A vírus megmutatta, hogy nincs biztos munka – s minden, ami kiszámíthatónak tűnt, az egyáltalán nem stabil. Azokra a szakmákra volt a legnagyobb szükség, amelyek a biztonságos időkben nem voltak előtérben. Az irodistáknak és a menedzsereknek pedig új rezsimben kellett megtanulniuk dolgozni. Mit is jelent számunkra a munkánk?
Egyre gyakrabban találkozunk olyan emberekkel, akik azt mondják: nekik mindegy. Ők csak munkát keresnek, és bármit elvégeznek. Amikor aztán mélyebb interjúra kerül a sor, kiderül, hogy igazán semmihez nem értenek, sőt, nem nagyon szeretnek dolgozni. Csak azért dolgoznak, hogy kapjanak fizetést. A munkára soha nem úgy tekintettek, mint ami örömet is szerezhet, azt meg elképzelni sem tudják, hogy munka közben flow élmény is érhetné őket, s akár egy felhőtlen belefeledkezés részesei is lehetnek...
(Kép forrása: pinterest.com)
A vírus újrarendezte a munka világát, s mielőtt újra bevetnénk magunkat a nagy aktivitásba, érdemes elgondolkodni azon, hogy mit is jelent számunkra a munkánk. Főleg ha nincs kézzelfogható eredménye – ebből a szempontból könnyű dolga van egy hentesnek vagy varrónőnek, mert kész terméket ad ki a kezéből. De egy irodista vagy szellemi munkás? Az ő munkájának hasznossága távolba vész, mert nem kézzelfogható. Ezért nagyon biztosnak kell lennie önmaga hasznosságában, hogy jól élje meg a munkahelyen eltöltött nyolc-tíz órát.
Melyik munka számít jó munkának?
Ezt a kérdést is gyakran felteszik az okosok. Régebben, a kisiparosok és kiskereskedők korában egy dolgozó embernek több döntési szabadsága volt a saját munkáját illetően, mint ma. Arról nem is szólva, hogy a gyerekei is tudták, milyen útra lépjenek, hisz beleszülettek a szakmába, apjuk után megörökölték a cipészműhelyt vagy a kisüzletet. A háború előtt, ha valaki elkezdett dolgozni egy gyárban, és szorgalmas volt, előre láthatta a jövőjét. Ha ilyen tempóban megy előre a ranglétrán, ennyi és ennyi év múlva mester lesz vagy főkönyvelő, és azt is tudta, hogy mennyit fog keresni. Ez a biztonság mára szertefoszlott: kisgyárak sincsenek, és a multiknál a munka nem sok kreativitást kínál. Mára túlságosan leegyszerűsítették a munkafolyamatokat, a dolgozók apró fogaskerekek egy hatalmas gépezetben, mert a munkafolyamatokat sok apró, önmagukban nem is értelmezhető mozzanatokra bontották.
A Zoom digitális forradalmat hozott a leállás alatt. Sok munkahelyen a videokonferencia-appok megoldást jelentettek a kapcsolattartásra és a munkaszervezésre. Manapság már azok is zoomkonferenciákat tartanak, akiknek pár hónapja még fogalmuk sem volt róla, hogy létezik ez az alkalmazás.
Csíkszentmihályi Mihály, a neves tudós szerint az emberek akkor teljesítenek a legjobban, ha a velük szemben támasztott követelmények elég magasak ahhoz, hogy azok kihívást jelentsenek a számukra, de azért nem haladja meg a képességeiket. Sajnos, az a munka, aminek nem látjuk a végét, nem jelent nagy kihívást – de az sem tesz jót, ha egyre több munkát, nagyobb teljesítményt várnak tőlünk. A monoton munka lélekölő, s nem is csoda, hogy az ilyen munkát végző embereknek semmilyen viszonyuk nincs a munkájukhoz. A Gallup Intézet nemrégiben végzett egy nagy felmérést a világ 142 országában, s arra jutott, hogy csupán a dolgozók 13 százaléka vallotta azt, hogy elégedett a munkájával.
A bezártság tanulsága
Rengeteg jóslat született azt illetően, hogy mennyire fog megváltozni a munka világa. Aki azt hiszi, hogy ez azonnal bekövetkezik – az téved, mégpedig nagyot. A tanulságok majd lassan jönnek, miután helyreállt a rend. Mindenestre sok cég felismerte, hogy nem is olyan rossz az a rendszer, amikor a munkavállaló otthonról dolgozik, már amennyiben kontrollálható munkát végez. A bezártság hónapjai alatt sokan igenis megtanultak otthonról dolgozni, az otthont és a munkát összeegyeztetni. A forgó rendszer sem elvetendő, két napot otthon, három napot a munkában dolgozni vagy fordítva: ez főleg a kisgyermekes anyukáknak lenne ideális.
Ez az energiaigényes, rohanós, intenzív életstílus, amivel ez idáig járt a munkánk, nem a legjobb senkinek. Nem igaz, hogy a dolgozó akkor dolgozik a legjobban, ha órákat utazik a munkahelyére, s ott sok más mellékes körülmény elvonja a figyelmét a rá váró feladatoktól. Az otthoni munka sokszor fókuszált figyelemmel jár, s az eredményei is jobbak. A munkahelyen nincs helye az érzelmeknek, a munkavállaló mindig vidám – vagyis ez lenne a jó, ez az elvárás. Ez azonban nincs mindig így, és a home office e tekintetben is kevesebb elvárást rak elénk.
Az idő és tér fogalma a jövőben valószínűleg átalakul a szellemi munkák piacán. És nem csupán a vírus miatt, hanem mert vannak munkák, amelyeket otthonról is el lehet végezni, s a jelenlét nem mindig jelent rugalmasságot. Néha elhamarkodott döntést hozunk, mert a körülöttünk dúló információcunamiban nincs időnk elgondolkodni a következményeken. Hiszen nagyon sok olyan munka van, amihez semmi más nem kell, csak a munkaerő, az internet és egy eszköz.
Az eszköz és az internet bárhol lehet, de egészen máig az volt a mondás, hogy a munkaerő legyen a munkahelyén. Elsősorban azért, mert így látják őt a főnökök, s egyszerűbb megbeszélni a feladatokat. Bebizonyosodott azonban, hogy nem mindig igaz, s heti pár napra abszolúte ki lehet váltani az irodai jelenlétet home office üzemmóddal. Persze még túlságosan korai lenne következtetéseket levonni, de biztosak lehetünk abban, hogy a munka világa a jövőben át fog alakulni.
Az emberek akkor teljesítenek a legjobban, ha a velük szemben támasztott követelmények elég magasak ahhoz, hogy kihívást jelentsenek számukra, de azért nem haladja meg a képességeiket.
Válaszok a vírusra
Major Nikolett (29, Érsekújvár) menedzserasszisztensként dolgozik. Niki január közepén kezdett új munkahelyén egy pozsonyi állami hivatalban. Alighogy beleszokott az új környezetbe és a napi ingázásba, berobbant a járvány, és otthoni munkára kényszerült.
– Március 12-e, csütörtök volt. Kiderült, két óránk van, hogy az asztalunkról mindent összepakoljunk, és elhagyjuk a hivatalt, mert fertőtleníteni fogják az irodákat. Emellett a hivatali szerverről minden szükséges dokumentumot le kellett töltenünk, amire szükségünk lehet – emlékezik vissza Niki. Majd pénteken megtudták, hogy két hétig home office-on lesznek. A hivatali laptopot hazavitték, illetve a munkahelyi telefont átirányították a sajátjukra. A járvány kezdetével a munkaköre is megváltozott.
Major Nikolett menedzserasszisztensként dolgozik egy pozsonyi állami hivatalban.
– Menedzserasszisztensként a hivatali tanfolyamokat koordinálom. Mi felügyeljük, hogy miként használják fel az állami képzésekre kiutalt pénzeket. A karantén alatt egy készülő nemzeti projekt honlapjára írtam cikkeket. A munka számomra merőben új volt, hisz előtte sosem írtam. Kellett egy kis ráfutási idő. A kollégák szóltak, hogy ne legyek túl szakszerű, inkább olvasmányosan fogalmazzak. Emellett egy menedzseri jogi szótáron dolgoztam, ez szintén felkerül a honlapra. Ez már testhezállóbb feladat volt – magyarázza Niki, aki jogi és menedzseri diplomával rendelkezik.
Nikinek az otthoni munkát is szokni kellett. Első gondolata az volt, hogy biztosan hatalmába keríti a kényelem (de nem így lett). A nappalit jelölte ki irodának. Reggel időben kelt, azonnal bekapcsolta a számítógépet.
– Pár hét múlva rájöttem, hogy még este nyolc órakor is a munka jár az eszemben, amit a párom szóvá is tett. Egybefolyt a munka és a magánélet. Így határt kellett szabnom, azontúl négy órakor kikapcsoltam a számítógépet. Az első két hét lazán telt, de közben szépen összerázódtunk.
A Zoom nevű alkalmazás ma a mindennapok része, az oktatás és a cégek működésének fontos eszköze. Sok szakértő arról ír, hogy nemsokára olyan módon változtathatja meg a munka világát és a dolgozók viselkedését, ahogy mindennapjainkat megváltoztatták az okostelefonok.
A végére az egész iroda hatékonyan működött, ez a napi jelentésekből is kitűnt. A munkatársak cseten és telefonon tartották a kapcsolatot.
– Az otthoni munkának számos előnye van, hiszen megspórolok vele napi két óra utazást, nem kell korán kelni, és több szabad időm maradt – ecseteli Niki, aki a karantén ideje alatt főzött, sütött, sőt megtanult varrni, és a család számára szájmaszkokat készített. Májustól heti egyszer már bejárt, váltott rezsimben a kolléganőivel. Mostanra visszatértek a megszokott kerékvágásba. Örül ennek, mert hiányzott a szemtől szembeni kontaktus a kollégákkal. Csak az a korai ébredés és utazás ne volna…
A tanulságokat lassan levonják, hisz közben rájöttek, hogy rugalmasan is meg lehet szervezni a munkát.
Újdonságok éve
Bartal P. Ivett (39, Izsa) vállalati menedzser, legfőbb tulajdonsága a céltudatosság. Ógyallán, egy amerikai tulajdonú cégben dolgozik, ahol csomagolóanyagok gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Kilenc éve ügyfélszolgálati vezetőként kezdett, majd ahogy nőtt a cég, a munkaköre is bővült. Mára hozzá tartozik az értékesítés, az ügyfélszolgálat, de az árképzés is. Tizenöt fős csapatot irányít, de ahhoz, hogy minden olajozottan működjön, további 10-15 munkatárssal is napi kapcsolatban van. Nagy felelősség nyomja a vállát.
– Nagyon fontos a csapatmunka, a közös nevező. A csapattagokat ismerni kell, az erőseket kiemelni, a gyengéket felemelni. Nem volt ez másként a járvány idején sem – magyarázza Ivett, aki azt is elárulja magáról, hogy szeret rendszerben gondolkodni. Az utolsó házon belüli munkanapjuk március 13-án volt. Az igazgató a hétvégén értesítette a felsőbb menedzsmentet, hogy hétfőtől otthonról dolgoznak.
Bartal P. Ivett vállalati menedzser Ógyallán, egy amerikai tulajdonú cégben dolgozik.
– Két nap alatt sikerült átállni. Ez idő alatt mindenki megkapta a technikai felszerelést, a belső kapcsolati hálót és internetelérést. A fertőtlenítőszereket és védőfelszereléseket is azonnal biztosítottuk – mondja Ivett. Több kollégának más munkakört kellett találni, ehhez pedig gyorstalpaló online átképzésre volt szükség. Ivett fáradhatatlanul vette az akadályokat. Egy hét után már minden munkatársnak kialakult a napi munkarutinja. Közben otthon is helytállt. Középiskolás lánya, Ivici (18) és keresztlánya, Hanna (11), aki a karantén alatt szintén velük lakott, igényelték a törődést. A két lány a karantén idején jól elvolt egymással, s új életükben hamar megtalálták a kapaszkodókat.
– Reggel hatkor keltem, és nyolc óráig a szobámban átnéztem a beérkező íméleket, mert egyes kollégák már fél héttől dolgoztak. Kijelöltem a legfontosabb teendőket, majd telefonon és írásban egyeztettem. A lányok nyolckor ébredtek, majd reggeli után átvettük az aznapi feladatokat és azt is, hogy miben kell nekik segíteni. Hannának a feladatok írásban érkeztek, s néha volt bennük egy kis gubanc. Mindent közösen átnéztünk, majd a lányok nekiálltak a tanulásnak, én pedig folytattam a munkát.
– A nappali egyik sarkában rendeztem be az irodámat. Mindennap 10 órakor menedzsmentértekezletet tartottunk. A déli közös ebéd után a lányok egy picit pihentek, majd kimentek az udvarra. Mindketten szeretnek a sportolni, Hanna kézilabdázik, Ivici pedig naponta tornázik, ezért kialakítottak egy akadálypályát. Utána jó időben kertészkedtünk, tavaszi zöldségeket ültettünk. Ivicinek van egy lova, azt is el kellett közben látni. A lányok új munkarendjük alapján késő délután végezték el a házi feladatokat, majd olvastak, illetve a közösségi hálón csevegtek a barátaikkal. Én közben megint dolgoztam, majd öt órakor együtt megfőztük a másnapi ebédet, utána megvacsoráztunk. Héttől nyolcig pedig befejeztem, ami elmaradt az aznapi munkából.
Sajnos, az a munka, aminek nem látjuk a végét, nem jelent nagy kihívást – de az sem tesz jót, ha egyre több munkát, nagyobb teljesítményt várnak tőlünk. A monoton munka lélekölő, s nem is csoda, hogy az ilyen munkát végző embereknek semmilyen viszonyuk nincs a munkájukhoz.
Ivett számára megfelelt, hogy kisebb megszakításokat és pihenőidőket iktatott be munka közben, így minden teendőjére tudott időt szakítani. Estére mégis mindennel végzett. A karantén ideje alatt a lányok megtanultak varrni és szájmaszkokat, illetve hozzájuk illő hajpántokat készítettek maguknak. Élmény és kacagás is volt bőven, pedig kötött napirendjük volt.
– Ebben az időszakban mindenki még jobban megismerhette magát – mondja Ivett. Egy jó menedzser egyben mentor is. A munkatársakat naponta szükséges motiválni, ez karantén idején sem volt másképp. A vírushelyzet présben tartotta őket, hogy mozgósítsák eddig szunnyadó készségeiket, főleg a rugalmasságukat. Ivett sokat tanult a munkatársi kapcsolatokról, a személyiségfejlődésről instabil keretek között. Júniusra már mindenki beállt a régi beosztásába, ott folytatják, ahol abbahagyták.
– De a korona ideje felért egy csapatépítő tréninggel! Látni lehetett, ki lóg ki a sorból, ki az, aki szabálykövető, hol és mikor keletkeznek konfliktusok. A jövőben a home office is opció lehet, akinek szüksége lesz rá, biztosítjuk számára az otthoni munkavégzés lehetőségét. Korábban is előfordult, hogy egy-egy napot otthonról dolgoztam, de ez nem volt olyan hatékony, mint a járvány idején, mert hiányzott belőle a rendszer. De most már az is megvan! – osztja meg velünk tapasztalatait Ivett.
