A lapunk címoldalain feltűnő csinos hölgyek képeinek is köszönhetően a manökenek, a divatmodellek élete egyre több fiatal lány számára válik vonzóvá.
Azonban kevésbé tudatosítják, hogy e látszatra csillogó foglalkozás, amely ma már a divatipar nevet viseli, számos veszélyt is hordoz magában.
Egyik leghitelesebb szaklapunkban a közelmúltban a gyermekgyógyász és a Magatartástudományi Intézet munkatársa figyelmeztet a divatszakma veszélyeire. A divattervezők szerint a sovány küllem nélkülözhetetlen kelléke a divatiparnak – hangsúlyozzák a szerzők. A divattervező úgy néz a manökenre, mint a két lábon járó ruhafogasra. Kívánatos ugyanis, hogy minél kevesebb test legyen a ruhában, hiszen így lehet leginkább a néző, a lehetséges vásárló figyelmét a ruhakölteményre öszpontosítani. Ezért a manökenek folyamatosan „diétát” – valójában fogyókúrát – tartanak a divattervező által megkövetelt testsúly megőrzéséhez. Ehhez gyakran önhánytatás, hashajtó, vizelethajtó időnkénti, esetleg tartós szedése is társul.
Az így fenntartott éhezés hosszú távon számos testi szövődményt okozhat: a menstruációs zavaroktól kezdve, a csontritkuláson át akár a szívműködés zavaráig. Bizonyított, hogy az evészavarok előfordulásának aránya is magasabb a divatmodellek között.
Leszögezhető tehát, hogy a nyereség érdekében a divatipar ügynökei a divatmodell testi (lelki) egészségét kockáztató életvitelre „kényszerítik” a manökent. Sajnos, fiatalkorú esetében gyakran a szülő hallgatólagos beleegyezésével. Ezért egyre nagyobb az igyekezet a modellek részéről – a közösségi média bevonásával – az érdekvédelmük erősítésére. Ez érinti a testi és lelki (mentális) egészségvédelem mellett a jogi szabályozást, a szexuális visszaélések elleni védelmet is.
Az idézett tanulmány, amely az Orvosi Hetilap hasábjain olvasható, a modellek egészségvédelme érdekében szükségesnek tartaná a modellkedés megkezdése előtt a független orvosi vizsgálatot (hasonlóan, mint a sportolóknál). Ez a vizsgálat a tápláltsági állapot vizsgálatán túl kiterjedne az evészavar-kockázat jeleinek felfedésére is.
A legismertebb tápláltsági mutató a BMI (body-mass index), amely testsúly (kg) és a testmagasság (m) arányából állapítható meg – normális értéke 20-25. Modell csak az lehetne, aki a normális testsúlytartomány alsó határa felett van, azaz nőknél 18,5, férfiaknál 20,0 felett. A szerzők fontosnak tartják a „minimuméletkor” betartását is – ezt a mostani 16 év-ről 18 éves korra emelnék, amikorra lényegében befejeződik a modell testi (csípőméret) fejlődése. Hasonlóan a sportolókhoz, a modelleknél is ajánlatos lenne a rendszeres orvosi ellenőrzés, amely magában foglalná a testsúlyvesztés mértékének megítélését, ill. annak a már említett egészségre veszélyes szerekkel való elérésének felismerését.
A kifutón végzett munka veszélyes foglalkozásnak számít, ezért szigorú munkavédelmi szabályok életbe léptetését követelné meg – a megfelelő jogi háttérrel. Persze, ez még csak a jövő zenéje. Azt viszont már ma el lehetne (?) érni, hogy a divatlapokban, a tévében csökkenjen a karcsúságideál túlzott propagálása. Így lenne elérhető, hogy a manökenek ne csak szépek, de egészségesek is legyenek – s főleg azok is maradjanak.
