Nemrégiben megvette a magyar állam, s ebben lelt otthonra a kassai magyar főkonzulátus. Most ebben a palotában nyújtanak egymásnak kezet a szlovákok, a magyarok és a kassai németek, a cipszerek leszármazottjai.

A palotának nincs hosszú története, de annál nevezetesebb. A 19. század elején építették klasszicista stílusban előbb a Csáky, majd a Dessewffy grófok számára. Amúgy a két család története izgalmakban és színekben jócskán bővelkedik, követi az egész magyar történelmet. (Fotó: Németi Róbert)

csaky-dessewffy-palota-kezdo.jpg

Mindkét család ősi magyar család, melyek sokszor váltakozó oldalakon álltak a harcokban, de közben állhatatosan gyarapították hírüket és vagyonukat. A kiválóbbak közülük több nyelven beszéltek, jogi végzettséget szereztek Kassán. Sokan nagylelkű adományozók voltak, a nyomorultak felkarolói.

Mindkét családnak rengeteg ágát tartják nyilván – a Csákyak 12 ágban legalább ezer éve vannak jelen Magyarországon. Az 1400-as években Csáky Ferenc udvarában nevelkedett Hunyadi János, s ő tartotta keresztvíz alá Mátyás királyt. A Dessewffyek a Száva mellől a törökdúlásban kerültek ide. Voltak köztük császárhűek, de Dessewffy Arisztid, az aradi vértanú nevét is sokan ismerik.

csaky-dessewffy-palota00013.jpg
A kassai palota főúri rezidenciának épült! 1821-ben az orosz cár volt a vendége – ezt minden leírás megjegyzi, mert ő volt ez idáig a legjelesebb vendég. Mielőtt a magyar állam megvette a kassai főkonzulátusa számára, a szlovák alkotmánybíróság székhelye volt, előtte pedig képtár működött benne (akkor ki is gyulladt).

A palotáról röviden

A Csáky–Dessewffy-palotát ifj. Csáky Antal építtette 1801–1805 között. Mivel felesége Szunyogh Jozefa volt, így a homlokzaton a két család címere látható, melyet felül kilencágú grófi korona zár. Hét gyermekük született. Egyikük, Mária Alojzia Dessewffy Ferencnek nyújtotta kezét – ekkortól kerülnek a Dessewffyek is a képbe. A házasságkötésre 1819-ben került sor.

A férj Kassa polgármestere volt 1848-ig, mikor is lemondott, mert a várost elfoglalták a császáriak. Négy gyermekük született. Ők rendszerint Fintán tartózkodtak, így gyakorta bérbe adták a palotát.

1821-ben I. Sándor cár szállt meg az épületben. A cár a Szent Szövetség tagjaként intézte a napóleoni háborúk után Európa sorsát, ezért utazgatott. 1849 júniusában Romanov nagyherceg érkezett Kassára – az 1848-as magyar szabadságharc leverésére. Ugyanabban a szobában akart aludni, ahol a nagy előd, I. Sándor is aludt, hogy úgymond ugyanazt a levegőt szívhassa.

csaky-dessewffy-palota00009.jpg
A palotát a magyar állam szépen restauráltatta és berendezte. A falakat a Csákyak és a Dessewffyek portréi díszítik. Jeles események befogadására is alkalmasak a terek. A kassai sétány megint kicsit szebb lett vele!

Az épület a 19. század végén lakatlanná vált. Mikor aztán „bejöttek a csehek” – vagyis az első Csehszlovák Köztársaság idején –, megszűnt főúri rezidencia lenni. A végén (1928-ban) egy Major nevű kassai hentes vásárolta meg. A helyiségek zömét egyesületek és cégek bérelték, üzletek – hentesüzlet is – működtek benne. Kereskedés, autóműhely, fényképészeti szaküzlet, borozó, ingatlanközvetítő cégek és szövetkezetek...

1960-ban államosították az épületet, és akkortól a Kelet-szlovákiai Képtár otthona lett. A fordulat után, 1990-ben a Major család leszármazottai visszakapták, tőlük vette meg a magyar állam.Ezeket tudtuk meg Balassa Zoltán történésztől.

csaky-dessewffy-palota00012.jpg
Nem véletlenül mutatjuk be az újjászületett grófi palotát. Itt írták alá 1918-ban Kassa város átadatását a Csehszlovák hatóságoknak. Ma a kassai magyar főkonzulátusnak ad otthont.

A nagyságos fejedelem

Kassa 1704 őszén felesküdött II. Rákóczi Ferenc lobogójára. Kassa ma sírhelyének köszönhetően zarándokhely.

csaky-dessewffy-palota00006.jpg

Kassa címere.

csaky-dessewffy-palota00014.jpg

Dór oszlopok

A klasszicista stílus a régi görög és római építészet jegyeinek felelevenítését jelenti. A kassai palota dór oszlopos (ez annyit jelent, hogy az oszlopfejek nem cirkalmasak), egyemeletes, erkélyes. Látványossága középütt a timpanon.

csaky-dessewffy-palota00015.jpg

A ház oromzatánlátható a Csákyak címere, a nyaknál levágott, vérző, bajuszos tatárfej, hátrafelé csüngő prémes süveggel...

csaky-dessewffy-palota00017.jpg
Timpanon: orommezőt jelent, háromszög alakú homlokfelületet. Eredetileg egyébként ókori zeneszerszám volt.

TOVÁBBI KÉPEINKET AZ ALÁBBI GALÉRIÁRA KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

⬇︎⬇︎⬇︎

elofizetes_uj_no_0.png

Nagyvendégi Éva
Kapcsolódó írásunk 
Cookies