A TV2 Mokka műsorából közismert Csillag Lilla asztrológus az égbolt fénybetűiből magyarázza, miképpen áll össze egy életregény. Mi is sokmindenről kérdeztük őt!

Változik a világ, de az ember lánya ma is ugyanazzal az évezredes kíváncsisággal kémleli a sötét égboltot, és keresi a fénylő csillagokat. Fel a fejjel, a jövő év talán jobb lesz! Mert még mindig hisszük, hogy fénylapjaikon tényleg ott lapul a sorsunk, a jövőnk.

asztrologus-kezdo.jpg

– Mindig is megbámultam a csillagokat! – emlékezik vissza mosolyogva Lilla. – De az, hogy egyszer asztrológus leszek, meg sem fordult a fejemben. Először a katedrán, majd a külkereskedelmi pályán próbáltam érvényesülni. Tudtam, nem jó úton járok, de sejtelmem sem volt, hogyan, merre tovább. Míg egy nap megláttam a tévében Égető Szabó János asztrológust. Elmentem hozzá. Pár hónap múlva pedig beiratkoztam egy négyéves asztrológiai képzésre. Rövid időn belül tudtam: a helyemen vagyok. Beleszerettem az asztrológiába. Az égbolton szigorú rend uralkodik. Mivel a csillagok állandó pályán mozognak, időtlen időkre ki lehetne számolni a pozíciójukat.

Az egyén szempontjából az a fontos, hogy milyen volt a csillagállás, amikor az első önálló lélegzetvételével belépett a földi létbe. Ehhez viszonyítjuk a csillagok, fényszögek elmozdulását a horoszkópkészítés során. Laikusok nem is gondolnák, hogy mennyi minden megtudható rólunk a személyes horoszkópunkból. Ez maga a csoda!

– Kik és milyen kérdésekkel fordulnak hozzád?

– Érdekes, hogy húsz évvel ezelőtt csak elvétve keresett meg egy-egy férfi. Mára a férfiak szépen felzárkóztak: a nemek közti arány kiegyenlítődött. Bár az erősebbik nemet elsősorban a karrier, a befektetések, az ingatlanvásárlások, a külföldi munkavállalás kedvező időpontja, illetve azoknak a végkimenetele érdekli – és csak másodlagosan a párkapcsolati kérdések. Ami nem azt jelenti, hogy számukra a szerelem nem fontos, csak ők inkább az anyagi biztonságra vannak „kódolva”. Egyébként inkább rajtuk látom, hogy hitetlenek, talán emiatt is gyakrabban jeleznek vissza: „Bejött!” A nők nyitottabbak a spirituális gondolkodásra. Többnyire úgy érzik, ha a „szerelem” rendben van, akkor a többi problémával már megbirkóznak. Ami érdekes, hogy nemcsak azok kíváncsiak, akikre most talált rá a szerelem, de azok is, akik már hosszú ideje élnek együtt. Nemrég felkeresett egy nagyon idős pár, akik már több mint ötven éve élnek harmonikus házasságban. Arra voltak kíváncsiak: ez már így marad örökre? Gyakori még, hogy a szülők kérik, készítsem el a gyermekük horoszkópját, hogy elkerüljék a nevelési buktatókat. Kizárólag kiskorú gyermek horoszkópját készítem el! Felnőtt esetében már személyiségi jogokat sértenék.

– Ha két ember a horoszkóp szerint nem illik össze, akkor biztos a szakítás?

– Attól, hogy a párkapcsolati horoszkópjuk nem illeszkedik, még nem borítékolhatjuk a válást. Sok múlik azon, mennyire nehezítik meg a bolygóállások a dolgukat. Általában elmondom nekik, hogy mik a buktatók, a kritikus pontok. Eleve minden találkozás karmikus. Ha két ember együtt van, akkor az nem véletlen, nekik közös feladatuk van, amit meg kell oldaniuk. Rajtuk múlik aztán, hogy megoldják-e.

hirlevel_web_banner_1_76.jpg

– Ezek szerint senkivel sem találkozunk véletlenül?

– Nincsenek véletlenek! Az egész világ, az emberi lét szépen megkomponált egész. Ha az ember figyel az apró jelekre, akkor mindennap találhat bizonyítékot arra, hogy semmi sem történik ok nélkül. Senkivel sem találkozunk véletlenül. Hogy mi a közös teendőnk, mire kell egymást megtanítanunk, azt magából a kapcsolatból lehet kiolvasni. Egy több évtizeden át kitartó viszony komoly karmikus tartozásokról árulkodhat.

– Ki lehet bújni a karma alól?

– Amennyiben kiegyenlítettük adósságainkat. A karma tartozásaink lerovását jelenti, az adok-kapokot, illetve másoktól való tartozásoknak a fogadását. Ha az ember meghalad egy tudatossági szintet, akkor igyekszik úgy élni, hogy újabb karmákat ne vegyen magára. Ne kösse össze magát másokkal – esetleg olyan emberekkel, akik fájdalmat okozhatnak neki a következő életében.

– Az olyan negatív történések, mint a munkahely elveszítése vagy egy súlyos betegség, szintén nem véletlenül keserítik meg az életünket?

– Életünknek ezek az útkereszteződései általában arra hívják fel a figyelmünket, hogy más irányba kell menni, mint eddig mentünk. Ezekre a megtapasztalásokra az embernek a lelki fejlődése és megerősödése szempontjából szüksége van. Ha, mondjuk, valakit elbocsátanak, akkor azt érdemes úgy felfogni, hogy az előző helyén már mindent megtanult, ezért eljött az ideje a továbblépésnek. A tanulnivalókon keresztül tudunk eljutni odáig, hogy az életfeladatunknak megfelelően éljük a mindennapjainkat.

Ha valaki harmonikus, nyugodt ember, akkor jó úton jár. Tervei támogatottságot élveznek, jól mennek a dolgai. Ha viszont nincs öröme abban, amit csinál, a Sors, mint egy nagyszerű karmester, mindig beint, és új útra terel.

– A legtöbb ember a változásokat személyes kudarcként, csalódásként éli meg, és nehezen veszi az újrakezdés akadályait.

– Tény és való, hogy a legtöbb ember a változásokat nem úgy közelíti meg, hogy ez egy új időszak kezdete, hanem az egyetlen létező út végének tekinti. Számtalan példát sorolhatnék, amikor az addigi megszakadása egy sokkal jobb kezdetét jelentette. Tudok olyanról, aki válása után terápiás céllal kezdett zongorázni, és pár év múlva már koncertet adott. J. K. Rowling, a Harry Potter szerzője munkanélküliként, kávéházakban írta az első könyvét, mert otthon még fűteni sem tudott. Sokszor pontosan az, ami kényszermegoldásnak tűnik, viszi jó irányba az ember életét. Először mindig a hozzáállásunkon kell változtatni, mert hiába hoz elénk a sors új lehetőségeket, ha önsajnálatunkban nem látjuk meg. Aki viszont nyitott szemmel és szívvel jár, és hagyja magát a Sors által vezetni, megtalálja a belső békét.

– Sokan a nehéz helyzetekben elindulnak az önsorsrontás lejtőjén. El lehet kerülni a végzetes rossz döntéseket, baleseteket vagy tragédiákat?

– Az elmúlt majd húsz évben több ezer horoszkópot készítettem. Sajnos, azt tapasztaltam, hogy vannak előre megírt események, amelyek ellen nem tudunk tenni. Ha látom a horoszkópban, hogy valakit veszély fenyeget, akkor általában figyelmeztetem, zárja jobban az ajtaját, vigyázzon a közlekedésnél.

asztrologus-belso.jpg

– Ezek szerint nehéz időszak vár ránk. Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy mégis boldogan éljük meg napjainkat?

– A nehézségek értékes tapasztalásokhoz juttatnak, és fejlődésre nyújthatnak lehetőséget. Segíthet a hit. Az Istenbe vetett hit. Ha az ember megingathatatlan abban, hogy minden érte történik, akkor a fájdalmas tapasztalások terhe alatt sem törik meg lelkileg. Nem azért születtünk, hogy egész életünkön át feltétlen boldogságban éljünk. Csak akkor tudjuk igazán értékelni és befogadni a szépet, a jót, ha megtapasztaljuk a rosszat is. Így alakul ki a belső értékrendünk. Sajnos, a mai fogyasztói társadalomban sok ember a vagyontól, a címtől, a hatalomtól reméli a boldogságot. Hiába. A boldogságot nekünk kell megtalálnunk – önmagunkban! Sokszor hallottam azt a kifogást, hogy már késő. Ez nem igaz. Soha nem késő! Az ember élete végéig, bármelyik pillanatban változtatni tud a hozzáállásán. S akkor, ha lassan is, de minden megváltozik körülötte. Mintha odafönt, a csillagok között, valaki fogná a kezét, és vezetné. Vezetné a belső béke, a boldogság, a szeretet felé...

Janković Nóra
Cookies