Már megszoktuk, hogy a Maison Chanel mindig rendkívüli és látványos keretek közt mutatja be új divatkollekcióját. A Chanel divatház joggal lehet büszke pompázatos bemutatóira.
Közöttük is az egyik legkiválóbbra, a 2008-asra, amely különleges helyet foglal el emlékezetünkben. A divat királya ugyanis 2008 januárjában mutatta be a lenyűgöző párizsi Grand Palais-ban a 2008-as tavasz/nyári luxuskollekcióját.
A Barbie filmben is szerepel az ikonikus kiskosztüm (© Vogue)
Pontosan a palota szikrázó üvegkupolája alatt egy hatalmas, 25 méter magas Chanel-kabát díszelgett: szürke volt, mintha betonból öntötték volna, tökéletesen arányos, a legapróbb részletek ugyanúgy kidolgozva rajta, mint egy igazi Chanel-kabáton... A nyitott kabát belsejéből váratlanul modellek léptek elő, learatták az elismerő tapsokat, azután ismét eltűntek ott, ahonnan jöttek. A kabát ott maradt, akár egy totemoszlop, mint a Chanel-szellem alfája és ómegája, mindennek a kezdete és vége.
„Minden tervező arról álmodik, hogy egyszer ő is megalkot egy Chanel-kabáthoz hasonló darabot – mondta Karl Lagerfeld, az egykori tervező. – A Chanel-kosztüm a farmer és a póló ellenpárja. Neutrális viselet – egyszerre nőies és férfias, az időtlen divat szimbóluma.” Karl Lagerfeld megállapítása pontos. A Chanel-stílus lényege, géntérképe és egész története benne rejtőzik ebben a semmivel össze nem téveszthető, ikonikus kosztümkabátban.
A Chanel-márka alkotásvonala két – látszólag összeegyeztethetetlen – szélsőség között egyensúlyoz. A két, szembefordított C embléma megalkotója, Coco egyetlen varázsütéssel össze tudta ezeket kapcsolni: a stílust a célszerűséggel, az ízlést a praktikussággal. Kosztümje ennek a szintézisnek a mintapéldája!
A kiskabátból és szoknyából álló női viselet feltalálását John Redfern angliai szabónak tulajdonítják, aki valószínűleg 1885 táján alkotta meg ezt az együttest. Azonban az elismerés és csodálat Coco Chanelt illeti meg, aki a múlt század húszas éveiben teljesen új szemlélettel felfrissítette ezt a „kitalálmányt”.
Félretette a nehéz szöveteket, a tömött béléseket, amelyek nemcsak kényelmetlenek voltak, hanem korlátozták is a nőket a szabad mozgásban. Coco a férfi alsóruhák anyagát, a dzsörzét választotta kedvencéül, amely ideálisan puha és könnyű volt, azonkívül kényelmesen követte a mozgó test vonalait.
A nagy áttörés azonban az ötvenes évek közepén következett be, amikor Coco hosszú szünet után visszatért a divatvilágba. Leggyilkosabb fegyvere, amellyel az egyre inkább előretörő és sikeres Christian Diort akarta legyőzni: az angolok kedvenc szövete, a tweed – és a belőle készülő, „férfias” elemekkel megtűzdelt kosztüm volt. Ebben egy tiroli szálloda férfi alkalmazottainak viselete inspirálta, amelyet utazásai közben látott Salzburg közelében.
Coco Chanel kosztümje szabászati műremek volt, számtalan ritka és okos technikai megoldással. A kosztümkabát szögletes volt, fazon nélkül, abban az időben divatos válltömésekkel. Coco Chanel kedvenc szavajárása az volt, hogy: „A ruha eleganciája attól függ, mennyire lehet szabadon mozogni benne.” Tehát nem volt tűzés a mellrészen, csupán egyetlen hajtás végig a háton.
Az ikonikus kosztüm Coco Chanelen
S hogy a kabát még hajlékonyabb legyen, kétoldalt betoldással fogta össze a kabát elejét és a hátrészt. A szál mentén szabott ujjakat (a csuklónál egy rövid hasítékkal) egyenesen a vállrészhez varrta. A kabátujj felső szegélyének szélére egy vékony rézláncot illesztett a bélés alá, amitől a kabátujj tökéletesen kifeküdt a vállon.
A kabátkára varrott zsebeknek praktikus szerepet szánt: azt, hogy a nők zsebre dughassák a kezüket, holott ez akkoriban nem volt szokás. A kabátkát körös-körül elütő színű grosgrain paszpollal szegélyezte. Különös gondot fordított az aranyozott gombokra, amelyek oroszlánfejet, kaméliát vagy a feltűnő kettős CC monogramot ábrázolták. A kosztümhöz tartozó szűk szoknya térdig ért, a hozzáillő blúz a bélés anyagából készült.
„Két fekete kosztümmel és három fehér blúzzal – egy reggelre, egy délutánra, egy estére – minden nő meghódíthatja a szeretett férfit, egyszersmind kifogástalanul elegáns lehet.” Coco Chanel sziklaszilárdan hitt benne, hogy a kosztüm sikert arat.
A divatlapok már nem annyira, legalábbis eleinte. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az akkori öltözködési etikett semmibe vétele olyan provokáció, amelyet nem mindenki fogad el azonnal. A nőkben azonban nem volt előítélet: egy pillanat alatt tudták, miről van szó, és örömmel fogadták ezt a forradalmian új öltözéket. Elsősorban az amerikai nők lelkesedtek érte, hiszen tudnivaló, hogy náluk a kényelem áll az első helyen.
A Chanel-kosztümök csakhamar az eleganciát és a minőséget jelentették a világ asszonyai számára, akár Párizsban, a Rue Cambonon készültek, akár jobb-rosszabb másolatokról volt szó, amelyek elárasztották a piacot. Coco Chanel ezt így kommentálta: „Sírnom kellene, ha a ruháimat soha senki nem utánozná.”
A Chanel-kosztümöknek többféle variációja létezik (© X / The Metropolitan Museum of Art)
Szabászati szempontból a történelem legbaljóslatúbb Chanel-kosztümje – ilyet viselt Jackie Kennedy 1963. november 22-én, amikor Dallasban lelőtték a férjét, s ennek következtében alapvető fordulat következett be a világtörténelemben – nem volt száz százalékos „Chanel”.
A legendás rózsaszín kosztümöt, amelynek eredetijét 1961-es őszi/téli kollekciójában mutatta be Coco Chanel, a New York-i Chanel Chez Ninon készítette az eredeti szabásminta alapján, eredeti anyagból és gombokkal – a párizsi Maison Chanel engedélyével. Ez abban az időben elfogadott megoldás volt, és azzal a céllal alkalmazták, hogy a First Ladyt senki ne vádolhassa xenofíliával, azaz az európai divat előnyben részesítésével. A véres fotók ellenére a nők a mai napig imádják a Chanel-kosztümöt. Hát mi ez, ha nem igazi csoda?
Jack Kennedy és Jackie az elhíresült kosztümben
