Ezzel az egyszerű kifejezéssel (a fény) illetik a színházban a világosítókat. Az ő feladatuk, hogy fényhatásokkal fessék alá a színpadi játék fordulatait. Ők azok, akik bevilágítják a színpadot. Akkor teszik jól a dolgukat, ha a nézők tudomást sem vesznek munkájukról. Mert szépen és gördülékenyen folynak a fényváltások, melyek az előadás alaphangulatának megjelenítésében éppoly fontos aláfestő elemek, akárcsak a hangulatot tükröző zene. Ezen a pályán ritkán találunk nőket – de azért vannak kivételek.
Rózsás Szilvia 2005 szeptemberétől dolgozik világosítóként a Komáromi Jókai Színházban. Az érsekújvári ipari szakközépiskolában érettségizett, ezért az, hogy árammal dolgozzon, nem volt idegen számára.
Rózsás Szilvia
– Ahhoz, hogy ezt a munkát jól végezzük, szeretni kell a színházat – magyarázza Szilvia. – Szívből kell csinálni, ez a titka.
– Mi szerethető a színházban?
– A családias légkör például, hiszen szeptembertől június végéig szinte minden napot együtt töltünk, a nagyobb ünnepek és a hétfők kivételével. Eleinte nehéz volt megszokni ezt a munkabeosztást, hiszen a szabad hétfőkön a családomnak volt más dolga. Iker fiaim 11 évesek voltak, amikor idekerültem. Eleinte furcsa volt nekik, hogy ennyire elfoglalt vagyok, de hamar megszokták.
Ma már felnőttek, képzőművészeti főiskolára járnak, Pozsonyba és Besztercebányára. A családias hangulaton, az összetartozáson kívül nagyon szerethetőek a felemelő és izgalmas vagy éppen játékos és kedves előadások.
– Mi mindent csinál egy világosító a színházban?
– Pakol, kábelez, reflektorokat állít be, létrázik, fókuszál, késel... A világosítópultnál ketten váltjuk egymást Tárnok Dávid kollégámmal, akit én tanítottam be az elmúlt évadban. Pakolni mindig kell. A kábelezés attól függ, milyen a játszott darab díszlete, milyen megvilágításokra és világítótestekre van szükség a színpadon. Utcáknak hívjuk azt, amikor két szemben álló oldalállványról úgy állítunk be reflektorokat, hogy fénysugaraik keresztezzék egymást, és ezáltal egy egész sávot, azaz utcát világítunk be velük. Létrázni azért kell, mert a fénypark nagy része a zsinórpadláson, a színpad és a nézőtér felett van, és minden egyes előadáshoz más pozícióba kell állítanunk a lámpákat, reflektorokat. A fény színét fóliákkal változtatjuk. Kékkel az esti történéseket szoktuk megvilágítani, a mesékben pedig gyakran vidám, színes pontfényeket használunk. Amikor fókuszálunk, azt állítjuk be, hogy mekkora kört világítson be egy-egy reflektor. A mi dolgunk: megvalósítani a rendező álmát. Most A dzsungel könyve című musical próbái folynak, hamarosan ezt fogjuk világítani.
– Késelnek is. Mit jelent ez?
– Vannak olyan reflektoraink, amelyekben ezek a – késeknek is nevezett – fém alkatrészek helyezkednek el. Ezek megfelelő beállításával nemcsak kört, de akár négyzetet, háromszöget vagy egy pici festményt is be tudunk világítani. Így világítottuk meg a képeket a falon a Bányavirágban.
– A világosítókhoz tartozik egy világosítópult...
– Igen, a fényszabályozó lényegében egy számítógép. A főpróbahéten programozzuk be, hogy melyik áramkör melyik jelben, milyen fokon világítson. A világítást a szövegkönyv alapján végezzük. Ha egy jelenetben esteledik, akkor a fehér fényből lassan átváltunk narancsra. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy a fehér reflektorok fénye elhalványul, és a narancssárga fóliával színezett reflektorok fénye felerősödik. Az adatok a számítógépben vannak, de magát a pultot – a végszavak alapján – kézzel kezelem. A főpróbahéten világítunk, de csak akkor tudunk dolgozni, ha már senki sincs a színpadon. Mivel a műhely még dolgozik két próba között a díszleten, sokszor csak az esti próba után tudunk világítani. Néha magával a rendezővel, máskor az elképzelései alapján mi magunk dolgozunk.
– Melyik volt a legemlékezetesebb munka?
– A Vérnász volt az, az első évadban, amikor idekerültem a színházhoz. Magával ragadott a történet, elfelejtettem, hogy dolgozom. A jelmezek és a díszletek (a menyasszony fehér ruhájának kivételével) mind feketék voltak. Volt hat papírfal, hátulról árnyak voltak mögöttük megvilágítva. Úgy lépett be a szereplő a darabba, hogy eltépte, és átjött a papíron.
Nagyon szerettem az Énekes madár című előadást is, Vidnyánszky Attila rendezésében.
– Kaptál egy szép elismerést.
– Nagyon örültem neki, amikor a Magyar Teátrum nekem ítélte a határon túli színházi háttérmunkásoknak kiírt különdíjat. Békéscsabán, a Jókai Színházban adták át egy szép gálaműsor keretében.
– Amikor van szabadidőd, mivel töltöd?
– A kutyánkkal szívesen kijárok a természetbe, hiszen a színház épületében töltöm a napjaim nagy részét. Ha a férjem szabadideje is engedi, akkor elmegyünk együtt bringázni.
