A nagy ünnepi tolakodásban egyetlen férfi sem akadt, aki előre engedett volna, vagy megtartotta volna nekem az ajtót, mikor nagy táskákkal kifelé igyekeztem az üzletből. Észre sem vették a nehéz táskákat a kezemben – még a férjem sem. Kétségbeesetten kérdeztem: Nem maradt egyetlen figyelmes férfi sem? De maradt, csakhogy korunk a fajdkakasoknak kedvez.
Nézzék csak ezeket a hiú szépfiúkat: tavasszal a fajdkakasok összegyűlnek, kibontják pompás farktollazatukat, ugrándoznak, mennydörgő hangon hívják a tojókat. Közönségnek. Ha van már közönségük, harcba kezdenek. Végül a tojó kiválasztja, melyik kakastól fog megtermékenyülni.
(Kép forrása: pinterest.com)
A kérdés: segít neki a hím fészket rakni, segít elkergetni a fészekrabló madarakat, fiókákat nevelni? Esze ágában sincs. Mindenről a fajdmama gondoskodik, mert a hímet soha többé nem látja. Vagy ha mégis találkoznának, a hím teljes nyugalommal eleszi majd előle a bogyót, sőt ki is szorítja a saját vadászterületéről. Sokkal fontosabb dolga van a családi életnél. Be kell biztosítania a saját táplálékát, hogy a következő tavasszal legyen elegendő ereje, pompásan fénylő tollazata, s ezzel esélye elkápráztatni a csoport újabb válogatós tojóját.
Képzeljünk el egy fajdkakast, amint egy Mercedesben csücsül. Nem emlékeztet valakikre? Mondjuk, azokra a férfiakra, akik szeretik összemérni erejüket: kinek van drágább autója, kidolgozottabb izomzata, magasabb társadalmi pozíciója. Így szokták felcsípni a hiszékeny szép lányokat, a többiekre meg tesznek magasról.
A nyírfajdot – akárcsak a mai férfiakat – két dolog érdekli: saját maga meg az ebédje.
Vigyázat, azért ne becsüljük alá a tojókat sem! A mai, öntudatos nők – hasonlóképpen a nyírfajd tojójához – maguk választanak kedvest. Untatja őket a hosszadalmas udvarlás. Éppen ebben kereshetjük az úriemberek kihalásának okát. Eddig ezzel a feminizmust vádolták, de téves az a feltételezés, miszerint a modortalan férfiak ezzel csak válaszolnak az egyenlő jogokat követelő nők – egyébként jogos – követeléseire. Úgy gondolják, miért legyenek előzékenyek azokkal, akikkel úgyis egyenrangúak és egyformák... Pedig dehogy vagyunk egyformák! Elég csak megnézni egy férfit és egy nőt! Egyenlőek vagyunk, de nem egyformák. (Például: egy férfi soha nem tud olyan szép lenni, mint egy nő, egy nő pedig nem tud olyan erős lenni, mint egy férfi, és így tovább.) Tehát nem egyszerű a helyzet.
Az egyenjogúság nem azonosság, és a természetben is számos esetben előfordul. Pedig az erdőkön, mezőkön nem söpört végig semmiféle feminista hullám! Tisztán biológiai szempontból úgy fogalmazhatnánk: a férfiak többsége azt a szaporodási stratégiát választotta, mint a nyírfajd kakasa. Tehetünk-e bármit is az úriemberek kihalása és a fajdkakasok térhódítása ellen? Vagy nem maradt számunkra más, mint elmorzsolgatni néhány könnycseppet olyan régi filmek láttán, amelyekben a főhős még gálánsan viselkedik a hősnővel? Úgy vélem, az utóbbi nézet az esélyesebb.
Néhányan úgy gondolják: a lovagi erények visszatérését meg lehetne célozni a fiúgyerekek megfelelő nevelésével. Bonyolult kérdés. Már csak azért is, mert a kívánt nevelési hatást csak megfelelő példamutatással lehet elérni, és a fajdok egyáltalán nem mutatnak jó példát. Ahhoz, hogy ez a dolog működőképes legyen, az egész társadalomnak át kell esnie némi változáson.
Amíg a nők határozottan aktívan váltogatják kedveseiket, sőt, férjeiket, és késznek mutatkoznak a táncra – a fajdkakasok tovább sokasodnak.
A tisztességesség génje
A helyzet azért annyira mégsem aggasztó, mint amilyennek látszik. Manapság, amikor a lovagias viselkedést a többség már nem követeli meg, sőt, nem is díjazza – még találkozhatunk úriemberekkel. Az előzékenység nem halt ki teljesen, csak háttérbe szorult. Ne várjuk, hogy a tudósok valóban felfedezzék az ezért felelős gént.
A férfiakban – a látszat ellenére – ott él a természetes késztetés, hogy segítsenek a „gyengébbik“ nemen, megóvják a „védtelen“ nőt az élet viszontagságaitól. De ezt az érzést csakis a (nőies) nők tudják felébreszteni a férfiakban. (Mindössze kissé „gyengébbnek“ és „védtelenebbnek“ kell mutatkoznunk előttük.) Különben megmaradnak fajdkakasnak – sajnos.
