Elmegyek

Egy jezsuita szerzetes könyvet írt a nőkről. Miért fontos – és mitől provokatív ez? Hát először is, a témája miatt, mert a könyv olyan lányokról és nőkről szól, akik a halált választották. Egy pap, aki a nőkkel és a halállal foglalkozik... Nincs ennél provokatívabb dolog.

Megjelent a Nőciklopédia című könyv. Ez igazából egy hónapok szerinti névtár, és van benne egy csavar. A második rész ugyanis előbb jelent meg, mint az első, amelyik még készülőben van, s karácsonyra fog megjelenni. S hogy ki az írója? Puss Sándor atya, az utolsó hazai magyar jezsuita szerzetes, aki jelenleg Kassán működik. A jezsuiták mindig ott segítettek, ahol épp szükség volt rájuk. A 17. századtól tanítottak, mert a papok gyakran  műveletlenek voltak. Puss atya szerint most a szociális munkára kell figyelni. Ezért szenvedélybetegeken, a periférián élőkön próbál segíteni.

– A könyv tíz év gyűjtése. Első körben olyan nők után kutattam, akik az alkohol és a drog áldozatai voltak. Majd a listát kiegészítettem olyan, fiatalon meggyilkolt lányokkal, akiket az egyház tisztel és számon tart. Többségük nemi erőszak áldozata volt. Árulkodó, hogy míg régen a gyermekágyi láz ritkította a fiatal nőket, ma az öngyilkosok száma növekedett meg...

– Miért pont a halállal foglalkozik, és nem az élettel?

– Szépeket mindenki tud írni, de az igazságról nehéz beszélni. Úgy érzem, hogy ezek a halálok mind fölöslegesek. A statisztikák kimutatják, hogy ma sokkal több az öngyilkosság, mint a gyilkosság. Míg egy gyilkosságnál mindent megmozgatnak, hogy felderítsék, ki volt a tettes – addig az öngyilkosokat gyorsan elfelejtik. Magam is sok olyan embert ismertem, akik már nincsenek közöttünk. Az öngyilkosok mindig küldenek jeleket, csak nem vesszük észre ezeket, vagy nem vesszük komolyan... Ismertem egy fiút, aki az öngyilkosságról írta a diplomamunkáját. Miután sikeresen megvédte, vonat alá feküdt. A szülők nem értették tettét. Utólag kiderült, volt egy nihilista tanára, aki elhitette vele, az egésznek nincs semmi tétje. A fiú pedig bebizonyította, hogy szabad ember, és képes a halálra. A kék bálna öngyilkos játék, amelyben főként tinédzserek vettek részt Oroszországban – és világszerte nagy visszhangja volt a múlt évben. Én azt mondom: ha csak egy embert is megmentünk, már megérte. Tudok olyan tanárról, aki azt mondja a diákjainak, hogy az öngyilkosság mindenkinek a magánügye. Az ilyet felelősségre kellene vonni. Jobban oda kéne figyelnünk egymásra!

– Kinek ajánlja a Nőciklopédiát?

– A könyvem nem regény – és nem is úgy kell olvasni, mint egy regényt. Mindennap kinyithatjuk, és elmélkedhetünk az aznapi sorsokon. Később gyújthatunk értük egy gyertyát, imával, esetleg egy szál virággal emlékezhetünk rájuk. Másnap pedig lapozzunk egyet. A dátum mellé felírhatjuk annak a barátnak, rokonnak a nevét, aki hasonló sorsra jutott, mint az, akiről olvasunk. Mindenkit arra ösztönzök, hogy emlékezzen meg az elhunytjairól, mert nem szabad őket elfelejteni. Imádkozni kell értük. Hiszem azt, hogy ma már másképp döntenének. Hiszem, hogy ha imádkozunk értük, akkor megkapják a kegyelmet. Vannak olyanok, akik visszafordultak a halál kapujából, mert az utolsó pillanatban megmentették őket. Később mindegyikük megbánta a tettét, és többet nem kísérelt meg öngyilkosságot... Megtért, csoda történt vele... Aki viszont nem élte meg a klinikai halált, az újra megpróbálja, mert nem tudja, hogy mi vár rá. 

Az atya hozta be az olasz cenacolo közösség modelljét, és hatékonyan foglalkozik a problémás fiatalokkal. Szenckirályfán indultak, tavalytól pedig Kassán is van központjuk.

– Megnyílnak az emberek egy szerzetes előtt? 

– Igen, csak köt a gyónási titok. Egy férfi nemrégiben elmondta, hogy ő már többször kiment a vonathoz, hogy ugrik. Eddig mindig hazajött, de egyszer majd ott marad. Szörnyű hallgatni erről. A gyónási titok miatt túl sokat nem tehetek érte. A múltkor összehoztam egy férfisátrat, ahol arról beszélgettek férfiak, hogy a felnőtt gyermekeikkel milyen gondjaik vannak. Az egyik fiú nem akar dolgozni, a másik nem akar elköltözni, nem akar nősülni, családot alapítani. Ott volt egy apuka, akinek a fia a vonat alá feküdt, de ő nem akart erről beszélni. Pedig a többieknek csak a hasznára vált volna. Mert nem vicc, amit néha a gyerekeink mondogatnak, komolyan kell venni... Az öngyilkosság még mindig tabu. A múlt évben egy felvidéki plébános felkötötte magát. Előtte gyötrődött, sokan tudtak róla, hogy bajban van, de nem történt semmi. Borzasztó lehetett a hívek számára, hogy a plébánosuk így döntött. A pap, akinek a híveit kéne mentenie! 

– A katolikus egyház szerint az öngyilkosság bűn... 

– Régen az egyház nem temette el az öngyilkosokat. Ezzel is figyelmeztetni akarták a közösséget, a családot, hogy ilyet nem szabad csinálni. Mára ez megváltozott. Én is temettem egy nénit, aki idős korában felakasztotta magát. Senki sem gondolta volna, hogy a néni ilyenre vetemedik. Végül kiderült, hogy egyszer már megpróbálta, de akkor megmentették – és később a család inkább nem beszélt róla. Az is előjött, hogy a néni közeli rokona is öngyilkos lett. Még fiatal lányként szerelmi bánatában végzett önmagával. Az édesanya ezt mondta a lányának: „Inkább lássalak a temetőben, mint annak a fiúnak a karjában.” S lőn! A szónak nagy ereje van: ez az eset is bizonyítja... Az öngyilkosság minta, amit másolnak. Ezért fontos, hogy működjön lelki elsősegély-szolgálat magyar nyelven, mert krízishelyzetben bármikor hívható, s néha ez az utolsó szalmaszál. Ha a családban már volt öngyilkosság, még jobban oda kell figyelni.

 – Könyvében a nőkkel foglalkozik. Miért?

– A híres emberekről szóló enciklopédiákban 10:1 arányban szerepelnek férfiak. Úgy gondolom, ideje lenne egyensúlyba hozni a túlerőt, ezért írok a nőkről. A férfiak sok mindent feltaláltak, de magát az életet a nőknek köszönhetjük. Amelyik nőből árad a belső szépség, az kívülről is szép lesz. A szép jelentheti azt, hogy a nő segít a másik emberen, szép családot tart, vagy kibontakoztatja a kreativitását. A boldogsághoz nem kell sok. Ez a könyv is bizonyítja, hány nőnek mindene megvolt – és mégsem kellett neki az élet. A nyomorban sokkal kevesebben követnek el öngyilkosságot. A stressz nem lehet kifogás, mert a stressz régen is megvolt. Gondoljunk csak a járványokra, dögvészre és háborúkra. Csak régen a családok összetartottak, és odafigyeltek egymásra. Ma mindenki elmagányosodik. Nem a gazdagság vagy a kemény munka, hanem a jó kapcsolatok őrzik az egészségünket. A szeretet sző védőhálót körénk! A jó kapcsolat segít szembenézni a krízisekkel, mert tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. Ezt kutatások támasztják alá. Ma már tudjuk, hogy a magány és az elszigeteltség megbetegít. A boldog kapcsolatok segítenek elviselni még a fizikai fájdalmat is. Az az ember ugrik a vonat alá, aki úgy érzi, hogy senkire sem számíthat. Legújabban a gyerekét is viszi magával, mintha joga lenne rendelkezni egy másik élettel is... 

– A nők panaszkodnak, hogy a mai férfiak nem akarnak nősülni, a felelősségen megosztozni. Hol vannak az igazi férfiak? 

– Az igazi, komoly férfi örül, ha ő jelentheti társának a biztonságot, és az megbízik benne. Manapság kevés az ilyen férfi, mert a férfiak el vannak rontva. Régen a fiúgyereknek volt feladata a családban. Mindegy, hogy az udvaron vagy a konyhában, de segített a szüleinek. A legtöbb gyereknek ma nincs semmi feladata, csak annyi, hogy tanuljon. A szenvedélybeteg fiataloknál láttam, mennyire el tudjuk ma rontani a fiúinkat azzal, hogy mamahotelt alakítunk ki nekik. Az anyák majomszeretettel kiszolgálják a fiaikat, akik aztán nem képesek saját lábra állni... Egy kamaszt nem kell mindenhova autóval hordani, mindent megtenni helyette. A fiúknak mindent megadnak a szülők, és ezzel elrontják őket. Elrontják azzal, hogy nem várják el tőlük a férfias helytállást. Tizenöt éve foglalkozom szenvedélybeteg fiatalokkal, és azt tapasztalom: ha a szülő meg tud változni, akkor a gyerek abbahagyja a drogozást...

– Miben tud a szülő változni?

– Abban, hogy nem kényezteti tovább a felnőtt gyerekét. A szülő első feladata, hogy drogos gyerekét, ha az anyagilag is veszélybe sodorja a családot, kijelentse az állandó lakcíméről. A szülőnek meg kell védenie a családot. A fiatal egyre költségesebb szenvedélye miatt az egész család eladósodhat, és lelkileg is tönkremehet. Sajnos, évekbe telik, mire a szülő megteszi az első lépést. S néha meg sem teszi... 

Másnap megszólalt a telefonom. Az atya hívott: „Képzeld, tegnap, mikor találkoztunk, egy ismerősöm végzett magával. Szerencsejáték-függő volt, elment. Újabb név a naptárban…” Kérdezem én: még mindig tabu az öngyilkosság? 

• Az öngyilkosok általában mindig hagynak maguk után levelet. Sok kamasz vagy fiatal azt írja: azért csinálom, mert rossz jegyet kaptam, elhagyott a szerelmem... Emiatt azonban senki nem lesz öngyilkos. Ez csak az utolsó csepp a pohárban: csak ráerősít a régóta fennálló rossz érzésekre (nem vagyok jó, nem szeretnek, felesleges vagyok ezen a világon).
• Az öngyilkosság oka sokszor a bántalmazás, az elhanyagolás vagy a depresszió. A depressziónak biológiai alapja van. Olyan beszűkült tudatállapot, amiből sokszor a legnagyobb szeretet sem tudja kirántani az embert. Még szomorúbb, ha joggal érzi úgy az ember, hogy bántják, s nem figyelnek rá.
• A szakemberek azt mondják: az öngyilkosok nem meghalni akarnak, csak úgy nem akarnak élni, ahogy eddig.
• Az öngyilkosok sokszor csak el akarnak tűnni: a búcsúlevelükben is ezt írják. S ha segítséget kapnának az életük javításához, elkezdenék jobban érezni magukat.
• Némelyik embert jobban kibillentik az olyan események, mint a szülők válása, a netes zaklatás vagy az iskolai kudarcok. „Azok, akikben megbíztam, magamra hagytak. És nem hinném, hogy bárkit érdekelne, mi van velem!” – írják sokan.
• A leginkább menthetetlen az, akit nem szeretnek. Egy gyerekkel sok mindent meg lehet csinálni, de azt nem, hogy nem szeretik.
• Az öngyilkosoknál fekete nap a karácsony, a hétfő, az ünnepek.
• Az öngyilkosság soha nem az első gondolat. Az emberek előbb menekülnek: inni kezdenek, drogozni, a kamaszoknál óvó jel lehet az önkárosítás, vagy vagdossák magukat – mintha a lelki fájdalmat próbálnák fizikaival tompítani...