A te ruhádnak mi a sztorija? Soha a történelemben nem volt a divat ilyen drága. Se ilyen olcsó. Hol vásárolunk mi?
Etikus divat: rémüldözzünk kicsit! A nyugati országokban egy család évente 30 kg ruhát dob ki. Ennek a mennyiségnek mindössze 15 százalékát adományozzák el vagy hasznosítják újra, a többi lerakókba vagy égetőkbe kerül.
Luisa Spagnoli ruhái
A szintetikus anyagokból, mint a poliészter vagy a nejlon, minden egyes mosás során kb. 1 900 mikroszál oldódik ki. Éves szinten ez 190 000 tonna mikroszálat jelent, ami egytől egyig az óceánokban végzi. Mivel a tengeri élőlények ezeket tápláléknak nézik, a műanyag megállíthatatlanul bekerül – a hasukba. A gyapot sem kevésbé környezetkímélő. A gyapot rendkívül vízigényes növény. (A divatipar évente 1,5 trillió liter vizet emészt fel.)
Egyetlen kilogramm gyapot megtermeléséhez például 20 000 liter vízre van szükség.
A kasmírkecskék és a gyapjukért tartott juhok pedig tövig legelik a legelőket. A fast fashion valódi problémája a gyártás sebessége, ami megterheli a környezetet. Az újrahasznosítás önmagában, sajnos, nem menti meg a bolygót...
Az egész rendszert meg kéne ehhez változtatni! Ám ma az emberek olcsó pénzért akarnak öltözködni, nagy választékból – és nem csupán a gyártókat, de senkit itt, Európában nem érdekel, hogy a mai Eldorádót csak a harmadik világ lenyomott áraival lehet fenntartani. A textiltermelés nagy részét kivitték a harmadik világba és Kínába. Ott olcsón, fillérekért gyártják a ruhákat. Az etikus divatot meg kell fizetni. Az etikus divat itt készülne, helyileg, s mi gyártanánk. Ám Európában már senki nem akar annyi pénzért és annyi bérért dolgozni, mint a fejlődő országokban. A helyi textilgyárakat és termelést nálunk felszámolták. Olyan olcsón mi nem tudnánk gyártani és varrni, mint a harmadik világban. És így tovább.
Örökösnek számít a jó minőségű bőr és gyapjú, ezért is drága. Luisa Spagnoli ruhái nálunk is kaphatóak. Luisa 1928-ban alapította a márkát, ő használt először angórát a kötött ruháihoz. Ma is a hernyóselyem, a merinógyapjú és az angóra a cég kedvelt alapanyagai, ezért az árai magasak.
Miből készüljön a ruhánk, hogy ne ártsunk még jobban a Földnek?
A divat az egyik legnagyobb környezetszennyező. Ezt a hírt ma számos lap főcímben hozza. A nőket arra biztatják, találják meg bolygóbarát önmagukat. Öltözködjenek tisztán! S hogyan lehet tisztán öltözködni? A kérdésre hamar megszületett a válasz: turiból. A nőknek ma minden fórumon azt ajánlgatják, hogy öltözködjenek főleg turiból, és használt ruhákat hordjanak. Amikor ugyanis használt ruhaneműt választunk, elkerülhetjük, hogy új termékek előállítására kelljen pazarolni az ivóvizet, a tiszta levegőt vagy a termőföldet.
A használtruha-biznisz egyetlen szépséghibája csak az, hogy hazánkban a hagyományos turkálók kínálata szinte kivétel nélkül külföldről, elsősorban Angliából származik. És mivel ezek a ruhák országokon keresztül utaznak, elég nagy az ökológiai lábnyomuk. (Már maga az utaztatás is szennyezi a környezetet.) A Szlovákiában vásárolt ruhák pedig nem kerülnek a turkálókba – még egyetlen turiról sem hallottunk, amelyik sikerrel vásárolna fel hazai használt ruhákat. A ruhák nálunk a kukában végzik, tehát nem kerülnek újrahasznosításra.
A nő a hibás, és az ő majomkodása a tükör előtt – mondják ma a nőellenes klímavédők.
Már csak ezért sem hisszük, hogy az angol second handek több kört megjárt ruhái jelentenék számunkra az egyetlen zöld utat, a divatos jövőt. Más, fenntartható megoldásokra is szükség van. Arról nem is szólva, hogy nálunk nem kell biztatni a nőket, hogy turkálóból öltözködjenek – a lakosság jelentős része igenis turkálókból öltözködik, főleg anyagi megfontolásokból. (És azért is, mert ezek a használtruha-boltok néha színesebb választékot kínálnak, mint a sokkal drágább butikok.)
Nemrégiben környezetvédő csoportok harcot hirdettek a fast fashion – és egyáltalán a divat ellen. Arra biztatják a nőket, hogy szabotálják a divatbemutatókat, sőt, nincs is szükség divatbemutatókra: van elég használt ruha a bolygón. Divattervezőkre sincs szükség! Szóval, lassan oda juthatunk, hogy a butikokba betérőket nyakon öntik festékkel, ahogy tették azt az állatvédők a valódi szőrmét viselő járókelőkkel. Pedig jó lenne lehiggadni és higgadt fejjel körbenézni, mielőtt az egyes táborok egymásnak esnének. Mert az emberi kreativitás csapját nem lehet elzárni: aki szépre vágyik, az mindig is szép új ruhát akar majd varr(at)ni magának, s nem fog megelégedni a régivel. Mióta ember az ember, pontosan ez minden fejlődés és innováció motorja.
Tanács a fenntartható divathoz
Mielőtt új ruhadarabokat vásárolnánk, fedezzük fel, hogy mennyi kincset rejt a saját ruhásszekrényünk. Meg fogunk lepődni! Másrészt családon belüli vagy munkahelyi ruhacseréken, garázsvásárokon is szert tehetünk új darabokra. Sőt, néha sosem viselt darabokhoz is hozzá lehet így jutni. Lássuk, hogyan!
Gardróbvásár
Három komáromi barátnő, Szénásy Andrea, Kuchárová Lucia és Illés Claudia kitalálta, hogy gardróbvásárt rendeznek. Szekrényükből ugyanis szó szerint kifolytak a ruhák, némelyiken még a címkék is ott lógtak. Ennek véget kell vetni – mondták bűnbánóan. Fejetlenül vásárolunk és felhalmozunk!
– Hogyan kezdődött? – kérdeztük a vásár kezdeményezőjét.
– Szénásy Andreának hívnak, 27 éves vagyok – mondja. – Az ELTE-n végeztem, bölcsészkaron, anglisztika szakon. Még vár rám a kétéves mesterképzés, de egyelőre dolgozom, mégpedig a vendéglátásban.
Szeretem az új ötleteket, ezért kezdeményeztem a gardrób outletet. Meg aztán szerettem volna, ha dédelgetett ruháim nem a szemétben végzik. Nem szeretném szennyezni velük a szép anyaföldet.
– Miért vágtál bele? Vagyis tudjuk, miért, de másnak is tele a szekrénye, mégsem lép...
– Úgy gondoltuk a barátnőkkel, hogy érdemes kipróbálni a csereberét. Nagy ruhaimádó voltam, mindig is rendelgettem online, ám a fele rendelés félrement. Persze, azért örültem, hogy mennyi szép ruhám van! Ám mikor a szekrény szó szerint a fejemre dőlt, a tettek mezejére léptem. Kigondoltam, hogy interneten eladom a felesleget, ám senki sem jelentkezett a ruhákért. Akkor a barátnőmmel bezsákoltunk pár kupac ruhát, és a zsákokat bedobtuk a rászorulóknak kihelyezett ládákba. Másnap az interneten szembejött velem a kép, ahogy dédelgetett kincseinket a hajléktalanok túrják és hányják. Na, így pont annak nem jut, aki rászorul! – gondoltam bánatosan.
– Másnap aztán megvilágosodtam: közzétettem egy eseményt a Facebookon, Gardrób outlet névvel. Ez decemberben történt, s jó messzire, április 25-ére tűztem ki az első vásár időpontját. A Facebookon szélvészként terjedt a gardróbvásár híre, a végén 600 érdeklődő jelentkezett. A rendezvényre a város egy gyönyörű helyiséget bocsátott rendelkezésünkre. Később polgári társulást alapítottunk, Tudatosan Komáromért néven, hogy bebiztosítsuk az anyagi hátteret. Szóval, komolyra fordult az ügy. Szerencsére a város és a család is támogatott. A polgármesterünk környezetvédő, ezért is tetszett neki az ötlet.
– Csak a saját ruháidat árultad, vagy többen voltatok?
– Mivel a helyiségünkben nyolc hatalmas boltív van, mindegyik boltívben elfért két-két eladó. Az első vásáron összesen 16 ember árulta a ruháit.
Szénásy Andrea: Krémturiból kevés van! A hozzánk került ruhák Angliában több üzletet is megjártak.
– Azelőtt mit gondoltál a használt ruhákról?
– Próbáltam én is használtruha-boltban vásárolni, találtam is pár szép darabot. Ám a ruhák sokszor gyűröttek voltak, nagy túlzással sem voltak turikincsnek nevezhetőek – tisztelet a kivételnek. Éppen ezért fontos volt, hogy a mi vásárunknak ne legyen second hand hatása. Nálunk nem voltak kinyúlt rucik. Különben egy szabályzatunkban minden követelményt rögzítettünk. A ruhák vállfákon lógtak, ezért is sikerült sok mindent eladni.
– Nem fogott el benneteket a kísértés a sok trendi cucc láttán?
– A barátnőm, akinek szintén csordultig van a szekrénye, nem tudta megállni, megint bevásárolt. Szóval, már az elején mínuszban volt. Sajnos, aki imádja a ruhákat, annak nehéz leszokni a shoppingról. Függés ez is. Én szerencsére nem mozdultam a helyemről. Ültem a kis füzetkémmel a kezemben, és vártam a vásárlókat.
– Mit jelent számodra a vásárlás?
– A nőnek ez az öröme – és a bánata is egyben. Az impulzusvásárlás a legkártékonyabb, mikor nem akarok semmit se venni, mégis tele szatyrokkal térek haza. Ha meg ott hagyom a rucit a boltban, akkor egész éjjel azon gondolkozom, hogy „pedig milyen jól állt“!
Azért kezdtük el, hogy a megkímélt, ám megunt ruháink ne a kukában landoljanak, hanem még sokáig szolgáljanak.
– Mióta vásározol, megtartóztatod magadat? Vagy azért beszerzel újabb szépségeket?
– Csökkentettem a vásárlásaimat. Nem vásárolok hetente, most már csak havonta kétszer. Meggondolom, hogy mit veszek. A Zara, a Bershka, a Mango valamikor topmárkának számítottak nálam, ma a ruháik négy-öt mosást sem bírnak ki. Én úgy látom, tönkrement a divat. Mintha a gyártók pont arra építenének, hogy így újat veszek.
– Szeretnétek tovább fejleszteni a gardróbvásárt?
– Minden hónapban próbálunk egyet szervezni. Azért kezdtük el, hogy a megkímélt, ám megunt ruháink ne a kukában landoljanak, hanem még sokáig szolgáljanak. Már az első vásár jól sikerült, láttuk a nők arcán, hogy jól érezték magukat. Zene volt, üdítő és finom falatok. A jövőben környezettudatos workshopokat is tervezünk. Itt nem a ruhákon volna a hangsúly, hanem minden olyasmin, aminek köze van a környezettudatos életmódhoz.
– Az otthonodban is környezettudatosabb vagy?
– Igen. Sajnos, a szemétszelektálás Komáromban még gyerekcipőben jár. A fogkeféimet én mindig visszaviszem a fogorvosomhoz. Mosódiót használok a DM-ből, ez többször is használható. Valahol el kell kezdeni, és én így kezdtem.
– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Szeretnék cukrászdát nyitni, kis reggelizővel. Ez nagyon hiányzik Komáromból. Ha lenne ilyesmi, én biztosan minden nap ott reggeliznék. Mindig Komáromban gondolkodom, mert nem szeretnék innen elköltözni. Szeretem a városomat. Tudatosítom, hogy a lehetőségeket a cselekvésre nekünk, fiataloknak kell megteremteni. És ha valaki valamit jól csinál, akkor annak lesz jövője.
