Amíg élek, remélek. Rég találkoztunk ennyire tudatos fiatal lánnyal! A rendkívül sokoldalú és csodaszép Beňo Zsuzsi 22 éves.
Először az írásaival babonázott meg minket, utána a rajzaival. A szeretett Húrhegyet és faunáját is lerajzolta nekünk. Hogy mi minden férhet bele 22 évbe? Csak elkezdem a felsorolást: Zsuzsi autodidakta módon kezdett festeni, tanult zenét, néptáncos volt, cserkész és színjátszó, a legutóbb pedig blogot indított. Másodéves az ELTE pszichológia szakán, ám nem is olyan rég még Angliában dolgozott au pairként. Barátjával, Petivel most Budapesten élnek, van egy nyuszijuk, Dagi, akiről közösen gondoskodnak. Hogy mik a tervei, és honnan van benne ez a sok tehetség? Számoljon be mindenről ő maga!
– Nagy kereső vagy, mindent kipróbálsz! Honnan indultál?
– A községi óvodába jártam Paláston, majd az egyházi alapiskolába írattak a szüleim. Ez egy igazán impozáns épületben, a Palásthy-kastélyban kapott helyet. (A Palásthyak voltak régen Palást urai.) Ezt követően az ipolysági gimnáziumban érettségiztem, majd a nyitrai egyetemre jelentkeztem pszichológiára. Ám nem voltam ott sokáig, még abban az évben kiköltöztem Angliába.
– Miért hagytad ott Nyitrát?
– Nem tetszett, és a szlovák sem ment valami fényesen. Bár a szüleim biztattak, hogy majd belejövök, mégsem éreztem jól magam, és persze nem tanulhattam az anyanyelvemen. Az osztálytársaim kedvesek voltak, érdekelte őket, ki vagyok, és miért magyar iskolába jártam, a tanáraim közül viszont az egyik nyilvánosan is megszólta a ragozásomat. Ám nem ezért jöttem el. Úgy éreztem, ott nem lehetek igazi önmagam. Előtte már volt egy kitérőm: az egyik unokatestvérem mesélt a dunaszerdahelyi Ozorák-féle középiskoláról, amelyik azóta már botrányos körülmények között megszűnt. Nagyon megtetszett, ám már az első héten rájöttem, hogy irányvesztés áldozata vagyok. Jellemző rám, hogy hamar döntök és váltok. A szüleim ilyenkor mindig aggódnak.
– Magyarországon már jobban érzed magad?
– Sokkal jobban! Ha csak a tanulmányaimra gondolok, a szakirodalmat már a saját tanáraimtól olvashatom, magyar nyelven, ráadásul Budapestet mindig nagyon szerettem. Ám mielőtt még Budapestre mentem, hét hónapot Angliában töltöttem.
– Te magad döntöttél úgy, hogy kipróbálod magadat külföldön?
– Igen. Angliába egy internetes munkaközvetítő cég segítségével jutottam ki, és egy zimbabwei családhoz kerültem. Kedvesek voltak velem, de nem volt kérdés, hogy hazajövök-e. Februárban már az ELTE-re jelentkeztem, és azon izgultam, hogy vajon felvesznek-e.
Eközben pedig szívtam magamba a zimbabwei kultúrát és az angol nyelvet. Nos, az angol konyha azóta se a szívem csücske.
– Nem volt honvágyad?
– Dehogynem! Idegenben az otthonodra éles fény vetül, ott ismered csak meg igazán. Én is Angliában kezdtem el értékelni a magyar népdalokat, sőt, a szlovák szót! – nevet. – Apukám otthon fafaragás közben mindig a Vlna rádióműsort hallgatja. Én is ezt hallgattam, amikor hiányoztak. És nagyokat dobbant a szívem, hogy micsoda gyönyörűséges helyen élek én Paláston!
– Fafaragás? Ezek szerint apáról lányára szállt a kézműves tehetség?
– Anyukám (aki a fogorvos mellett nővérke) felől is volt egy festő a családban, apukám pedig hobbiból állatképeket farag. Csodaszépeket alkot! Én is besegítettem neki régebben, de mindig óvta a kezemet. Viszont ő tanította meg nekem az alapokat a rajzban: mikor kiskoromban hercegnőt rajzoltam, s a hercegnő feje egy U betűt formált, apu megkérdezte, hogy melyik embernek van „csapott” feje. Majd megmutatta, hogyan rajzolunk emberi fejet. Újabban pedig a YouTube-ról tanulok.
– A YouTube-on kívül van olyan ember, aki tanáccsal tud ellátni?
– Egy hónappal ezelőtt találkoztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik adjunktusával, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy erős színeket használok, és azt javasolta, hogy tanuljak színelméletet. Néhány éve kezdtem el olajfestékkel festeni, és azért használom ezeket a színeket, mert nagyon tetszenek. Tudom, hogy van még mit tanulnom.
– Mindig ennyire tudatos voltál?
– Sokat mérlegelek. Viszont az is igaz, hogy ha valahol nem érzem jól magamat, akkor onnan távozom. Így voltam a rajzsulival is, amit elkezdtem, de unalmasnak találtam. És a dunaszerdahelyi iskolával és Nyitrával is.
– Nyitrát lecserélted, de a pszichológia maradt. Miért?
– Nem vagyok túl jó matekból! – nevet. – A poén az, hogy rögtön az első félévben statisztikával kezdtünk. Viccet félretéve: szeretnék segíteni, hiszen egy segítő szakmám lesz. Fontosnak tartom, hogy a lélekkel is törődjünk. Elég sok felfedeznivaló van még, mert a részekről sokat tudunk, az egészről nagyon keveset. Engem nagyon érdekel a betegségek lelki háttere, s az a célom, hogy klinikai szakpszichológus legyek. Tudom, sok-sok évnyi tanulás vár még rám, majdnem tíz év.
– Mikor kezdtél írással foglalkozni? Nemrég egy esszépályázat első helyezettje lettél.
– Blogolni csak most kezdtem, viszont már a gimiben írtam egy esszét a Palástról kitelepített zsidókról. Szeretem a történelmet, és a második világháború gyerekkoromtól foglalkoztatott. Az esszé olyan jól sikerült, hogy a faluban rögtön híre ment. Azt kérdezgették tőlem, hol tudják elolvasni, kézről kézre adták. Ezért kezdtem el a blogolást. Persze beletelt egy kis időbe, míg a szerkesztést megtanultam. Igaz, a gimis esszé még nem került fel rá, de a nyertes írás, amely a felvidéki zászlóról szól – A magyar címer és zászló –, már igen!
– Olyan benyomást keltesz, mintha nem félnél semmitől a világon. Van esetleg olyan dolog, amitől félsz?
– A kutyáktól, mert kiskoromban megharapott egy, itt, ni! (a lábára mutat) Na igen, a tetoválásaim megvédenek! Olyan helyre kerültek, hogy könnyedén el tudjam fedni őket. A combomon lévőt én magam rajzoltam. Három bazsarózsa – a kedvenc virágom –, három méretben, amelyek a két öcsémet és engem jelölnek. A két almafűvirág a szüleimet és a nagyszüleimet szimbolizálják, a rózsafüzér pedig azért került középre, mert vallásos vagyok. Az egészet az unokatesóm varrta rám. Van még rajtam ezenkívül három: egy színes eper, aztán a „Dum spiro, spreo” mondás, ami engem jellemez, és azt jelenti, Amíg élek, remélek! És egy rovásírás, aminek a jelentése: magyar.
– Miért pont rovásírás?
– A magyar rovásírás nagyon eredeti, és kifejezi az identitásomat. Magyar vagyok.
A „Dum spiro, spreo” mondás, ami engem jellemez, és azt jelenti, Amíg élek, remélek!
– Ha már az identitás szóba került. Sikerült beilleszkedni Pesten a palóc nyelvjárással?
– Szavalóversenyekre jártam, nem volt gond átállni. Csak nehezen értik, ha palócosan beszélek, ha nem azt mondom, hogy „iskolába”, hanem elnyújtom mélyre az „á” hangot. Paláston azt mondják, megváltozott a beszédem, hallatszik, hogy Pesten tanulok, én viszont tiltakozom! Sőt, a pestieket az itthoni nyelvjárásra tanítom! Otthon azzal piszkálnak, hogy már haza se járok, „én, a pesti nő”! – mosolyog.
– Kötődsz nagyon Palásthoz, igaz?
– Otthon a legjobb! A családdal és a barátokkal gyakran kijárunk a természetbe. Van egy csodaszép erdőnk, és ott a Húrhegy, a hegyekkel ölelt völgy, ahol védett állatok élőhelyére bukkanhatunk. Ezt rajzoltam le.
– Hol és hogyan képzeled el a jövődet?
– Az embernek mindig van egy elképzelése, de az változik. Szeretnék fejlődni a festészetben, szeretnék a blogomra többet írni és befejezni a tanulmányaimat.
– Ki vigyáz a nyuszira, mikor te nem vagy?
– Peti, a barátom. Ő segít nekem a háztartásban is, ugyanis épp a közös életet és az együttélést kóstolgatjuk. Peti dolgozik, én tanulok, ha van idő, főzünk, mellette sokat olvasunk és nevetünk. A legutóbb a nyuszink nevén mulattunk, a listán ugyanis szerepelt a Meki, a McDonald’s után, Fickó, Fico után, Gyuri, Soros után... Végül a Gyűrűk urából ismert Radagast után Dagi lett a nyuszi neve. Egy szó, mint száz: jól megvagyunk.
Dum spiro, spero • Amíg élek, remélek
Palást a törökkel szemben vívott vesztes palásti ütközetről ismeretes. Riportalanyunk, Zsuzsi Palócia végvárából, Palástról indult el a nagyvilágba. Paláston jól működő közösségek vannak, ezért lehetett Zsuzsi színjátszó, cserkész, néptáncos. Kipróbálhatott mindent, amire a nyiladozó gyermeki lélek vágyik. Apukájától pedig, aki civilben buszsofőr, amúgy pedig szenvedélyes fafaragó és vadász az imádott Húrhegyen, az ábrázolás alapjait tanulta meg. Zsuzsi nem homokra építi a várát: útravalónak jó muníciót kapott a családi házból és falujától is. Őt aztán nem fújja el majd holmi szellő Budapesten! (Blog: www.zsuzsiverzum.com)
