Csak az ember viselkedik

Sokan azt hiszik, az illemszabályok csak a színházlátogatásokra és az angol királyi udvar fogadásaira vonatkoznak. Pedig nem. Az illemről nem mondhatunk le magánéletünk legintimebb helyszínén, az otthonunkban sem. Főleg most, hogy a Covid fenekestül felforgatta az életünket, s az ember-ember közti jó viszonyt szó szerint lenullázta. (Öltözködésünket pedig a Kardashian klán melegítődivatjára degradálta.) Legyünk udvariasak és jól neveltek, s ezáltal jobb emberek.

Nagyon szeretem a nagymamámat és a nénjeimet is, mégis a falra tudnék mászni, amikor meglátogatom őket. Már az előszobában azt hallom: „A cipőtartóban találsz papucsot!” Próbálok ellenkezni, hogy tiszta a cipőm, de a végén megadom magam.

Csak az ember „viselkedik” – és a háziállat, például a kutyus, de csak akkor, ha az ember arra megtanítja. (© Tanaka Tatsuya)

Utálkozva fölveszem a házi papucsot, melybe előttem már jó pár ember lába beleizzadt. Az illemtanár erre azt mondja: Ha kellemetlen valaki számára, hogy közszemlére tegye átizzadt harisnyáját vagy zokniját, udvariasan megkérdezheti, magán hagyhatja-e a cipőjét. Aki rendben tartja a lábbelijét, annak szép tiszta a cipője, és senkinek nem lehet ellene kifogása, ha magán hagyja... Vannak olyanok is, akik szívesen járnak mezítláb. Ebben az esetben megkérdezhetik a vendéglátójukat: „Levethetem a cipőmet? Anélkül sokkal jobban érzem magam.”

Királyságom az otthonom

Ne higgyük, hogy az illemszabályokat csak előkelő helyszíneken – az operában, a legfelső körökben vagy királyi fogadásokon – kell betartani. Otthon is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy „viselkednünk” kell. Főként az utóbbi években, amikor sok ember áthelyezte munkahelyét a lakásába, sőt: a családi ünnepeket és születésnapokat is otthon üli meg (hogy spóroljon). Ilyenkor nagy szükség van házi illemszabályokra. Végső soron: a saját családunk is egyfajta társaság. Minél több időt töltünk együtt, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy a többieket zavarni fogja, ha a konyhában nincs elmosva az edény, vagy szanaszét hevernek az asztalon a használt papír zsebkendők... Nem sokan szívlelik azt a vendéget, aki otthonosan kinyitja a hűtőjüket, hogy megnézze, nem maradt-e a múltkori jófajta házi kolbászból. (Ez a szokás némely vidéken még ma is dívik.)

„Társasági viselkedésünket az otthon megtanult illemszabályok szabályozzák, és ezek határozzák meg gyermekeink viselkedését is” – mondják a hozzáértők. Ezzel teljesen egyetérthetünk. Minden családban más viselkedési szabályok érvényesek. Van, aki a heverőn reggelizik tévénézés közben, a másik meg kizárólag a konyhaasztalnál kávézik herendi porcelánból. Az egyik családban vacsora közben félre kell tenni a mobilt, máshol evés közben mindenki a telefonjával van elfoglalva. Ki mondja meg, mi a helyes és mi a helytelen? Például a családi kupaktanács.

A házi etikett egyszerű dolgokról szól. Arról, hogy ne zavarjuk egymást vagy egymás köreit. Az „illemhelyen” valaki megint nem tett új papírtekercset a kifogyott helyébe... Vagy: kezet szeretnénk mosni a fürdőszobában, és azt látjuk, hogy a mosdókagyló tele van hajszálakkal. Ha nem vagyunk tekintettel egymásra, akkor lépten-nyomon csak bosszankodni fogunk.

A családi tanács

Ha azt akarjuk, hogy otthon se menjünk egymás idegeire, fel kell állítanunk pár alapvető illemszabályt. Miért fontos ez? Egyszerűen azért, mert hangulatunkra nagy hatással van a környezet, amelyben élünk. A bevetett ágy, az elmosott edény, a tiszta ruha, a kitakarított lakás adja meg azt a komfortérzést, hogy minden rendben van – és én is rendben vagyok. Az illemtanár szerint a rendezett otthon és a betartott szabályok pozitív energiát sugároznak a családtagokra.

A házi harmónia és „egyensúly” kialakítása ma már művészetszámba megy. A mai nagy demokrácia lényege, hogy mindenki érzéseinek helyet kell adni, ahogy mindenki véleményének is. Ennek a vége azonban káosz lesz; és ez előre borítékolható. Ezért is fontos az előre lefektetett illemszabályok gyűjteménye, vagyis a házi illemkódex. A házi jólneveltség alapja, hogy ugyan a családban bárki elmondhatja a véleményét, valamint kinyilváníthatja, mi fontos számára, ugyanakkor megértéssel kell fogadnia a többi családtag véleményét is. Ne féljünk összehívni ehhez – mármint az illemkódex felállításához – a családi kupaktanácsot, akár rendszeresen. (Ilyenkor mindig előre meg kell állapodni abban, hogy min fogunk változtatni.)

Viselkedésünk megmutatja, milyenek vagyunk legbelül. Az illem mindig az udvariasság és a jólneveltség házasságából születik meg. Az udvariasság azt jelenti, hogy tekintettel vagyunk mások elvárásaira, elfojtjuk a bennünk munkáló önzést és indulatokat, segítünk egymásnak és egymáson, és igyekszünk, hogy ne sértsünk meg senkit. Az udvariasság az egyik legfőbb életparancsunk. Mutatja, hogy mennyire sajátítottuk el a jólneveltség illemszabályait. Már maga a szó, udvariasság – és alapja, az „udvar” szótő is utal a kifejezés eredetére. A német Höflichkeit és az angol courtesy (court ’udvar’) is mutatja, honnan ered a kifejezés. Az illemszabályok a királyi udvarokban alakultak ki, ahol a nemes társaság megegyezett a viselkedési szabályokban. Az illemszabályok kellemessé teszik az életet, és szoros kapcsolatban állnak egy nép vagy társadalmi réteg kulturáltságával – valamint a mindenkori emberi kultúrával. Csak az ember „viselkedik” – és a háziállat, de az csak akkor, ha az ember megtanítja rá.

Az udvariasságot kisgyerekkorunk óta tanuljuk, először a szüleinktől, nagyszüleinktől és az óvodában. A jólnevelt emberekre azt mondják: volt gyerekszobájuk! A gyermekkorban megtanult illemszabályok elkísérnek bennünket egész életünk folyamán, és segítségünkre vannak abban, hogyan viselkedjünk másokkal – a barátainkkal, kollégáinkkal vagy üzleti partnereinkkel szemben. Az illemszabályok társadalmi küldetése, hogy kifejezzék tiszteletünket mások iránt, és kellemessé tegyék ismerőseink életét, ha a mi társaságunkban időznek. (Miáltal mi magunk is kellemesebben élhetünk.)

Pizsamában ebédelni

„Reggel elkészítem a gyerekeket az iskolába, nincs időm magammal törődni. Amikor becsukódik mögöttük az ajtó, elárasztanak az e-mailek, a számítógépembe érkező munkák, és sokszor előfordul, hogy nincs időm felöltözni – írja le egy home office-os munkanapját a fordítással foglalkozó Marika. „Az utóbbi időben már igyekszem tudatosan figyelni erre, mert rájöttem, milyen sokat segít, ha az itthoni munkához is rendesen felöltözöm, mintha bemennék a fordítóirodába. Néha még a sminkemmel is eljátszadozom, a múltkor a futár meg is dicsért” – teszi hozzá nevetve.

Ismerős a helyzet? Te is pizsamában, kócosan kortyolgatod a hideg kávét egész délelőtt? Ebben az esetben egyedül a fegyelem segít, ami kézen fogva jár a felelősségtudattal és az önbecsüléssel. Az illemtanár erre is tud tanácsot adni: Szeresd magadat, és akkor a legjobb dolgokkal ajándékozd meg magad. Ne tartogasd a legjobb ruháidat kimenős vagy jelenéses alkalmakra.

Otthonra is öltözz fel rendesen! Nem kell nagyestélyiben ülnöd a laptop előtt, de azért ne adj teret a lustaságnak. Törődj magaddal, ne legyen mindegy, hogy milyen ruhát veszel magadra reggel. Vagy egyáltalán: leváltod-e a pizsamádat valami „emberbarátabb” öltözékre...

Talán jobban rendbe szedjük magunkat, ha családunk többi tagja is otthonról dolgozik. Ez azonban ritkaság. Viszont dupla adag fegyelemre van szüksége annak, aki egyedül lakik. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy lábujjhegyen járjunk otthon, és előkelően beszéljünk a kutyánkhoz. A házi etikett egészen másról szól. Röviden arról, hogy tudjunk akkor is tükörbe nézni, ha naphosszat egyedül bóklászunk otthon – illetve ne zavarjuk egymást és egymás köreit, ha a családtagjaink is itthon időznek.

Észrevesszük, hogy az „illemhelyen” valaki megint nem tett új papírtekercset a kifogyott helyébe... Vagy: kezet szeretnénk mosni a fürdőszobában, és azt látjuk, hogy a mosdókagyló tele van hajszálakkal... Ha nem vagyunk tekintettel egymásra, az kihat a szerelmi életünkre is. „Sokszor kiderül, hogy a békétlenkedő családtagok nem beszélgetnek egymással eleget, nem mutatnak elég tiszteletet egymás iránt. Ilyen kifogásokat hallunk: Most nincs időm, máris kezdődik a mérkőzés… Vagy: Menj már, olyan vagy, mint az apád…” – sorolja a pszichológus, aki a házassági konfliktusokat ecseteli.

Tudjuk, hogy nem létezik egységes álláspont azt illetően, miként lehet boldog a háztartásunk. De nagy lépést teszünk ennek irányába, ha odafigyelünk egymásra, türelmesek és udvariasak vagyunk az élet hétköznapi helyzeteiben is.

(© Tanaka Tatsuya)

Végső dilemma a papucs körül

A papucs kérdése nem egyszerű. A cipő az öltözék elmaradhatatlan része. Az összbenyomás felét teszi ki (ha nem többet). A vendéglátónak nem tanácsos, sőt „ciki” ebbe beleszólnia. Ha a vendég magán akarja tartani a cipőjét, akkor ezt el kell fogadni. Több is veszett Mohácsnál! A vendéglátó is felajánlhatja a vendégnek, hogy maradjon cipőben, mégpedig ezzel a felszólítással: „Ha neked kényelmesebb, tartsd magadon a cipődet, engem igazán nem zavar.”

Szóval, mi legyen a papuccsal?

Vendég fogadásakor nem ildomos megemlíteni a papucsot. Vendégpapucsot, sarut felajánlani nem esztétikus, nem is higiénikus. Szóba hozni sem illik. Papucsot kérni sem illendő, kierőszakolni meg végképp nem. Ha a vendég mindenáron le akarja vetni a cipőjét, ezzel azt kockáztatja, hogy a végén mezítláb marad. Ha a vendéglátó mégis felajánlja a papucsot, köszönettel visszautasíthatjuk: „Köszönöm, nagyon kedves, de inkább mezítláb maradok.”