Egy ideje már ismert a Világgazdasági Fórum Nagy Újraindítás terve, amelynek keretein belül egy jobb, egyenlőbb és zöldebb világot teremtenének meg. Ebben az új rendszerben kevesebbet birtokolnánk, ezzel szemben több lenne a közös. Szigorúbb ellenőrzés alatt állnánk, cserébe nagyobb biztonságban lennénk. S a világ működését alapjaiban meghatározó pénzrendszer is komoly átalakításon menne keresztül.
Képzeljük el, hogy egy olyan világban élünk, ahol kamerákkal és mesterséges intelligenciával monitorozzák a mindennapi tevékenységeinket és a teljes kommunikációnkat. Ha jól viselkedünk, szépek és illedelmesek vagyunk, a rendszer megjutalmaz bennünket. Ám, ha kihágást követünk el, esetleg csúnyán beszélünk, akkor büntetésben részesülünk. S mindeközben van egy mindent szemmel tartó felsőbb szerv, egy Nagy Testvér. Mindannyian ismerjük ezt a világot a különféle utópisztikus és disztópikus regényekből, filmekből. Aki viszont hallott már a társadalmi kreditrendszerről, az sajnos tudja, hogy ez az egész nem csak játék és mese.
Kínai utópia
A társadalmi kreditrendszer (angolul social credit system) a Kínai Kommunista Párt kezdeményezése, s bár még hivatalosan nem vezették be, néhány városban már zajlottak kísérleti projektek, amelyek az országos rendszer kialakítását voltak hivatottak segíteni. Az egész dolog tulajdonképpen egyfajta állampolgár-minősítő rendszer, mellyel az állam vagy egy más felsőbb szerv gyakorlatilag teljes betekintést kapna az életünkbe. Tudnák, mit és mennyit vásárolunk, milyen szolgáltatásokat veszünk igénybe, és milyen életmódot folytatunk. Az összegyűjtött adatok alapján pedig következtethetnének arra, hogy milyen a magatartásunk, és mennyire vagyunk megbízhatóak. Innen már csak egy lépésre vannak a feketelisták, a különböző korlátozások, csakúgy, ahogy a különféle jutalmazások és bónuszok.
Ez a rendszer négy alapterületre fókuszálna (adminisztratív ügyek, bírósági ügyek, kereskedelmi tevékenység és társadalmi viselkedés), amelyeken belül az állampolgárok még további szempontok alapján kaphatnának pontokat – vagy épp vonnának le tőlük.
Így aztán előfordulhat, hogy valaki „rossz magatartás” miatt nem kap kölcsönt, lakást, támogatást, vagy épp zárolják a hozzáférését a pénzéhez.
Szóvirágok bűvöletében
A Nagy Újraindítás által elképzelt jövőkép nem egyenlő a társadalmi kreditrendszerrel, és nem is azon alapul. Ugyanakkor az általa alkalmazott módszerek szerintem nagyon is jól tudnának működni egy olyan világban, amilyenről Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum vezetője, illetve a terv fő ideológusa, Yuval Noah Harari beszélnek. Bedő Imre közgazdász, a Férfiak Klubja alapítója sokat foglalkozik a témával, és úgy véli, hiába az árnyoldalak, az emberek fejét el lehet csavarni bizonyos bűvszavakkal és szóvirágokkal, amelyek elpalástolják a valóságot.
„Amikor olyan szavakat hallunk, mint a social credit system és a sharing economy (megosztáson alapuló gazdaság – a szerk. megj.), akkor többnyire valami izgalmas és jó dologra asszociálunk, miközben bele sem gondolunk abba, mivel is járna néhány dolog megvalósítása. A társadalmi kreditrendszer végső soron arról szól, hogy szebben beszéljünk, ne illessünk senkit kritikával, ne provokáljunk, és lehetőleg ne is legyen véleményünk – tehát jól viselkedjünk. A probléma az, hogy így tulajdonképpen nem a népi és az otthoni kultúra neveli az embert, hanem egyfajta törvény. Ha a törvényt megszegjük, büntetésben, megvonásban részesülünk, ez mindig is így volt.
Bedő Imre (© AgiSzaboPhotography)
De képzeljük el, hogy a törvényszegés fogalmát leviszik egészen az apró, mindennapos tevékenységek szintjére. Ha majd azért kapunk pénzlevonást, mert épp elvesztettük a fejünket, és nem a megfelelő szavakkal kommunikáltunk; részt vettünk egy tüntetésen; túl sok alkoholt vásároltunk; esetleg a kölcsönvett autót nem takarítottuk ki kellően – akkor az egész már korántsem lesz olyan izgalmas” – véli a közgazdász.
„Szintén nagy probléma, hogy több témában is véleménydiktatúra van: vannak olyan kérdéskörök, amelyről egyszerűen akkor sem beszélhetünk, ha a legszebb szavakkal fejezzük ki magunkat. Szinte lehetetlen párbeszédet kezdeményezni, mert ellenkező vélemény esetén rögtön megbélyegzik az embert, s elveszik előle a levegőt.”
Célkeresztben az önbecsülés
Ezen a ponton felmerül bennem a kérdés: ha valóban ilyen jövő vár ránk, akkor tekinthető-e az elmúlt évtized egy folyamat első állomásának? Mert a közösségi média és a kifinomult technikák gyakorlatilag az életünk részévé váltak, s ma már jó, ha a szemét leviteléhez nem használunk applikációt. Nem beszélve arról, hogy agyi és pszichikai szinten is hozzászoktattuk magunkat ahhoz, hogy mindig valamilyen külső ingertől, a többi embertől várunk visszacsatolást. Közben az önbecsülésünk rég elveszett, aminek hiányát olcsó dopaminfröccsökkel próbáljuk meg tompítani.
„Tény, hogy ezek az eszközök és platformok elszakították az embereket a valódi, hús-vér közösségektől, ahol olyan hormonok szabadulnak fel bennünk, mint a dopamin, a boldogsághormonként ismert endorfin, illetve az oxitocin, amely a kötődésért felel. A képernyőt nyomkodva viszont csak dopaminhoz jutunk, ami tulajdonképpen egyfajta kábítószer. Ami az önbecsülést illeti, annak szétverése szintén egy fontos állomásnak tekinthető. Már csak a tény, hogy milyen szörnyű állapotban van a világunk, s hogy ebben mi is hibásak vagyunk, az önbecsülés rombolását szolgálja. Ezért van az, hogy ma már szinte bármit meg lehet velünk csinálni, s csendben nézzük végig, ahogy a szemünk láttára újfent átvernek bennünket vagy elvesznek tőlünk dolgokat” – mondja Bedő Imre, s valóban ijesztő jelenség ez.
Gyakorlatilag önszántunkból haladunk a feladás irányába, jórészt teljesen kiszolgáltattuk magunkat, amire jó példa az önellátás helyzete.
Szex és szórakozás
Ha már szóba került az emberek ilyen vagy olyan jellegű puhítása, nem mehetünk el a nemek közti versenyeztetés jelensége mellett sem. Bedő Imre szerint ez is része a dolognak, s valójában ezért kezdett el részletesebben is foglalkozni a témával.
„Ebben az új világban nem az lenne a cél, hogy éhen haljunk. Kapunk majd alapjövedelmet, amiből megélhetünk ugyan, de nyaralni már nem tudunk elmenni. Ami nem is baj, hiszen lesz majd Netflix fantasztikus sorozatokkal; kapunk virtuális valóságot és metaverzumot, s majd „otthonról járhatunk” munkába, szórakozni vagy épp kirándulni. A cél inkább az, hogy az emberek többsége egy olyanfajta kiábrándult, zombi életet éljen, ahol nem lesznek gyerekeik, s ezáltal majd csökkenthető lesz a népesség. Tudom, erősen hangzik, de az alapvető probléma még mindig az, hogy túl sokan vagyunk a Földön. Tehát ennek az egésznek az előkészítésében nagyon fontos szerepe van a nemek valamiféle felszámolásának” – mondja a szakember. Szerinte a dolog furcsasága, hogy mindezeket a fejlett világban akarják kivitelezni, ahol a népesség elöregedése alapból probléma. Viszont Afrikában és Ázsiában, ahol rengeteg gyerek születik, nem igazán tudnának az emberekre az említett technológiákkal hatni.
A csúnya az új szép, a férfi az új nő, a sár az új márvány! A Balenciaga divatbemutatóján a szép, új jövőt láthattuk, sártengerben loholtak a modellek... (© Balenciaga)
Ami a szexualitás kérdését illeti, Bedő Imre úgy véli, a férfiakat rászoktatták a pornóra, függőket neveltek belőlük, manapság pedig már a nőket próbálják meg felzárkóztatni.
„A szexuális forradalom révén szabad lett a szex, aztán az internet elterjedésével a pornó. S a mai világ azt sugallja feléd: ha nagyon jól nézel ki, szexelj mindenkivel, akivel csak tudsz. Ha pedig nem, akkor ott van a pornó. Az a fő, hogy ne nagyon mozdulj ki, ne szennyezd a környezetet, zárkózz el, és létezz online.” Most gondoljunk bele, hogy ez a fajta életmód nagyon gyors halált fog jelenteni rengeteg ember számára. S jóformán csak úgy lehet majd bírni, ha alkohol és valamiféle kábítószer is lesz mellé. Hiszen a hiányt, a tátongó űrt valahogy ki kell tölteni” – zárja gondolatát a közgazdász.
A kulcs a közösség
Bedő Imre szerint a legnagyobb kihívás a következő években az lesz, hogy maradjanak olyan közösségek, melyek képesek férfiakat és nőket nevelni. S azok tudjanak majd rendes keretek közt élni és ismerkedni, legyen bennük akarat a családalapításra, gyermeknevelésre. Mindez pedig azért fontos, hogy továbbadhassák azt a tudást és értékrendet, amely évszázadokon át, a nehézségek ellenére is megtartotta az embereket.
Mert a zombi tömegeknek megnyerő ajánlat az, hogy semmit nem kell majd csinálniuk, viszont lesz fedél a fejük felett, kapnak ételt, korlátlan szórakozást és kielégülést. Egy ilyen világban sokkal nehezebb lesz ellenállni, éppen ezért kellenek az erős, tudatos közösségek, amelyeknek alapjait még mindig a családok jelentik.
Utópiák a művészetekben
Sok film és regény játszott már el az utópiák, felügyelőrendszerek és -eszközök gondolatával – elég csak George Orwell 1984 című regényére gondolni, amelyből nagyon sok későbbi alkotás inspirálódott. Az Utopia című rövidfilmben ábrázolt világ például kísértetiesen egybevág a Világgazdasági Fórum által elképzelt jövővel.
Ernest Cline 2011-ben írta meg a Ready Player One című regényét, amely a nem túl távoli jövőben játszódik. A Föld energiaválságban szenved, az emberek konténerházakban élnek egymás hegyén-hátán, miközben minden tevékenység – oktatás, munka, szórakozás – egy otthonról elérhető virtuális világban zajlik. Hasonlóban, mint amilyet Mark Zuckerberg Facebook-alapító is szeretne elérni a metaverzummal. Nagyon érdekes az a gondolat is, amely az Amerika Kapitány: A tél katonája című filmben hangzik el, egy korai mesterséges intelligencia szájából. Az emberek nem tudtak bánni a szabadságukkal, ezért el akarták tőlük venni, ám azok ellenálltak. Így aztán rájöttek: azt kell elérni, hogy az emberek önként mondjanak le a szabadságukról, a biztonságuk érdekében. S mindezt háborúkkal, válságokkal és folyamatos káosszal próbálják megvalósítani.
Bedő Imre szerint, még ha látunk is bármilyen hasonlóságot a fikció és a valóság között, az említett alkotások elbagatellizálják ezeket a témákat. Azért, mert az emberek nagy része úgy gondolkodik: mivel látta a filmben, ezért ez biztosan nem lehet komoly dolog, csak egy olcsó összeesküvés-elmélet.
