Borbély Bernadett (32) Fűr községi hivatalának alkalmazottja, anyakönyvvezető, a szociális ügyekkel is ő foglalkozik – és a falu kulturális életét is szervezi.
Megbízhatósága és lendületessége okán a helyi kis közösségek egyik motorja. Szabadidejétönzetlenül, nagy aktivitással Fűr községnek szenteli.
Bernadett érdeklődése széles: a Nosztalgia női kar vezetője, a felnőtt tánccsoport tagja. A zenéhez már kiskora óta vonzódik, nagy álma pedig: szeretne megtanulni zongorázni. Elsősorban a héttagú amatőr énekkar sorsát viseli a szívén.
Vezetőként a szervezés, az egyeztetés is az ő dolga. Az énekkar tagjai hetente találkoznak, fellépnek a falu eseményein, de a környező falvakban is. Nosztalgikus slágereket, táncdalokat énekelnek magyar, szlovák és cseh nyelven, de a közeljövőben orosz dalokat is hallhatunk tőlük. Az elmúlt három évben jelentős sikereket értek el, népszerűsítvén az öntevékeny zenei életet. Mégpedig olyan vehemenciával, hogy a jól működő énekkar mellett hamarosan megjelent az igény egy tánccsoport létrehozására is.
Így aztán 2011-ben meg-alakult a felnőtt tánccsoport: azóta közösen tartják a próbákat, és közösen készítik a koreográfiákat.
„Meguntuk a szürkeséget, a mindennapok egyhangúságát. Szerettük volna megmutatni magunkat, hogy nem csak háziasszonyok és munkásemberek vagyunk. Engem pedig energiával tölt fel, hogy a falubeliek megbecsülik és elismerik ezt a munkát.”
Bernadett elárulta, hogy őt jelölték az alakuló helyi vöröskereszt vezetőjének is. Önkéntes véradóként ez egy újabb hozzá illő feladat, és ő természetesen vállalja a kihívást. Tervei között szerepel: felkarolni a véradás ügyét és egészségügyi napokat szervezni. Sok sikert, Bernadett!