Martos a hagyományok falva: a világ zajától elzárt kis ékszerdoboz. Egy hely, melynek minden szegletét átjárja a hagyomány, s ahol az emberek a népi tradíciókat életben tartják. Martos környéke vadregényes. Fás, vizenyős a táj, majdhogynem körbe lehet járni a falut a gátakon, a lezárások alatt mindenki a töltéseken sétálgat, szívja magába a zöld energiát.
Martos szélén egy ügyes kosárfonóra találtunk: a 72 éves Garlík Lászlóra. Gátőrként dolgozott, kosarat fonni egy évtizede tanult meg komája édesapjától. Laci bácsiék családtörténete kalandos: ő maga Csehországban született, deportált szülők gyermekeként. Édesanyja magyarországi származású szlovák volt: mivel ismerte a nyelvet, összefogott más kitelepített családokkal, s együtt petíciót nyújtottak be Prágába a hazatelepítésről. „Az én édesanyám kezdeményezésére engedték meg a hazatelepítéseket!” – meséli Laci bácsi büszkén. A bácsi feleségével azóta is Martoson él: két gyermekük és öt szépséges unokájuk van.
– A vesszőket október végén, november elején gyűjtöm, amikor a bokrok már lehullatták a leveleiket. Ilyenkor a Martos melletti mocsarakat járom, Vesszőst, Szeszélyest. Ahogy a szőlőt, a vesszőt is vissza kell metszeni: szedem és metszem is rögtön. Legalább 15-20 fajta van a környéken, ezért a begyűjtött vesszőket osztályozom!
Utána egy hétig állni hagyom, hogy megfonnyadjon, mert olyankor a legjobb vele dolgozni. Mindegyik fajta másra jó, de én legjobban a ciglét szeretem!
Laci bácsi ekkor elhallgat, mert megjelenik az emlegetett koma a kapuban: a komaság itt még fontos rokonság. A koma biccent, majd látván, hogy el vagyunk foglalva, elköszön.
– Ilyet még biztosan nem láttak! Merem állítani, hogy rajtam kívül már senki nem csinálja! – folytatja Laci bácsi az ismertetést, majd egy tölcsérszerű nyílással ellátott, kúposan végződő kosarat emel ki. – Ez itt a verse (varsa): ha bele került a hal, bizony magától többet nem jött ki! De nézzék, lepőm (tapogató) is van! Ez is halászati eszköz, mint a varsa, csak ezzel a halat fogták ki a sekélyebb vizekből, mert alacsony vízállásnál használták.
Halfogó eszköz
Laci bácsi a portékáját vásárokon árusítja, de a helyiek is előszeretettel vásárolnak tőle. Tyúkkosarakat, piknikkosarakat, különféle gyümölcs- és zöldségkosarakat, fáskosarakat, mózeskosarakat fon.
Alkotásai mestermunkák! Masszívak, készítőjük ugyanis az aprólékos, gondos munkára esküszik – nem a tömeggyártásra. A fiatalabb generációt is próbálja tanítgatni, de a többség nem elég kitartó, és korán feladja.
A hagyományőrzők 30 éve!
Mesélték nekünk, hogy Gyöngyi néni mindent tud a hagyományőrzésről. S mi kerestük-vártuk Gyöngyit, de helyette Kovács Mária érkezett – akit Gyöngyinek becéznek. Mi pedig ittuk a szavait, mert mindenre válaszolt, amire kíváncsiak voltunk.
1983 óta áll a hagyományőrző együttes élén; óvópedagógusként pedig egész Martost a tradíció tiszteletére neveli. A helyi gyermekjátékokat maga kutatta fel.
– A legelején menyecskekórusként indultunk, később férfiak is csatlakoztak. Aztán gondoltunk egyet: mi lenne, ha megpróbálnánk felgyűjteni a helyi táncokat is? Elsőként a pilikét, a böjti körtáncot élesztettük fel. Azóta is ez a legismertebb és a leghíresebb! Aki valamit is sejt a magyar néptáncról, az mind ismeri a pilikét. Körbe-körbe, énekelve járták akár órákon át nagyböjt idején. Amikor aztán megunták, a menyecskék átváltottak ugrós táncra. A legények pedig végre odamehettek ahhoz a lányhoz, aki megtetszett nekik, s kedvükre ismerkedhettek. A martosiak másik híressége a gyertyás tánc: ezt akkor táncolták, amikor a menyasszonyt menyecskeruhába öltöztették a lakodalomban.
A képen jobbra Pasztorek Kocsis Klaudia (32) a nevezetes martosi viseletben... Aminek legalsó rétege a vászonból készült pendely (pentő), ami funkcióját tekintve leginkább a kombinéhoz hasonlítható ruhadarab. A mellény (pruszlik) hátulsó részén lévő párnácskák (pufándlik) tartják a felső és az alsó szoknyát, ezeknek elülső része mindig sima, a hátsó rész rakott. Díszítés csak a felső rétegekre kerül, itt azonban gazdagon jelennek meg rátétek, pántlikák, többsoros, kézzel varrott tökmagok, csipkék.
A főkötőn (fíkötő) és az ingujjakon rátétes hímzés volt. A fiatalok mindig a viselet világosabb, díszesebb változatát hordták, míg az idősek a sötétebbet, az egyszerűbbet. (Klaudia amúgy buzgó táncos volt, most anyukaként a kisebbekkel foglalkozik.)
Fekete menyasszonyok!
Igen, a martosi menyasszonyok fekete selyemből készült ruhában mentek férjhez, s csak éjfélkor, a gyertyás táncra öltötték fel a világosabb, kék színű ruhájukat és a főkötőt (utóbbit a férjezett asszonyok viselték). A férfiak viselete jóval egyszerűbb és dísztelenebb. Munkához zsinóros, bő posztónadrágot hordtak, ünnepibb alkalmakkor azonban előkerült a kivarrott mellény, a zsinóros ing, valamint a fekete csizma és kalap.
Ma a hagyományőrző csoport 19 taggal működik, az utánpótlást nehéz biztosítani. A gyerekek szerteszét vannak, a szülők elviszik őket a városi iskolákba, elszakadnak a tradícióktól.
Azelőtt a kisóvodás és az iskolás magától értetődően kezdett el járni a táncos vagy az éneklős csoportokba, szívta magába, hogy mik a gyökerei...
Jön! Jön!
Hamarosan a község legmeghatározóbb projektje, a Rendezvényliget is megnyílik a látogatók előtt. A többhektáros park az önkormányzat tulajdonában áll. A jövőben itt kerül majd megrendezésre a Martosi Szavadegyetem (MartFeszt) is.
