Aki életében egyszer is hallott gömöri pásztort ízes palóc tájszólással beszélni, az soha nem feledi el. Én még hallottam! Gömörben a pásztorok hagyományát ma már csak néhány idős ember őrzi – de azért a Rozsnyó melletti Várhosszúréten rendszeresen tartottak még nem is olyan rég pásztortalálkozókat. A mesterség régen apáról fiúra szállt. A falvak határában itt-ott még ma is találni legelésző juhnyájakat, azonban a pásztormesterség eltűnni látszik.
Az igazi pásztorok úgy tartják, hogy a juhászságot nem lehet megtanulni, abba bele kell születni. Régen a családok élete az állattartás körül forgott: a gyerekek, amikor hazatértek az iskolából, juhászbojtárként az apjukkal, nagyapjukkal járták a legelőket, éber figyelemmel igyekeztek ellesni a mesterség csínját-bínját. Ha az idősek úgy látták, hogy már boldogulnak a jószágokkal, saját, külön kis nyájat választottak le a bojtárok számára, így a fiatalok hamar megtanulták a birkák terelését.
A pásztorok fontos eszközei közé tartozott a kampós pásztorbot, ami egyrészt segítette őket az egész napi járásban, másrészt ezzel kapták el a juhok lábát. Vastag botjukra egy-egy rovással jelezték a vándorlás közben elhullott állatokat, hogy a gazdával pontosan el tudjanak számolni. A juhászkutyák is sokat segítettek a nyáj terelésében. Azt tartották jó kutyának, amely mindig az ember közelében tartotta a juhokat.
A legeltetés tavasszal kezdődött, és a hosszú nyáron át egészen az ősz beköszöntéig tartott. Ilyenkor a juhászok már hajnalban elindultak a füves dombokra, és egészen késő estig hajtották az állatokat. Az ősz eljövetelével következtek a ház körül elvégezhető munkák, illetve a pásztorbot faragása és a ruházat javítgatása.
A pásztorok csizmája bőrből készült, és nem volt ritka, hogy ugyanazt a lábbelit több generáció is viselte. Hagyományos viseletük priccses nadrágból, ingből, a lájbiból (kilencgombos mellényből), és tarisznyából állt, amelyben az elemózsiát vitték magukkal. Mindig volt náluk bicska, amit az étkezésen kívül az úgynevezett „sántálásra”, körmölésre használtak.
A birkák nyírása is nagy feladat volt. Minden tavasszal megszabadították az állatokat a gyapjuktól, ami egy 300 juhot számláló nyájnál bizony egész napos munkát jelentett 4-5 ügyes, gyakorlott nyíró számára. Bár a pásztorkodás magányos munka volt, az ilyen alkalmakkor összegyűlő juhászok szívesen játszottak tárogatón a tűz mellett, és énekeltek rögtönzött dalokat a pásztoréletről, amelyek szájról szájra járva a mai napig fellelhetőek a gömöri térségben.(Lásd a Pásztorok ösvényein c. filmet.)
–virág–
