ők voltak az egykori Várkony lakói is. Míg Nyék törzsi neve arra utal, hogy az említett törzs egy része telepedett le az egykori avarok lakta település mellé.
– Milyen örökséget hagytak ránk honfoglaló őseink?
– A legrégebbi csallóközi településneveink majd egy szálig magyar eredetűek! A helységnevek magyar eredete pedig arra utal, hogy a honfoglalás környékén rendkívül nagy számban jelentek meg itt az őseink. Az egész településszerkezet nagyon régi, elnevezéseik pedig arra engednek következtetni, hogy egyáltalán – a Kárpát-medencén belül is – a legrégebbiek közé tartoznak. Mivel az itt élők hűek voltak a gyökereikhez, a honfoglaló magyarok leszármazottainak tartották magukat. Jutalmul a király felmentette őket az adófizetés alól. Helyette háborús időben katonai szolgálattal tartoztak a mindenkori uralkodónak. Belőlük alakult ki az az erős középnemesi réteg, amely még a 20. század elején is büszke volt származására. Hodos falu szinte minden lakója nemes volt, így ott a nemes szolgált nemest. Ezek a kiváltságok és a belőlük fakadó szokások még száz évvel ezelőtt is élőek voltak. Kevesen tudják, de a Kárpát-medence északnyugati részében épp a Csallóközben élt a legtöbb köznemes!
– A Csallóközben tehát páratlanul nagy számban telepedtek le a honfoglaló magyarok. Vajon mi volt számukra annyira csalogató ebben a vidékben?
– Mivel honfoglaló őseink nomád állattartással foglalkoztak, olyan területeket kerestek, melyek állataik számára elegendő élelmet biztosítottak. A Duna által körbezárt területen pedig mind vízből, mind gazdag legelőből elegendő állt rendelkezésükre. Emellett nem elhanyagolható szempont a nyugati határ közelsége sem: a Csallóközben kialakult erős hátországból indultak kalandozó hadjárataikra.
L. Horváth Katalin
